Döntés nincs, de egy szakmai fórumon már szóba került, hogy a jegyzőket a kormányhivatalok alá rendeljék - állította lapunknak több jegyző. A szaktárca tagadja, hogy ilyen elhangzott volna.
2019-ben a jelenlegi polgármester, az összellenzéki támogatással induló Pikó András mindössze 69 szavazattal győzte le.
A polgármester szerint a város várhatóan december 19-én megkapja az eddig visszatartott nettó finanszírozását.
A miniszterelnök eligazítást tartott.
Róth Márton megbízatása 2023. augusztus 31-ei hatállyal szűnik meg.
Az nem derült ki, hogy miért, de állítólag Gulyás Gergely javaslatára.
A főispán olyan papírra hivatkozva követelte a fővárostól a közterületi névváltoztatást, amely nem is arra szól, de ha arra szólna, akkor sem érne semmit.
Nemhogy betonüzem, szinte bármi építhető lesz a Bosnyák tér környékén, kizárják a szakmai szempontokat és konzultálni sem kell majd senkivel.
Zajlottak a találgatások: főispánnő, főispán asszony, esetleg főispán úrhölgy? Melyik lett a befutó?
Az erről szóló salátatörvényre hivatkozva ezután azt is lehet kérni, hogy valakit felismerhetetlenné tegyenek az Orbán Viktorral vagy Novák Katalinnal közös fotón. Budapest négy közterületét 99 évre megkapja a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat.
Hallgatóink szavazhatnak is, mit akarhat az Orbán-kormány ezzel az egésszel.
A kabinet lavinát indíthat el a hagymázas világképben fogant javaslataival – figyelmeztet Karsai László történész. Mikecz Dániel politológus szerint nem világos, hogy a Fidesz milyen egyéb intézkedések elfogadásához készíti elő a terepet.
Fideszes körökben már amúgy is így hívták őket, most ezt tennék hivatalossá.