Oroszország;EJEB;orosz duma;

Megszavazták, Oroszország kilép az Emberi Jogok Európai Bíróságából

Az egyik megszavazott törvény értelmében a március 15., vagyis Oroszország Európa Tanácsból történt kizárása után született bírósági határozatok nem végrehajtandóak.

Kilép Oroszország az Emberi Jogok Európai Bíróságából (EJEB), miután az orosz parlament alsóháza, az állami duma megszavazta az erre vonatkozó törvényt.

Az állami duma két törvényt szavazott meg, az egyik értelmében az országot kivonják a bíróság joghatósága alól, míg a másik értelmében a március 15. után – miután Oroszországot kizárták az Európa Tanácsból – született bírósági határozatok nem végrehajtandóak.

A törvénytervezeteket csaknem egyhangúlag szavazták meg, mindössze az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) ellenzéki párt egyik tagja szavazott ellene.

A jogszabályokat Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjenek.

Vjacseszlav Vologyin, az állami duma elnöke a szavazást követően úgy fogalmazott, az Emberi Jogok Európai Bírósága egy olyan eszközzé vált nyugati politikusok kezében, amellyel politikai csatározást folytatnak országunk ellen. A bíróság egyes döntései „közvetlenül ellentmondtak az orosz alkotmánynak, értékeinknek és hagyományainknak – tette hozzá.

A mostani döntés megszünteti azt a jogi utat, amelyen keresztül orosz állampolgárok, köztük a bebörtönzött ellenzéki Alekszej Navalnij fordulhattak jogorvoslatért nagy horderejű ügyekben jogsértések során. 

Az EJEB például 2021 februárjában úgy határozott: szabadon kell engedni Navalnijt, akit olyan vádak alapján ítéltek el, amelyek az ellenzéki vezető szerint politikailag motiváltak. Oroszország „jogellenesnek” minősítette az EJEB döntését.

Az emberi jogok és a demokrácia európai előmozdítására a második világháború után létrehozott Európa Tanácsba 1996-ban, Borisz Jelcin elnöksége idején vették fel Oroszországot. A Krím 2014-es annektálását követően Oroszországot megfosztotta szavazati jogától az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, amelyet Oroszország 2016-tól elkezdett bojkottálni.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága március 15-én döntött úgy, hogy kizárja Oroszországot a szervezetből – amelynek az EJEB is része – válaszul Oroszország Ukrajna elleni inváziójára. Az orosz fél állítása szerint ettől függetlenül döntött úgy, hogy elhagyja az Európa Tanácsot, Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök pedig közölte: a távozás lehetőséget biztosít Oroszország számára ahhoz, hogy visszaállítsa a halálbüntetést.