pártok finanszírozása;törvényjavaslat;Kocsis Máté;

- Tovább olvad az ellenzék mozgástere

Az ellenzéki pártok tipikusan fideszes, kicsinyes lépésnek tartják, ha Kocsis Máté beváltja ígéretét és benyújt egy törvényjavaslatot a parlamentnek a párttámogatások 3 milliárdos csökkentéséről és az elvont pénz rezsivédelmi alapba csoportosításáról.

Egyedül az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet fogalmazott némi megértéssel a hangjában, úgy fogalmazott, hogy a gondok megoldásához mindenkinek hozzá kell járulni. Azt azonban ő is egyértelműnek tartja, hogy a pártpénzek megnyirbálásának valódi célja az ellenzék működésének ellehetetlenítése.

A Fidesz tervének részletei még tegnap kora este sem voltak ismertek, de már az ötlet is szópárbajt indított el a politikai erők között. Az MSZP azzal vágott vissza, hogy a kormány vessen ki különadót azokra a Fidesz-közeli oligarchákra, akik az elmúlt 12 évben az ország és az unió pénzéből gazdagodtak, és adóztassa meg a kaszinókat. Az így beszedett pénzből bővítsék a hatósági áras termékek körét, a rászoruló családok pedig kapjanak havi legalább 20 ezer forintos élelmiszerkupont. A DK-s Oláh Lajos szintén arról beszélt, hogy nem kérnek az adóemelésekből, megszorításokból, hanem felszólítják a kormányt, adjon egyszeri, legalább 100 ezer forintos juttatást a gyermekes családoknak, az átlagos nyugdíjnál kisebb összegből élő időseknek, a rosszul kereső közalkalmazottaknak és a súlyos fogyatékkal élőknek.

A kormánypártok viszont soknak tartják a hét ellenzéki frakciót, így a Fidesz válaszként ismét felszólította az ellenzéki pártokat, járuljanak hozzá a rezsivédelmi alaphoz és ne a frakciópénzekkel „trükközzenek”.

Egyelőre azt sem tudni, hogy a fideszes javaslat a frakciók finanszírozását, a központi párttámogatásokat vagy a pártalapítványok működéséhez való hozzájárulást akarja-e megnyirbálni. Bármelyikhez nyúl hozzá, a változásnak érinteni kell a saját szervezetét is, igaz – vélik ellenzéki oldalon – a kormány könnyen pótolja más címen a kieső pénzt a sajátjainak, de az ellenzék működését nehezíti, ha a tervezettnél kevesebb pénzt fordíthat szakértőkre, kampányokra.

Szemfényvesztés

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője a Népszavának úgy fogalmazott: Kocsis Máté pénzelvonási bejelentése szemfényvesztés. Ennél sokkal súlyosabb kérdésekkel kellene foglalkozni, az Orbán-rezsimnek pedig elsősorban magán kellene spórolnia, és „oligarchái fizessenek az extraprofitjuk után!”

A felújítás 2019 óta húzódik, a falu több beruházását is magával rántotta.