Orbán-rezsim;Összeomlás;

2022-06-29 06:00:00

Az összeomlás forgatókönyvei

A választási vereség bénító hatása káros evidenciákat szült az Orbán-rezsim örökkön örökké tartó fennmaradásáról, amelyeket manapság éppen felerősít az új kormány magabiztos hatalmi terjeszkedése és az ellenzéki pártok bénázása. Hiszen ilyen dicstelen ellenzékre 2026-ban is csak újabb vereség vár. Az ellenzék „leváltásához”, megújításához azonban látni kell a perspektívákat, az új kormányzati ciklus önromboló, negatív dinamikáját, annak főbb szakaszait és a velük várható újabb, radikálisan más evidenciákat.

Az első szakasz most egy törékeny, átmeneti konszolidációként jellemezhető, amit a második szakaszban az uniós és a hazai kudarcok miatt várhatóan egy kievickélési kísérlet vált fel, tétova belső reformokkal és az oligarchák háborújával. A harmadik szakaszban, az új választás előtti években aztán megtörténik az orbáni „tökéletes autokrácia” megroppanása, önromboló munkájának beteljesülése, ami sokaknak majd újra könnyű álmot ígér, pedig az Orbán-rezsim összeomlása mindenkinek nagyon is keserves időszak lesz.

Az új kormányzati ciklus első szakaszában az Orbán-rezsim fő célja a rendpárti válságkormányzás kiépítése, a hatalmi rendszer kereteinek fenntartása és a teljhatalom erőteljesebb kialakítása. A súlyos választási vereség után bekövetkezett a demokratikus ellenzék összezuhanása, az uralkodó nézet a letargia. A törékeny, átmeneti konszolidáció szakaszában az ország súlyos válságban van, de a rendpárti kormányzás a válságot nem kezelni, megoldani akarja, hanem a válságos állapot befagyasztására, sőt kiterjesztésére törekszik. Ez a vészhelyzet mint a mocsárba süppedés stratégiája alapozza meg az Orbán-rezsim hatalmának fenntartását, sőt kibővítését. Az országot belülről marja a társadalmi-gazdasági-életmódbeli dezintegráció és fenyegeti az örvénylő integrációs spirál, míg közben dalolva stabilizálja a rendeleti kormányzás mint „ársapka” minden területen, rendeleti, közvetlen beavatkozás formájában. Ezzel együtt jár az érdekszervezetek és az alapjogok korlátozása, egyre kivételesebb állapotok mint a vészhelyzeti/rendpárti kormányzás szélesedő és mélyülő folyamata.

A jelenlegi vegetálás és stagnálás az uniós elszigeteltség állapotában valójában kisodródás Európából és leszakadás a többiektől, mert az extenzív-mennyiségi fejlődésről az Unióban már mindenki az intenzív-minőségi fejlődésre vált. Mivel az európai gazdasági és társadalmi kritériumok Magyarországra egyre kevésbé alkalmazhatóak, az Ausztria utolérésével való bohóckodás helyett rövidesen megjelenik az új távlati cél: „utolérni Bulgáriát”. Az első szakaszban még nincs erős uniós nyomás, csak a szokásos fejcsóválás, még nem léptek rá a vészfékre, és ez a huzakodás eltarthat az ukrán háború végéig - pedig az Unióban már mindenki tudja, hogy fel kell lépni az orbáni „tökéletes autokráciával" szemben. A külső feltételek átmenetileg még megengedik az Orbán-rezsim fennmaradását, és külső-belső unió-ellenes terjeszkedését, de közben azért folytatódik az ország kisodródása Európából. A nemzetközi versenyképesség csökkenése tovább fokozza a gazdasági és társadalmi helyzet romlását, ami még nem vált ki jelentős társadalmi ellenállást. Ha beleragadunk a választás utáni gyászévbe, ez a mocsárban gyalogolás tűnik a legvalószínűbb szcenáriónak az egész új kormányzati időszakra.

