közpénzek;Hadházy Ákos;

2022-06-11 12:25:00

Lerobbant épület áll a borsodi faluban, ahol már régóta egy 200 milliós étteremnek kellene működnie

Öröm az ürömben, de lehet,  hogy „csak” rendszerhibáról van szó, nem pedig lopásról.

„Ez itt kérem egy Rozmaring Vendégház Rátka községben, 200 milliós belügyminisztériumi támogatásból. Tehát nem EU-s pénzből, hanem az önök adójából. A pénzt 2019 végén kapták, azóta két és fél év alatt idáig jutott, pedig a tábla szerint 2021 végéig meg kellett volna valósulnia. A projekt leírása szerint a régi ház bontása után egy új épületnek, fagylaltozónak kellene itt állnia és a pénzből elvileg egy másik épület felújításával egy mosodának is lennie kellene a faluban (az sincs)” – írta szombat délelőtt Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő jelezte, beszélt erről a település polgármesterével, s nem állítja, hogy a pénzt ellopták, ám a jelenség számos rendszerhibára felhívja a figyelmet és több kérdést felvet. A településvezető ismertetése szerint a tervező nagyon lassan dolgozott, eközben nagyon felmentek az árak és már nem elég a 200 millió. Most az újratervezés folyik, hogy mire elég a pénz. Persze kérdés, hogy a régebbi árak mellett mire ment volna el 200 millió, hiszen abból korábban simán meg lehetett volna építeni akár egy 4-500 négyzetméteres jó minőségű családi házat is... De a mostani árak miatt is lehet belőle 200 négyzetméteres "vityillót" felhúzni - elmélkedett a politikus. Megjegyezte, azt sem érti, ha piaci igény volt erre a vendéglátóegységre, akkor miért támogatást, s nem kamattámogatott hitelt adtak rá.

Nem állítom, hogy Rátkán is lopás lesz a végeredmény. A településen látszik, hogy lakói jó gazdák, volt fejlődés, a támogatások eredménye érezhető. De ez a vendégudvar egyelőre nagyon is rendszerhibának tűnik (az extrém építőipari áremelkedés pedig egyértelműen a rossz kormányzati gazdaságpolitika eredménye is, erről nagyon sokat lehetne írni) – kommentállta ezt Hadházy Ákos.

Arról nem beszélve, hogy az ilyen bőkezű támogatások alapvető feltétele, hogy a fideszes helyi képviselőnél bazseváljon a polgármester és hogy "jól szavazzon" a falu - fogalmazott Hadházy Ákos.