– Arcon üti az embert az igazság, amikor a Szeretettel sebezve című könyvet olvasva a szülei és a saját hibáira is rádöbben. Jól értem, hogy a születésünk, sőt a szüleink születésének pillanatában már eldől, hogyan neveljük a gyerekeinket?
– Ha nem is százszázalékosan, de igen. Végeztek egy vizsgálatot egyetemistákkal. Játék babákat kaptak, és úgy kellett tenniük, mintha élő gyereket gondoznának. Erről kisfilm készült, amit eltettek egy raktárba. Majd, amikor ezek a fiatalok szülők lettek, újra készült róluk egy kisfilm, de már arról, hogy a saját gyerekeiket miként gondozzák. Kiderült, hogy ugyanúgy, ahogy a játék babákat. Bizonyítható a transzgenerációs mintaátadás is. Tudattalanul követjük ezeket. Vagy éppen az ellenkezőjét valósítjuk meg. Egy alkoholista szülő gyereke lehet, hogy felnőttként nagyivó lesz. De elképzelhető, hogy antialkoholista válik belőle. Csakhogy az absztinens is alkoholfüggő, de ő úgy, hogy fél a hatásától, ezért nem iszik.
– Meg tudjuk változtatni a beépült mintát?
– Azt szoktam mondani, pepitában visszük tovább az örökséget. Mindenki magában hordozza a családja történetét, annak örömével, fájdalmával együtt. Akit gyerekként túlzottan féltettek, bántottak, vagy túl nagy felelősséggel ruháztak fel, vagy akitől teljesíthetetlen követelményeket vártak el, sérült önbizalommal, hibás reakciókkal kell, hogy éljen. Vannak felismerhető minták, amelyek feltárása segíthet ezen. Nagyon fontos az önismeret, hogy bizonyos helyzetekben képes vagyok meglátni, felismerni a hozott mintákat. Amikor egy konfliktusból nem azt hozom ki, hogy a másik a hülye, hanem azt, hogy nekem milyen szerepem volt a helyzet kialakulásában. Ha a felismerés megvan, akkor pedig nem bűntudattal nézek magamra, hanem tudok változtatni. Fontos, hogy mindenki megismerje ősei történetét, a szüleit ne idealizálja vagy devalválja, hanem tudatosan felismerje a jó és rossz tulajdonságaikat. Csak az tud mély intimitásban lenni egy pár- vagy szülő-gyerek kapcsolatban, aki ismeri saját magát, a hibáit, a reakciót, és minderről beszélni is tud.
– Ha a szülői és a transzgenerációs minta határozza meg az életünket, miért van az, hogy testvérek egészen különbözőek? A saját gyerekeiket sem feltétlenül azonos értékek szerint nevelik.
– Alapból a testvérek soha nem egyformák, más-más habitussal, mentalitással születnek. Kapcsolatukat meghatározza a szülők testvérkapcsolata, az apa, anya párkapcsolati mintája, a konfliktuskezelésük, az érzelmek kimutatása, az egymás iránti tiszteletük. A nem és a születési sorrend is befolyásol. Az elsőszülöttek általában szorongóbbak, de jobban teljesítenek. A másodszülöttek lazábbak, vagányabbak.
– Több évtizedes tapasztalata van a családi problémák feltárásában. Hogyan változtak a szülőtípusok, melyikből lett több az utóbbi időben?
– Ezek a saját elnevezéseim, a tapasztalataim alapján formálódtak. De azt fontos tudni, hogy egyik típus sem tiszta, jól elkülöníthető kategória. A szülőkben három-négy jegy található, de van egy vezérfonal. Most a borostyán és a barát szülőtípus a divat. Utóbbinál semmi határ, semmi szabály sincs, minden úgy van, ahogy a gyerek akarja. Ez rendkívül rossz és káros irány.
– Kezdjük a borostyánnal.
– Ők a túlféltő, túlkötődő szülők. Óvják, védelmezik gyermeküket, sok mindent megtesznek helyettük, túlsegítik őket. Saját félelmeiket kényszerítik a gyerekükre, akit attól is megvédenek, hogy kezdeményezzen valamit, nehogy véletlenül kudarcot valljon. Ha Pistike felmegy a magas mászókára, de középen elkezd félni, a szülő bátorítás helyett inkább leveszi. A gyerek ettől gátlásos, szorongó, és önállótlan lesz. Elhiszi magáról, hogy nem elég ügyes, de mindez nem baj, hiszen az ő erőfeszítése nélkül is jól alakulnak a dolgok, apa, anya majd megoldja. Kutatásokból ugyan ismerjük, hogy a sikeres élet feltétele a küzdeni tudás, de a borostyán szülő ezt másképp látja. Ő megírja vagy lediktálja az olvasónaplót, az éjszaka közepén is elkészíti a gyerek matek háziját, ha neki nem volt kedve vagy kifogott rajta. Sokszor a gyerekkel alszik, nehogy féljen a 10-15 éves kiskamasz. A borostyán szülők általában magányosak akkor is, ha van társuk. A gyerekért élnek, ezt hangoztatják is, akinek persze ezzel rettenetesen rosszat tesznek, hiszen önállótlanná vagy végtelenül önzővé válik. Vizsgálatok igazolják, hogy a kiszolgáló, túlféltő anyák gyerekei az átlagnál hajlamosabbak a szorongásos betegségre.
