Kun Árpád;Haiti;bálnák;takarítás;

2022-06-25 14:25:00

Dac a fennálló világgal szemben - Kun Árpáddal bálnákról, mikrokozmoszokról és a favágásról

Június elején Takarító férfi címmel jelent meg Kun Árpád északi trilógiájának zárókötete. Miközben az idősek mellett házi kisegítőként dolgozó főszereplő Medárdus alvászavarai miatt folyton álom és ébrenlét határán egyensúlyoz, egy különös francia-haiti férfi barátsága egészen a Karib-térségig sodorja. Új regénye kapcsán a bálnákról, az önéletrajziságról, a Magyar–Haiti Tor Ulven Társaságról és a fizikai munkáról beszélgettünk a József Attila- és Aegon-díjas szerzővel.

Már a Szülsz című verseskötetének a borítóján is volt egy bálna, az új könyvön is ez szerepel. Volt már meghatározó bálnaélménye, amióta kint él?

A Szülsz borítóján még azért volt a bálna, mert jól nézett ki. És valóban, a fjord mellett, ahol laktunk, látni lehetett, hogy felúsztak az állatok. Kardszárnyú delfineket észleltünk, de nagy, igazi hosszúszárnyú bálnát nem láttam élőben. Ennek a kötetnek a borítóján azért szerepel, mert a könyv egyik szereplője a bálna. Bevallom, kicsit szégyenkezve, hogy megkóstoltam már a húsát, de senkinek nem ízlett a családból, nem is ajánlom. A marhahúsnak és a nagyon erős halnak a keveréke, egyik se passzol össze, de lehet, hogy hozzá kéne szokni, mert sok étellel így történik. Azért beszélek most itt az ételekről, mert a regényben nagyon fontos szerepet játszik a gasztronómia. Folyamatosan főznek a férfiak, nem csak takarítanak. Az egyik főszereplő meg kifejezetten szakács-költő. Szóval nemcsak a bálna, de a gasztronómia is kapcsolódik a könyvhöz.

 A bálna valóban meghatározó motívuma a könyvnek. Van egy konkrét, eltévedt, „idegen” állat, aki nyáron Haitin köt ki, miközben éppen északon kellene lennie. Egy másik jelenetben pedig a különböző származású gyerekek egy bálnamozaikot raknak ki, ezen a játékon keresztül kapcsolódnak. A Boldog Északhoz hasonlóan sokkultúrájú regényvilágban járunk. Úgy vélem, az idegenség, beilleszkedés, identitásprobléma most megint hangsúlyosabb lett, csak tévelygünk, és nincs kivezetés.

Abszolút. Ezt így még nem gondoltam végig, mert annyi mindent kell átgondolni a regényben, de tény és való, hogy az eltévedt bálna szimbóluma is az egésznek. Az identitásproblémára nincsen feloldás. Az identitás egy folyamatosan változó dolog. Hogy miből rakod össze vagy mivel azonosítod magad, az olyan, mint az élet. Nincs benne megnyugvás, főleg a főszereplőknek nincs. A könyvnek is nyitottan van vége, és lehet választani, hogy mi fog történni. Éppen ezért sem lesz folytatása, mert szerintem vége ennek a három könyvnek (Boldog Észak, Megint hazavárunk, Takarító férfi – A szerk.), és ez így kerek lett, most már mást szeretnék csinálni.

Újra felbukkan a verseiből ismerős Medárdus neve, miközben folyamatos a játék a szerzői névvel. Miben különbözik Medárdus és a mostani Kun Árpád?

– Folyamatos ez a kettősség, ez az énhasadás, személyiségjegyként és al­kotói programként, módszerként is jelen van. Sok verset írtam már párbeszédben, gimnáziumban nyűgöztek le először a platóni dialógusok, és azóta folyamatosan foglalkoztat ez. Azóta majdnem minden könyvemben van valami kettősség, vagy a szereplőnek van egy alteregója. Valahogy enélkül nem tudok írni. Visszakanyarodva Medárdus és a szerző kettősségére, amikor elkezdtem írni a mostani könyvet, akkor világos volt, hogy nem akarok annyira önéletrajzi könyvet írni, inkább valami teljesen fiktív történetet szeretnék, amiben még ha vannak is valóságos elemek, nagyjából semmi nem úgy volt, ahogy le van írva. Az volt a lényeg, hogy valamilyen kitalált történet legyen. Medárdus erre akart ráerősíteni, hogy még véletlenül se lehessen összekeverni, hogy mindez a valóságos Kun Árpáddal esett meg.

Az előző kötet, a Mégis hazavárunk nyers őszinteségét vegyesen fogadták, volt, aki kifogásolta, ennek volt bármi szerepe a váltásban?

Nem tudom. Persze, nyilván volt, de ezt inkább magam szeretném eldönteni. Nem akarnék az olvasók miatt bármit is csinálni. Nekem lett elegem ebből a nyers őszinteségből. Az a fejezet lezárult, megvolt.

A Boldog Északhoz hasonlóan a Takarító férfiban újra „mágikusabb” világban járunk, álom és valóság határa gyakran összemosódik, csak most a francia-haiti kultúra került előtérbe. Miért kanyarodott vissza ide?

Az első könyvben az volt a feladat, hogy az ember a fantáziát is belevigye a történetbe. Itt is ezt próbáltam, de itt inkább az érdekelt, hogy az álmokat beleszőjem a cselekmény menetébe, és az foglalkoztatott, hogy hol kezdődik az álom és hol a valóság. Az egybemosás által próbáltam volna beletenni azt a rengeteg képet, amivel dolgozni szerettem volna az elbeszélés elmondása közben. Picit máshogy, más módszerrel, de ugyanaz. Hogy lehet például ezeket a látomásokat belevinni a szövegbe? Mit is kellene kezdeni az alvással, azt hova kéne pakolni az életben, meg hogy szükség van-e az alvásra? Mindennek van persze ironikus aspektusa is.

