Kósa Lajos;Momentum;Fekete-Győr András;

2022-06-28 20:17:00

Kósa Lajos: lesz még Fekete-Győr András a Momentum frakcióvezetőjeként Fidesz-ügynök

A nagyobbik kormánypárt alelnöke ismét egy emlékezetes eszmefuttatással rukkolt elő. 

Hosszas felszólalásban magyarázta a Fidesz alelnöke, miért lesz jó, ha egyszerre tartják az önkormányzati és az EP-választásokat. Kósa Lajos szerint „értelmes ütemben” kell megkérdezni a választókat, mivel nem jó, ha fél éven belül kétszer teszik ezt meg.

Ezt azzal indokolta, hogy nem fog változni olyan nagy mértékben a véleményük. „Persze mondhatja valaki azt, hogy az európai parlamenti választás az európai politikáról szól, de ez nem így van. A gyakorlatban mindenki tudja, hogy minden országban belpolitikai vita az európai parlamenti választás, és semmi köze az európai trendekhez meg a közös Európához meg ilyen elvont fogalmakhoz” - jelentette ki, majd hozzátette, ezzel magyarázható, hogy a Momentum be tudott jutni az Európai Parlamentbe. 

Így folytatta, a magyar demokrácia „ebben a barnainges, rettenetes diktatúrában és elnyomásban és brutalitásban, amit a Fidesz képvisel, él és virágzik” - élcelődött, majd egy némiképp nehezen követhető gondolatban azzal folytatta, az ellenzéki pártok a Mi Hazánkat is képesek voltak a Fidesz nyakába varrni. „Ne igyunk előre a medve bőrére, lesz még Fekete-Győr András a Momentum frakcióvezetőjeként Fidesz-ügynök. Egyébként ha pedig a szereplését nézzük, akkor lássuk be, hogy néha kifejezetten alánk játszik (...). annyira végtelenül tájékozatlan és világtalan, hogy a számára legfontosabb politikai ügyben (...) olimpia... amiből az egész genézise (sic!) támadt, abban nem tudja az alapvető tényeket” - utalt arra, hogy az ellenzéki politikus a parlament hétfői ülésén a 2030-as olimpia megrendezéséről kérdezte a miniszterelnököt. (Ebben az évben ugyanis nem tartanak ötkarikás játékokat - a szerk.)

Kósa Lajos itt már abszolút belendült, ugyanis kijelentette, 

Végezetül megjegyezte, saját bevallása szerint örül, hogy a Momentum bejutott a Parlamentbe, meg az EP-be is, ami „bizonyítja a magyar demokrácia virulens voltát, még akkor is, ha közben rettenetes diktatúra és barnainges fasizmus meg nem tudom mi dúl az országban az ellenzéki elemzők szerint.”