– Mi a baj a barát vagy jó fej szülővel?
– Náluk minden úgy történik, ahogy a gyerek akarja. A jó fej anya, apa nem vállalja a szülői szerepet, azzal akar imponálni a gyerekének, hogy nála nincsenek szabályok, korlátok. Retteg a gyerek szeretetének elvesztésétől, nem vállalja a felnőtti felelősséget. Semminek nincs következménye. A gyerek elhiszi, hogy mindent megtehet, majd az óvodában, iskolában megdöbben, hogy vannak szabályok és következmények. A barát szülők gyerekei sokszor magatartás- és tanulási zavarral küzdenek. A figyelmet ugyanis legjobban a szabályok betartása fejleszti, ami még az önbizalmat is erősíti. Csakhogy éppen ezt veszi el a gyerekétől egy ilyen szülő. A gyerek a környezetéhez, kortársaihoz is nehezen alkalmazkodik, társas kapcsolatai problémásak, hiszen nem szokta, tanulta meg az alkalmazkodást. Otthon ő irányít, de ezt egy közösségben nem teheti meg.
– A szülősítő szülők csoportja éppen a jó fejek ellentéte lehet. Ők partnerként tekintenek a gyerekre?
– Így van. A szülősítés régen úgy működött, hogy a nagyobb testvér vigyázott a kicsire, a kisiskolás vitte oviba az öcsit, hugit. Vacsorát készített, ha a szülők sokáig dolgoztak. Olyan feladatokat és felelősséget kaptak, amelyek nem az életkoruknak megfelelő volt. Ma modern szülősítés van, például apa, anya a megromlott párkapcsolatot a kiskorú gyerekkel beszéli meg. Olyan érzelmeket, információkat osztanak meg velük, amivel egy gyerek nem tud mit kezdeni, de érzi, hogy ő a támasz. A szülősítő szülők gyerekei túlzott felelősséget éreznek majd a környezetük iránt. Úgy érzik, nemcsak képesek, hanem kötelességük is gondoskodniuk másokról. Önmagukért nehezen tesznek, saját igényüket szinte meg sem tudják fogalmazni. A családjuk egy idő után ezt természetesnek tartja, sőt elvárja. De belőlük lesznek a legjobb kollégák is, akik a munkahelyükön mindenkinek segítenek, kávét főznek a fáradt kollégának, mindenkit meghallgatnak. Csak rájuk nem figyel senki. Őt csak akkor veszik észre, amikor kimerül, beteg lesz. Akkor aztán néznek egymásra a családtagok és a kollégák, hogy jé, neki is lehet baja?
– Itt a bizonyítványosztás ideje, biztosan vannak, akik úgy gondolják, követelhettek volna többet a gyereküktől. Igazuk lehet a túlkövetelőknek, vagy ahogy ön hívja, az idomár szülőknek?
– Ők a bronzérmesek, a népszerűségi dobogón a harmadik helyezettek. Abban igazuk van, hogy a gyerekük jól teljesít, jó jegyeket hoz az iskolából, szuperül szerepel a zeneiskolai vizsgán. A rokonok, barátok irigylik őket, hogy milyen okos, engedelmes gyerekük van. Csakhogy… Egy idomár szülő mindent kézben tart, még a gyerek gondolatait is. A „kell” szó a legnépszerűbb a szótárában, „elsőnek kell lenni a versenyen”, „ötösre kell megírni a dolgozatot”. Kemény napirendet állít fel, a különórák egymást követik. „Előbb a tanulás, aztán a játék” – vallja. Közben a hibák miatti aggodalom, a sokszor teljesíthetetlen szülői elvárások megtörik a gyereket, akinek önbizalom- és önértékelési problémái lesznek. És, ami a legfontosabb: a spontaneitást is teljesen kiölik belőle. A szülő, és a gyereke sem tudja élvezni az életet. Még a játék is csak feladat, és nem szórakozás.
