egészségügy;Sinkó Eszter;Új Egyenlőség;

2022-06-16 11:34:00

Még maradnak a hosszú várólisták, sem az orvosok, sem az intézmények nem érdekeltek, hogy minél több beavatkozást végezzenek el

Aligha várható, hogy a nyáron rövidülnek az egészségügyben a várólisták, amelyeken kétszer annyian vannak, mint 2019-ben – mondja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Szerinte sem az orvosok, sem az intézmények nem érdekeltek, hogy minél több beavatkozást végezzenek el, ráadásul komoly szakdolgozó-hiány is van.

Lett volna jelentősége annak, ha önálló tárcája van az egészségügynek Magyarországon, hiszen minden kormányzati döntésben elvileg ott kell legyen az egészség kérdésének megvitatása – mondja az Új Egyenlőség podcastjában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász.

Szerinte az elmúlt 12 évben rossz kormányzati döntések sorozatát hozták a rendszer működése szempontjából. A kormány különösen az utóbbi időben sok közpénzt belerakott a rendszerbe a béremelésekre, „mégsem lehetünk nyugodtak”. Ezt ugyanis az orvosbérekre adták, de ebből a betegeknek nem lett haszna, sőt, a rendszer működése rosszabbá vált azzal, hogy egységes bérek vannak az orvosoknál.

„Az elmúlt időszakban a szolgáltatórendszer a szétesettségnek soha nem látott állapotát mutatta fel, és ez megmutatkozik a várakozási időkben is” – fogalmazott Sinkó Eszter. Nem csak a hivatalos várólistákról van szó, amelyeknél a 2019-es állapot duplázását látni (vagyis az akkori várakozási listán lévő emberek száma megduplázódott), hanem az is lényeges, hogy sokakat nem raktak a várólistára sem. – Sok embert elhárítanak azzal, hogy nem kerülhet várólistára, és olyan időpontokat adnak meg, ami teljesen irracionális az ellátás szempontjából. Ezért is van, hogy tömegek mennek a magánellátás felé – tette hozzá.

Hiába dolgoznának az egészségügyben alkalmazottak, gyakran szakdolgozó-hiány van; előfordul, hogy például három műtőből csak kettő tud működni, mert nincs elég szakdolgozó, így pedig nehézkes lesz a várólisták ledolgozása. Ráadásul nyár van, sokan szabadságra mennek, ezért a következő három hónapban nagy javulás nem lesz érzékelhető ezen a téren.

Sinkó Eszter szerint nem tudatos döntés a kormány részéről, hogy tolják ki az embereket az állami egészségügyből a magánellátás felé, ez inkább egy következménye annak, hogy rossz intézkedéseket hoztak, rossz ösztönzőket teremtettek a rendszerben. – Ahogy lehet ismerni Pintér Sándort, fog intézkedéseket hozni annak érdekében, hogy a várakozási idők és a várólisták rövidüljenek. „Kíváncsi vagyok, hogy milyen beavatkozásokkal akarja ezt elérni, de nem hiszen, hogy a kormányzatnak szándéka lenne növelni a várakozási időt azért, hogy mindenki a magánegészségügybe menjen”.

Annak ellenére lehet ezt mondani, hogy a kormányhoz közeli vállalkozók keményen jelen vannak most már a magánszférában, és a pénzügyi befektetők is megjelentek, ami arra utal, hogy van értelme ezt üzemeltetni. Az utóbbi 3-4 évben meglódult a magánegészségügy piaca.

– Nincs ösztönző a rendszerben jelenleg, hogy nagyobb teljesítményt nyújtsanak az intézmények. Az orvosok egységes béren vannak, így nem érdekeltek abban, hogy minél több beavatkozást végezzenek el, illetve átlagfinanszírozás van, így az intézmények sem érdekeltek, hogy minél több beavatkozás legyen. Hozzá kell nyúlni Sinkó Eszter szerint a teljesítményértékelési rendszerhez, illetve hozzá kell nyúlni az egységes orvosbérekhez és ott is plusz ösztönzőket bevezetni.