A Fidesz még mindig nem kapta vissza a lefoglalt szervereit, az ügyészség tovább elemez

Még mindig a hatóságoknál vannak a Fidesztől július végén lefoglalt elektronikai eszközök, amelyek értékelése és a nyomozás jelenleg is tart – tudtuk meg. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem ad bővebb tájékoztatást.

Orbán Viktor és Bóka János az utcán. Bent "nem működött semmi"

Hajnali strandrazzián szűrték ki a helyfoglalókat Nápolyban

Szabálysértő, ha valaki úgy akarja lefoglalni a helyét, hogy naplemente után a strandon hagyja a felszerelését.

Strandolók Nápolyban. Képünk illusztráció.

Cáfolja a BYD, hogy hatósági razzia lett volna a szegedi gyárának építkezésén

A vállalat szerint a munkavállalókat sem vetették alá ellenőrzésnek.

„Nem a fesztiválra érkező 18 éves, füvet szívó diák zavarja az embereket, hanem az agresszív, magukból kivetkőzött alakok a parkokban”

Ha változik is a drogtörvény, a Belügyminisztérium szerint az nem liberalizációt, hanem hatékonyabb állami fellépést jelentene. Más kormányzati szereplők ugyanakkor nem feltétlenül rendészeti oldalról közelítenék meg a kérdést.

Bejelentés nélkül razziáztak ügyészek a Fidesz szervereit biztosító központban a 17 milliárd forintos NKA-botrány miatt

A cél az volt, hogy lefoglalják Orbán Viktor pártjának a teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.

Merkely Béla: Egy klinikai vizsgálattal kapcsolatos gyógyszerfelhasználást vizsgáltak a rendőrök

A Semmelweis Egyetem rektora röviden reagált KR NNI szerdai razziájára, de a zajló büntetőeljárás részleteit nem osztotta meg a közvéleménnyel.

Korábbi felvétel

Folyamatban lévő büntetőeljárás miatt razziázott a Semmelweis Egyetemen a KR NNI

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nagyjából a razzia indításával egy időben jelezte, hogy a Magyar Péter által bejelentett Tisztítótűz művelet az egészségügyben is „folyamatos” lesz.

Bántalmazás miatt rendőrök razziáztak a szegedi Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál

Az intézmény mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Képünk illusztráció

Drogháború: újabb budapesti szórakozóhelynél razziázott a rendőrség, taxiból is kiemeltek embereket

A Soroksári úti Arzenálnál intézkedtek a rendőrök a hétvégén kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt. A szórakozóhely „reptéri jellegű biztonsági átvizsgálást” vezet be a belépésnél. 

Buli az Arzenálban - Korábbi felvétel

„Nem a Dankó utcában, hanem a Karmelitában kellene házkutatást tartani” – Senki nem ismerte el a bűnösségét Iványi Gábor és társai perében, jön a tárgyalás

Hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntette a vád.

Korrupció gyanújával letartóztattak huszonegy embert a 160 halálos áldozatot követelő hongkongi épülettüzet követő razziákban

A vizsgálatok két, egymástól független visszaélést érintenek, amelyek nem kapcsolódnak a korábbi tűzesethez.

Puzsér Róbert megfélemlítést és lejáratást emleget a házibulijánál történt rendőrségi razzia után

„A pártállam politikai okból és céllal kutatja át a vendégeimet és cirkál az otthonom körül” – közölte a publicista. A történtekre már Jámbor András is reagált.

Puzsér Róbert házibulijánál razziázott a rendőrség, igazoltatták az összejövetelről távozókat

Átkutatták a ruhájukat , sőt, volt olyan is, akit már a taxiból szállítottak ki a publicista elmondása alapján. Az egyik résztvevő, Farkas Attila Márton szerint drogot kerestek, de nem találtak semmit. A rendőrség nem árulja el, hogy milyen bűncselekmény gyanúja merült fel.

Tiltakoznak a gyámok, amiért a rendőrök a hozzájárulásuk nélkül hallgatják meg az otthonokban élő gyerekeket

Levelüket a rendőrkapitányságoknak és az intézményeknek címezték. 

A rendőrök nemcsak a Szőlő utcai javítóintézetbe mentek, hanem gyermekotthonokba is

Fővárosi és vidéki gyermekvédelmi intézményekben razziázik a rendőrség

Rendőrök jelentek meg a fővárosi gyermekotthonokban – tudta meg a Népszava. Információnkat több intézményből is megerősítették. 

A Szőlő utcai javítóintézet  december 9-én.