– A mindentudó, Mr. és Mrs. Tökéletes, avagy a szuperszülő is az önértékelést csorbítja?
– Általában nárcisztikus személyiségjeggyel rendelkezik. Ő az, aki tévedhetetlen, akit csodálni kell, aki a legkisebb kritikától is vérig sértődik. Szülőként is úgy érzi, teljesítménye kiemelkedő és tévedhetetlen. Eközben akarata ellenére súlyosan elbizonytalanítja gyermekét, akit semmit tudó, tehetetlen lényként kezel. Hangulata szerint kioktatja, bírálja, szidja. A gyerek közben folyamatosan arra ügyel, hogy meg ne sértse apját, anyját, ha ez nem sikerül, akkor hatalmas bűntudat gyötri. Amikor kamaszként konfrontálódni próbál, a szülő megsértődik, dühét a gyerekre borítja, leértékeli őt, akinek így esélye sincs megtanulni a hatékony kommunikációt és érdekérvényesítést.
– Az érzelmileg zsaroló, mártír szülővel sem lehet könnyű. Ő az, aki elájul, ha a gyerek összeköltözik a szerelmével?
– Pontosan. „Hát ezt érdemlem én, mikor mindent megtettem érted!?” – ez a kedvenc mondata. Egyes jellemzőiben nagyon hasonlít a borostyán szülőre. Számos esetben sokáig szoptat, együtt alszik a gyerekével, maximális gondoskodást biztosít. Csak más a motivációja. A gyerekétől kapott szeretet révén próbálja megszerezni mindazt, amit a szüleitől nem kapott meg. Tudatosan boldoggá teszi a szülői szerep, de manipulatív viselkedésével, panaszkodásával, zsarolásával, tudattalanul produkált testi tüneteivel olyan erős lelkiismeret-furdalást és félelmet kelt a gyerekben, amely ellehetetleníti a nyugodt, boldog, önálló életét. Volt olyan gyerekem, akinek a válás után folyamatosan arról panaszkodott az apa, hogy a gyerektartás miatt ő milyen nehezen tud megélni. A tízéves gyerek meg azt érezte, hogy az apja miatta nyomorog. Elkezdte gyűjteni a zsebpénzét, hogy segítsen rajta.
– A távolságtartó vagy üveghegy szülő nem szeret?
– De, csak képtelen a mély érzelmi megnyilvánulásokra, nem tud érinteni, ölelni. Ez inkább az idősebb generációra jellemző, a család titkai, tabui miatt ők gátlásosabbak. Egy ilyen szülő gyereke is képtelen az érintésre. Van, hogy nálam, a terápián megtanulják, aztán hazamennek, próbálják megölelni a szülőket, akik nem ölelnek vissza, lógó kézzel várják, hogy vége legyen az egésznek. Ez nagyon fájdalmas pillanat. A fiatalabb szülőket pedig a telefon, tablet teszi távolságtartóvá.
– A bántalmazó vagy agresszor szülő okozhatja a legnagyobb károkat.
– A bántalmazásokat elszenvedett gyerekek nehezen látják értékesnek, szerethetőnek magukat, az őszinte érzelmeket, dicséretet hiteltelennek tartják. Vannak szülők, akik nevelési célzattal rángatják meg a gyereküket, vagy kiabálnak velük. Pedig kutatások igazolják, hogy már az egyévesnél fiatalabb babák agya is érzékenyen reagál a dühre. Az erőszaknak kitett gyerekek a felnőtti agresszivitás megsemmisítő hatásaitól rettegnek, otthonukban félnek, állandó nyugtalanság jellemzi őket. Nem ritka, hogy indulataikat később ugyanolyan viselkedéssel vezetik le, mint amit naponta tapasztalnak, pedig tudatosan nem akarnak olyanná válni, mint a szüleik.
– Jó, nem vagyunk tökéletesek, de olyan, mintha mindenki rossz szülő lenne. Nyugtasson meg, hogy nemcsak sérülést okozunk a gyerekeinknek, és van remény, hogy jó szülőkké váljunk.
– Nem hiszek abban, hogy létezik tökéletes szülői személyiség. De abban igen, hogy a szándék és a törekvés jobbá tehet minket. Azért dolgozom pszichoterapeutaként, mert hiszek abban, hogy tudunk változni és változtatni, és a személyiségünk fejlődése halálunkig tart. Egy elég jó szülő bátorít, határokat szab, spontán és kreatív, nem utasít, nincsenek negatív üzenetei, élvezi a gyerekeivel töltött időt, de az életkor előrehaladtával fokozatosan hátrébb lép. És meri élni a saját életét.