Medárdus és barátja, a szakács-költő Justin megalapítja a Magyar–Haiti Tor Ulven Társaságot. A tragikus sorsú Tor Ulven bár rejtőzködő, mégis a norvég költészet meghatározó alakja volt, különösen a kilencvenes években. Magyarországon még kevésbé ismert alkotó. Személy szerint önnek miért fontos az ő költészete?

Tor Ulven fontos nekem, mert nagyon szeretem, egy-két más névvel együtt. Olav H. Hauge vagy Rolf Jacobsen mellett a huszadik század második felének egyik legnagyobb költője. Lehet, hogy itthon nem annyira ismerik, de az egy dolog. Lehet, József Attilát sem ismerik például Norvégiában, de attól még a világ egyik legnagyobb költője. Ez egy véletlen. Millió darabra szét van törve a világ, és most már mikrokozmoszok keringenek egymás mellett, nincs érintkezés, és nem is nagyon tudjuk, hogy kinek mi fontos, mert nincs már egy egységes kultúra. És egy kicsit ez is benne van. Hogy annak a két embernek ott Kakashalmon Tor Ulven a világ legfontosabb dolga. És persze ebben benne van a dac is. Hogy ebben a világban, ahol nem tudom, milyen szerepet játszik a költészet – valószínűleg kevesebbet, mint amikor én gyerek voltam –, de ettől függetlenül én úgy szeretnék azért viselkedni, mintha ez lenne a legfontosabb az életben. Magyarul Vajna Ádám fordításában megjelent egy kötet Türelem címmel. Aztán egy hosszabb szekvenciát én is lefordítottam az Alföldbe, és hamarosan megjelenik tőle tíz-tizenöt vers a Parnasszusban. Szerintem csak nyer vele a magyar irodalom, ha megismeri Tor Ulvent.

Térjünk még vissza a Takarító férfi címre, ami egyrészt utalás is az önről készült 2016-os portréfilmre (A takarító férfi), ugyanakkor azokra a tevékenységekre, munkákra, amiket ön végzett. Miért kellett hangsúlyozni a munkavégző nemét?

Szerintem nagyon konkrétan és jól körülírja a regény témáját a cím. Hogy nemcsak a nők takaríthatnak, hanem a férfiak is. Ez történik valójában a könyvben. A házimunka ezen részét Medárdus végzi ebben a családban, de foglalkozását tekintve is ezt csinálja az öregeknél mint házi kisegítő. Ez egy kivételezett világ, hogy úgy mondjam, mert Norvégia még egy olyan ország, ahol bármilyen munkából meg lehet élni, például ebből is. Magyarországon ez talán egy kicsit furcsának tűnhet, de nem tudom biztosan, mert régóta nem élek itt. De ez egy dac akar lenni a fennálló világgal szemben. Az asztalra akarok csapni, és azt akarom mondani, hogy igenis munkából, bármilyen munkából kellene, hogy az ember megéljen, és hogy ennek elég kellene, hogy legyen akár egy négy-öt gyermekes családnak is. A másik vetülete ennek a dolognak a fizikai munka dicsérete. Amikor valamit konkrétan megcsinálsz és rendet raksz, az nem egy elfecsérelt idő. Nemcsak akkor érintkezel a szellemi, fennköltebb világgal, amikor verset írsz vagy riportot készítesz, hanem akkor is, amikor a valóságnak egy kicsi darabját rendbe rakod, és az ott és úgy van. És van még egy fontos momentum a könyvben: enni adni a gyerekeknek és az öregeknek. Ez is egy nagyon fontos része az életnek, és becsüljük meg ezeket a mindennapi dolgokat, amik körbevesznek, és találjunk benne értelmet. Ez a dac is benne van ebben a címben.

Ha már rendrakás. Említette, hogy nem tervez folytatást, akkor most úgy érzi, hogy rendbe rakta ezt a témát?

Na, látja, ez pont nem olyan munka, mert ezt nem takarítással csináltam. Éppen arról van szó, hogy ez egy sokkal bizonytalanabb terep. Nem érzem úgy és sose fogom úgy érezni, hogy rendbe raktam. Most abbahagytam mindenesetre. Itt nem tudtam úgy takarítani. Az a probléma a szellemi dolgokkal, hogy nem tudod ezt a nyugalmát a rendnek elérni. De most egyébként éppen nem takarítok, hanem fát vágok. Máshol lakunk azóta, egy erdő mellett, és irtózatos mennyiségű fa meg farönk van, amiket hasogatok, fűrészelek. Ezek a materiális dolgok, az étel meg a fa, nekem magánemberként fontosak, a személyiségemhez tartoznak. És valahogy ez letükröződik a könyvben is.

Medárdus rendszeresen fut a könyvben. Önnek most éppen mi a kedvenc útvonala?

Most éppen kevesebbet futok a favágás miatt. Ez mást mozgat meg, de ugyanúgy élvezem. Meg felszórták éles kaviccsal azt a helyet, ahol korábban futottam, és a labradoromnak tavaly ízületi gyulladása lett, emiatt nem futhatok vele ott. Próbálkoztam, hogy cipőt adok rá, de az meg nyomja a lábát. Szóval most ritkábban, viszont erdőben futok. Korábban, ahogy a kötetben is olvasható, egy folyó mellett lehetett felfele haladni, ami elképesztően jó volt. Ez is az, csak más. Most jó, ha a favágás miatt hetente egyszer hozzájutok. Meg hát baromi sokat dolgozom.