Vármegyék és főispánok

El kell ismerni, hogy a Fidesz nem hagyja parlagon azt a lehetőséget, ami április 3-án az újabb kétharmaddal számára is váratlanul az ölébe hullott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az azóta eltelt nem egészen három hónap alatt már másodszor lát neki a gránitszilárdságú Alaptörvény módosításának. A cél világos: egyre gyorsuló haladás a múltba. Abba a múltba, amelyre a tekintélyuralom, a társadalmi csoportok alá- és fölérendeltsége volt jellemző. Mi másról szólna a legújabb módosításban szereplő vármegyék és főispánok fogalmának újraélesztése, amelyet „az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományaival” indokolnak.

Azt gondolom, hogy nem érdemes félmunkát végezni, és a (most már) 135 bátor embert feleslegesen túlterhelni. Ezért javaslom, hogy egy füst alatt az ezeréves államiság ugyanilyen lényeges alábbi hagyományait is iktassák (alap)törvénybe.

Hivatalosan is vissza kellene állítani a hercegi, grófi, bárói rangokat, természetesen a főrendi ház újbóli létrehozásával, nem különben a vitézi és vitéz lófői címek hivatalos használatával. Az igazságszolgáltatásban (ahol az első lépést már a Kúria visszanevezésével megtették), ismét be kellene vezetni az országbírói titulust és a szolgabírói tisztséget. A kormány illetékes minisztereit hívják ismét főkamarásnak és tárnokmesternek. Az egyszerűség kedvéért Rogán Antal lehetne nyíltan is (nem csak a folyosói beszélgetésekben) Orbán Viktor személye körüli miniszter. Természetesen a vidék sem maradhat ki:

Persze nem feledkezhetünk el ezen államiság talán legerősebb bástyájáról, Werbőczy Hármaskönyvéről sem, amiből egyenesen következik a közrendűek röghöz kötöttsége. Gondolni kell azokra is, akik nagy szolgálatot tesznek hazánknak: őket a valóságos vagy címzetes belső titkos tanácsosi címmel kellene honorálni. És persze mi akadályozná azt, hogy a társadalmi rangot a megszólításban is kifejezzük: így újra használni lehetne a nagyságos, tekintetes és méltóságos címeket is.

Ideje annak is, hogy helyreállítsuk a koherenciát az Alaptörvényben, amely azt már tartalmazza, hogy az 1944. március 19. – 1990. május 2. közötti időszakban híján voltunk állami önrendelkezésünknek, de adós ennek a ténynek az időszámításunkban történő megjelenítésével. Azaz helyénvaló lenne ennek a negyvenhat évnek a törlése naptárunkból, minek okán helyesen jelenleg 1976-ot kellene írnunk, amivel máris majdnem fél évszázadot mentünk visszafelé. Ez egyáltalán nem példa nélküli, Izraeltől Iránon át Thaiföldig sok ország időszámítása tér el a Gergely-naptárétól. Itt csak azért érzek egy kis bizonytalanságot, mert Alaptörvényünk nem foglalkozik a több évszázados török- és Habsburg-hódoltság időszakával, pedig állami önrendelkezésünk akkor sem volt a csúcson.

És végül úgy gondolom, hogy legfőbb ideje annak, hogy hazánk első emberét főméltóságú kormányzó úrnak szólítsák, mint abban az időszakban, ami iránt a jelenlegi hatalom egyre kevésbé titkolt nosztalgikus vágyakozást mutat.