Az Orbán-rezsim gyengülése és nemzetközi hitelvesztése azonban már egyre jobban megmutatkozik majd a második szakaszban. Az első szakasz dicsőséges kudarcai és unalomba fulladó győzelmi jelentései után az uralkodó elit egy részében megjelenik a kievickélési kísérlet. Így a második szakasz fő célja a hatalmi rendszer kereteinek tágítása, részleges átalakítása/bővítése és az uniós tagság feltételeinek legalábbis trükkös, a rezsim létét nem fenyegető, olcsó reformokkal való fenntartása. Ennek fő formája várhatóan az innováció támogatása és oktatásba/képzésbe való mérsékelt beruházás, vagy legalábbis az erre irányuló propaganda maximális hangerőre állítása. A NER hűséges támogatói szerint a Matolcsy-programmal máris színre lépett a „versenydoktriner”, és ezzel az oligarchák fokozódó megosztottsága is várható a fogyatkozó/elapadó uniós források miatt. Megjelenik a letompított belső lázadás a Kádár-rendszer legszebb hagyományai szerint, amikor a politikai elit „reformszárnya” rövid hatósugarú kompromisszumokkal akarja menteni a menthetetlent. Ez már a vég kezdete, mert vagy elsatnyul és a ciklikusan ismétlődő semmibe vezet, vagy a nyolcvanas évekbeli spanyol vagy magyar modell mintájára olyan tömegtámogatást kap, hogy a szélesedő válságkezelés idővel elsöpri az Orbán-rezsim peremén tántorgó „reformszárnyat”.

A második szakaszban már kiderül, hogy az Orbán-rezsim képtelen a fenntartható kormányzásra, mert a rohanó globális válságkezelésben is a múltnak él. Érdemi változásra és fejlődésre képtelen, hiszen azzal a saját természetét, parazita mivoltát kellene megtagadnia, és kinyitnia a fejlődés útját az emberi beruházás és a szociális állampolgárság európai útvonala felé. Középtávon ez a dilemma kerül előtérbe, mivel nagy valószínűséggel a külső és belső nyomásra bizonyos reformok történnek, amelyek tétován túllépnek a stagnáláson. Egyben kiváltják akár azt a csalóka reményt is, hogy lesz egy újabb rendszerváltás, de végülis beigazolják a kemény tényt, hogy az Orbán-rezsim nemcsak reménytelenül fejlődésképtelen, hanem maga a fenntartható fejlődés legnagyobb akadálya. Már a második szakaszban bekövetkezik a külső feltételek drasztikus romlása is, mivel az Unió a saját válságkezelése és a közelgő 2024-es uniós választás nyomása alatt szükségképpen egyre inkább konfrontálódik az Orbán-rezsimmel.

Ebben a minden eddiginél erősebb ellenszélben már jóval a 2026-os parlamenti választás előtt megjelennek majd az egyre mélyülő repedések a „tökéletes autokrácia” rendszerén. Így a harmadik szakaszban bekövetkezhet az Orbán-rezsim látványos felbomlása. A hosszú évtized alatt kialakított tökéletes autokrácia megroppanhat, mivel a sorozatos társadalmi-gazdasági földrengések nyomán a demokratikus homlokzat megrepedezik, és az egész alternatív valóság megkérdőjeleződik. A végső futamban történik az autoriter keretek összeomlása és a függési láncolatok felbomlása: kiteszik a határon a táblát, hogy „Magyarország nem működik”.

Már egy bő évtizede kettős világban élünk. Mindnyájan tudjuk, mi van, hogy a formális felszín mögött ténylegesen nincs tartalom és valódi működés. Mindez csupán a Fidesz propagandavilág káprázata, mintha lenne valami európai típusú közoktatás és közegységügy, közigazgatás és jogállamiság. Ez a káprázat a sorozatos társadalmi katasztrófák nyomán egyre jobban szertefoszlik, a szakadék a látványvilág és a valódi világ között pedig egyre tágul. A társadalmi szférák/intézmények működése botrányosan gyengévé válik, elér egy fordulópontot, amikor a kaotikus kimúlás, a zárt rendszer felbomlása felgyorsul, mert a részleges összeomlások már úgy követik egymást, mint a dominókockák dőlése: sorozatban. Ezt a felbomlási folyamatot spontán mozgalmak/lázadások követik, mivel a működésképtelenség egyre inkább tragikus alapesetté válik, hiszen nincs orvos és tanár messze vidéken, és aki nem tud fizetni, az kiesik a társadalomból. A rendszer magát teszi működésképtelenné, a saját súlya, a stagnálás mértéke alatt omlik össze, avagy éppen a kapkodó és kicsinyes reformkísérletek kezdik ki a rendszert, és abba bukik bele, hogy elveszíti a zárt rendszer jellegét.

Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, örökkön örökké. Ahogy csúszunk lefelé, és megkezdődnek a kisebb reformok a rezsimben a túlélésért, ez az önbeteljesítő jóslat, a most uralkodó evidencia szétfoszlik. Egyre megosztottabb lesz a közvélemény, némi reménykedéssel a változás iránt, de mind nagyobb belátással a rezsim növekvő életképtelenségéről, végül az évtized közepére megérik a felismerés a rezsim közelgő összeomlásáról. Bár ez csak távoli reménysugárnak tűnik, benne a kompország Nyugat felé visszafordulásának ígéretével, de már az EU is készíti a vontatóhajókat a nyugati kikötő felé.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.