elektromos cigaretta;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;Elf Bar;razzia;

2022-06-15 13:54:00

Rámozdult a cigimaffia az Elf Barra, a NAV razziázni kezdett

A Kínából terjesztett, kifejezetten gyerekeket, fiatalkorúakat megcélzó „Elf Bar” és hasonló művésznevű nikotinos tartalmú, ízesített e-cigaretták használata Magyarországon nem engedélyezett, az Országgyűlés már 2020-ban megtiltotta az ízesített dohánytermékek árusítását.

Mint a hatóság szerdai sajtótájékoztatóján elmondták: csak az elmúlt hetekben 135 millió forintnyi árut foglaltak le idehaza az adónyomozók, illetve négy személyt vettek őrizetbe a termékek nagybani árusításáért.

A legnagyobb fogás egy Kínában feladott 18 ezer darabos tétel volt a fővárosban. A dohánykereskedelem területét ellenőrző, Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) látókörében már 25 ügy van, ebből eddig 20 millió forint bírságot szabott ki.

– szögezte le Tóth Márk pénzügyőr ezredes, a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága igazgatója. A termékeken elérhető, jelentős haszonkulcs miatt a hagyományos cigarettacsempészettel foglalkozó szervezett bűnözői kör is átállt a Kínából érkező Elf Bar terjesztésére. A hatóságok most leginkább a piac folyamatos monitorozással és civilruhás, fedett nyomozók igénybevételével tudják felvenni a harcot a kereskedőkkel. Í, így álnéven kapcsolatba lépnek a terjesztőkkel, majd az átadás-átvételnél fülön csípik a dílert, aki viszont nem ritkán fiatalkorúakat használ az átadás-átvétel lebonyolítására.

De a hatóságok figyelik a Kínából, vagy Németországból érkező csomagokat, így az ilyen átvételi pontokon is ki tudják szúrni, hogy kik azok, akik fiataloknak kifejlesztett nikotinos termékeket próbálnak behozni az országba. Ám az sem jár sokkal jobban, aki futárszolgálat igénybevételével próbál hozzájutni az Elf Barhoz, mivel elég jó eséllyel futár helyett adónyomozók kopogtathatnak az ajtaján.

Kérdéseink nyomán egyelőre nem derült ki, hogy a hatóságok hogyan tudnak megálljt parancsolni a termékeket népszerűsítő nagy közösségi médiás platformokkal szemben. A nálunk február óta terjengő „Elf Bar” „Manórúd” „Geekbar” néven, az iskolások körében rohamosan terjedő nikotinos termékeket elsősorban a TikTok-, Twitter-, Facebook-, YouTube-fórumokon népszerűsítik, nem ritkán professzionális influenszerek. A közösségi portálokon jelenleg is hemzsegnek az Elf Barokat magyar nyelven népszerűsítő videók, amelyeknek akár százezer feletti nézettsége is van.

„Mi jogalkalmazók vagyunk” – hárította kérdésünket Bíró Marcell SZTFH elnök, azaz: a platformokkal, influenszerekkel szembeni fellépéshez jogszabály módosításhoz lenne szükség. Ugyanakkor szerinte rendkívül fontos a felvilágosítás, így hangsúlyozta, hogy az ország összes iskolájában lesz osztályfőnöki óra amelyen az Elf Bar veszélyeiről fognak beszélni. De ugyanígy elindítja az 1828-as, ingyenes zöld számát, ahol várják a lakossági bejelentéseket.

A közösségi médiás házivideókon a veszélyekről nem esik szó. A Kínában, Shenzenben gyártott Elf Bar 2018 körül jelent meg. A termék egy eldobható, ízesített e-cigaretta, amely direkt fiatalos külsőben, nem ritkán rajzfilmfigurákkal díszítve jelenik meg a piacon, a nikotintartalmat pedig gyümölcs és egyéb, édes ízbe rejtik. Így a termékkel találkozó gyerekekben, fiatalokban könnyen és hamar kialakítható a nikotinfüggőség, ami önmagában is rendkívül súlyos egészségi problémákhoz is vezethet, elsősorban idegrendszeri károsodást okozhat. Ám, mivel ezek a termékek mindenféle ellenőrizetlen, fekete csatornán is érkeznek, így volt példa E-vitamin acetáttal felütött e-cigarettákra. Így már önálló diagnózis az E-cigaretta okozta tüdősérülés, az „EVALI”. Az Egyesült Államokban 2019 augusztus és 2020 január között közel 3000 EVALI tüneteket mutató beteg fordult meg a sürgősségi osztályokon. Átlagéletkoruk 24 év volt.

Az egészségkárosodás mellett jogi kockázatai is vannak a Elf Bar használatának. Magyarországon nem engedélyezett, az Országgyűlés már 2020-ban megtiltotta az ízesített dohánytermékek árusítását.

Ugyanakkor az Elf Bar birtoklása is jogsértő. Mint Tóth Márk ismertette, amennyiben valaki például Szlovákiában, Romániában vásárol ilyen készüléket és behozza Magyarországra, birtokolja, az mennyiségtől függően jövedéki szabálysértést, vagy éppen bűncselekményt követ el. Ha pedig nagy tételben teríti valaki, úgy akár öt éves szabadságvesztést is kaphat érte.