Folytatódnak a kihallgatások a Szőlő utcában, értékes bizonyítékokat talált az ügyészség

A tegnap őrizetbe vett három személyt gyanúsítottként hallgaták ki.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt december 10-én

Összehangolt hatósági razzia volt a Nagybani Piacnál

A NAV és a társhatóságok lekapcsoltak egy külföldi áruszállító hálózatot, amely több tonnányi diót, szőlőt, narancsot, mandarint és egyéb, ellenőrizetlen mezőgazdasági terméket próbált értékesíteni a piachoz közeli parkolóban. 

Nagybani piac, zöldségek (illusztráció).

Újabb szórakozóhelyeken készül drograzziákra a rendőrség

Az ORFK leszögezte, az ellenőrzéseknek sosem az adott szórakozóhely ellehetetlenítése vagy az ott szórakozók vegzálása a célja.

Iványi Gábor nem fogja elismerni a bíróságon, hogy bűnt követett el, meg akarja védeni magát a tárgyaláson

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője a hetvenes években már egyszer végigélte a hatalom vegzálását, sőt felfüggesztett börtönt kapott, ami miatt rovott múltúnak számít.

Iványi Gábor - Korábbi felvétel

Nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is szolidaritási demonstráció szerveződik Iványi Gáborért és társaiért

„Mondjunk nemet a megfélemlítésre!”

Iványi Gábor, a vádlott lelkész. Hatóság elleni erőszakkal gyanúsítják

Inkább kudarc lett Brazília történetek legnagyobb hatósági razziája, a nagy vérengzés közben a bandavezért nem sikerült elkapni

Október 28-án Brazília történetének legtöbb halálos áldozattal járó razziájában, a Rio de Janeiro-i Penha és az Alemão nevű favelában legkevesebb 132 ember halt meg.

Nagy pusztítást végzett a rendőrség a riói favellákban

Legalább 132-en meghaltak egy rendőrségi razzia következtében Rio de Janeiróban

Minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő, szervezett bűnözés elleni rendőrségi razziáját hajtották végre kedden a brazíliai városban. A hatósági beszámolók szerint a halálos áldozatok között négy rendőr volt. 

Az egyik razzia során letartóztatott gyanúsítottat kísérik a rendőrök Rio de Janeiró egyik szegénynegyedében, 2025. október 28-án.

Bilincsben vitték el a BKK jegypénztárait és ügyfélközpontjait takarító cég vezetőit

A közlekedési társaság szeptember 11-én értesült arról, hogy a MasterClean Kft.-nél szeptember 10-én a NAV razziát tartott. A cég beborulása után a takarítók még egy hétig ingyen dolgoztak a BKK-nak, azzal az ígérettel, hogy átveszik őket, de erre nem került sor. 

„Fiatalokat kezeltek úgy, mintha terroristák lennének” – Panaszt nyújtott be a gödi drograzzia miatt a Magyar Helsinki Bizottság

Most, hogy a kormányzat nyíltan a drogfogyasztók megfélemlítését tűzte ki célul, ez a rendőrségre is nyomást helyez, hogy keményen lépjen fel”– mondta a Népszavának Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje. Az ügy szeptemberben folytatódik.

Órákig térdepeltették hátrabilincselt kézzel – állítja egy gödi drograzzián elfogott férfi

Beszélt arról is, hogy halálfélelme volt, miután mentőmellény nélkül ültették hátrabilincselt kézzel egy motorcsónakba. Aránytalannak és indokolatlannak tartja az erőszakos, durva fellépést.

Megszállta a rendőrség a fonyódi önkormányzati céget, gazdasági visszaélések gyanúja miatt nyomozás indult a korábbi fideszes polgármester idején történtek miatt

Több ládányi iratot foglaltak le a rendőrök. Úgy tudjuk, hogy legalább három feljelentés érkezett a rendőrségre az elmúlt fél évben a Fonyódi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft. (FVFVÜ) gazdálkodása miatt. Most törvénytelen számlázások és kifizetések miatt nyomoznak.

Az önkormányzat bizottsága világította át a cég működését

Végül nem volt drograzzia az orfűi fesztivál nyitónapján

A településen viszont kutyákkal ellenőriztek vendégeket.

Fesztiválozók a rendezvény nyitónapján

Cipősdobozból fizette ki a 65 milliós büntetést

Több mint 150 ezer pár cipőt talált a NAV egy budapesti raktárban. 

Ötvenöt pedofíliával gyanúsított embert vettek őrizetbe egy franciaországi razziasorozatban

Mentőtisztet, papot és zenetanárt is előállítottak a hatóságok.

Képünk illusztráció

Hamis diplomák miatt tarthatott razziát laktanyákban az ügyészség

Állítólag nincs politikai vetülete az ügynek.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang