Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten – mondta hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában, Tordai Bencének válaszolva. Itt és most nem különösebben érdekes, hogy a Párbeszéd politikusa miről kérdezte, valójában mivel támadta a miniszterelnököt; nyilván más a szereposztás, mint mikor - mondjuk - Németh Szilárd akar kedveskedni a főnökének. (Egyébként a megszorításokról volt szó, amelyeket a kormányfő, természetesen nem ismer el, sőt azt állítja: „Akármit is mond az ellenzék, a háborús infláció ellenére megvédjük a munkahelyeket, a rezsicsökkentést és a családtámogatásokat.”
Természetesen most külön-külön is kitérhetnék az állítás hamisságaira, de elégedjünk meg annyival: nincs olyan komolyan vehető szakember, aki elfogadná, hogy kizárólag a háború miatt szöknek az egekbe a magyarországi árak. Hogy a magyar nép a mindennapi tapasztalatai ellenére miért fogadja el, hogy pusztán érzéki csalódás, amikor a korábbi többszörösét fizeti a pénztáraknál, az külön elemzés tárgya lehetne. Ha nem zúgolódnak, hát nem zúgolódnak. (És nem teszik, ezt láthattuk a múlt hét végi időközi választáson is…)
Orbán ma azt tesz, amit akar, mind a saját feltétel nélkül behódoló táborával, mind pedig a társadalom egészével. Beleértve az ellenzéket is. Ez kiderült ezen a megidézett parlamenti órán is. A miniszterelnök ugyanis nem állt meg itt a válaszával, úgy látszik, nem találta elég fenyegetőnek. Hozzátette: hogy milyen lesz a fogadjisten, azt tapasztalni fogják. Ami nem jelent kevesebbet, mint hogy az ország első számú embere immár nem tűri, hogy megtorlatlanul maradjanak az őt érő kritikák; az újabb kétharmados győzelem már elhozta a teljes tévedhetetlenséget is.
Amivel persze nem lenne semmi baj, akadnak bőven olyan emberek, akik sosem kételkednek önmagukban. Az viszont már erősen elgondolkodtató, ha valaki, akinek megvan a lehetősége arra, hogy bosszút álljon, él is ezzel a lehetőségével.
Márpedig élni fog, ha nem is személyesen ő, de a rendszer és a rendszer emberei feltétlenül. Ma ott tartunk, hogy a rezsim haszonélvezői laza felsőtesttartással átveszik Orbán fenyegető stílusát. Kocsis Máté például azt lengette be, ha nagyon elégedetlen az ellenzék a hamarosan megszavazandó költségcsökkentéssel, akkor még többet fognak elvonni tőlük.
Vagyis: a derék fideszes vezérkar úgy gondolja, hogy túl a törvények önkényes átírásán furkósbotot is tarthat a politikai ellenfél feje fölé, amellyel időről-időre fejbe is vághatja. Orbánnak és a katonáinak egyre inkább terhes, hogy létezik – még létezik – egy olyan ellenzék, amely ha sok vizet nem zavar is, de olykor kellemetlenkedik, például különböző tartalmú és – ismerjük el – minőségű kritikákkal, támadásokkal illeti magát a miniszterelnököt.
A kormánypártiak ma voltaképpen egyetlen pártot ismernek el parlamenti ellenzékként, mégpedig a Mi Hazánkat. Őket nevezik konstruktívnak, nekik ad bizalmat Orbán Viktor, őket óvja attól, nehogy az „elődeik”, azaz a Jobbik útjára lépjenek. Vagyis: éljen Toroczkai, 2006 hőse...