- „Rémisztő, hogy a politika Magyarországon képes családokat szétszakítani”

Alacsony részvétel mellett a hétvégén tartott időközi önkormányzati választások nagy többségét a Fidesz nyerte. Papírforma?

Abból a szempontból papírforma, hogy az ellenzék még a talpra állás fázisában van. Nem szabad túlzott következtetéseket levonni az eredményből. Már csak azért sem, mert – habár a járványügyi korlátozások feloldása miatt most sok választást rendeztek egyszerre – máskor nem övezi ekkora közfigyelem, hogy mi történik az időközi választásokon. Kivéve, ha valamilyen jelentős, országos választáshoz közeledünk. Jelenleg erről nincs szó. A nagyobb településeken még a 25 százalékot sem érte el a részvételi arány.

Vagy éppen a 20 százalékot sem…

Ez is jelzi, hogy csak a politikai kemény mag mozgósításáért folyt a verseny.

Az ellenzék ebben is alulmaradt.

Kétségkívül. A 21 nagyobb körzetből 12 helyen nem történt változás, nem cserélődtek le a pártszínek. A Fidesz hat olyan helyen győzött, ahol korábban nem fideszes politikus volt pozícióban. Kettő helyen fordult elő, hogy az eddigi fideszes politikust – két független jelölt révén – nem fideszes váltotta. Százalékokra lefordítva: ugyanezekben a körzetekben a parlamenti választáson 48 százalékos volt a fideszesekre leadott szavazatok aránya, most 56 százalék. Ennek a 8 százalékpontos emelkedésnek a kánikula közepén, amikor egyik oldal sem kampányolt különösebben, nem tulajdonítanék komolyabb jelentőséget.

Karácsony Gergely ellenben jelentőséget tulajdonít neki. A főpolgármester szerint az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a, a parlamenti választás óta produkálnak.

Az a kérdés, hogy tényleg büntetésről, az ellenzéki pártok elmúlt hónapokban nyújtott teljesítménye miatt érzett csalódottságról beszélhetünk-e, vagy pedig apátiáról, érdektelenségről.

Ön szerint az utóbbi?

A kiábrándultság, a csalódottság már a parlamenti választás előtt is jelentkezett. Tavaly augusztusban és a közelmúltban is felmértük, hogy az ellenzéki szavazók mennyire tudnak azonosulni saját oldaluk politikusaival. Tavaly augusztus óta nem látszik elhidegülés. Ez nem azt jelenti, hogy az ellenzékiek közül nem ábrándultak ki sokan. Nagyon sokan kiábrándultak, csak ők már régebben elhagyták a tábort.

Az ellenzéki térfélen nagyobb a letargia, mint az előző három elvesztett választás után volt. Mi ennek az oka?

Maradjunk csak 2018-nál: az ellenzék rossz szereplését akkor mindenki az összefogás hiányára fogta. A csalódottságot rögtön egy reményt keltő javaslat, az összefogás lehetőségének ígérete követte. A 2022-es vereség után nincs „következő lépés”, ami ugyanilyen reményt adhatna. Bár sokan kiábrándultak magából az összefogásból is – nem csodafegyver, önmagában nem elegendő a győzelemhez –, én mégse mondanám, hogy az ellenzéki összefogást temetni kellene. A szavazótábor jelentősen összezsugorodott ugyan, de azok, akik megmaradtak, továbbra is kitartanak az ellenzék mellett.

Ön az egyik szerzője a Policy Solutions minap publikált elemzésének, amely a magyar társadalom erős megosztottságáról tanúskodik. Az ellenzékiek többsége agymosottnak tartja a fideszes szavazókat, a fideszesek többsége az ellenzékieket. A kormánypropaganda pedig mindent elkövet azért, hogy csakugyan minél több legyen az agymosott ember. Hogyan lehet kitörni ebből a helyzetből?

Szeretném megjegyezni, hogy a magyarok nem csak a kormánypropagandával, hanem általánosságban a demokratikus intézményekkel szemben is kritikusak, beleértve ebbe a demokratikus nyilvánosságot is. Az látszik a kutatásunkból, hogy a magyarok többsége azt gondolja mind a közmédiáról, mind a kormánypárti újságokról, de az ellenzéki sajtóról is, hogy ezek nem hírszolgáltatást akarnak nyújtani, hanem a propaganda eszközei. Persze, a fideszesek elsődlegesen az ellenzéki sajtóról gondolják ezt, az ellenzékiek pedig elsődlegesen a kormánypárti sajtóról, de a válaszadóknak van egy számottevő része, amely a saját oldalának médiájával szemben is kritikus.

Véletlenül se kellene egyenlőségjelet tenni a Fidesz által kézivezérelt kormánypárti és a kormánytól független sajtó közé.

Nem a saját véleményemet mondom, hanem arról beszélek, hogy a magyarok hogyan értékelik a médiát. Az előbbi kérdéséhez: bár nagyon erős megosztottságot mértünk, a kampány lecsengése óta valamelyest minkét fél részéről nőtt a szimpátia az ellentábor irányába. Tehát már önmagában az is jót tesz, ha nem egy nagyon intenzív kampányidőszakot élünk meg. Az embereknek szükségük van egy kis fellélegzésre.

Ijesztő perspektíva rajzolódik ki abból az adatból, hogy az ellenzékiek négyötöde szerint a Fidesz nem váltható le demokratikus úton.

És ezzel még a kormánypárti szavazók harmada is egyetért. Fontos, hogy a politika kínálati oldala mit tud ajánlani. Pillanatnyilag nincs terve az ellenzéknek arra, hogy – akár szakpolitikai elképzelésekkel, akár újabb hatalomtechnikai innovációval – milyen módon tudná belülről javítani, vagy leváltani a rendszert. Hangsúlyozom, a parlamenti választás óta nagyon kevés idő telt el. Ha az időközi választásokból valamilyen tanulságot le lehet vonni, akkor azt, hogy dolgozni kell az ellenzéki pártok közötti koordináción, és az értékajánlatokban is valami újat kell mutatni. Határozott és egyedi javaslatokra lenne szükség.

Például?

Nem szeretném megfogalmazni helyettük, de számos olyan probléma van, ami láthatóan nagyon zavarja a magyarokat: vágtató infláció, forintválság, megélhetési válság. Az ellenzéki pártok igyekeznek is foglalkozni ezekkel a témákkal, kérdés, hogy az általuk felkínált válaszok mennyire tekinthetők hitelesnek.

Gondolom, nem csak a válaszoknak kell hitelesnek lenniük, hanem a politikusoknak is, akik felkínálják azokat.

Valóban.

Közben a politikai hovatartozás megmérgezi a családi, baráti, munkatársi kapcsolatokat, erről is szolgál adatokkal a Policy Solutions elemzése. A megkérdezettek 13 százalékának már fizikai konfliktusa is volt politikai nézetkülönbségek miatt.

Szerintem is az egyik legmegdöbbentőbb eredménye a kutatásunknak. Szintén rémisztő, hogy hasonló arányban szakadnak szét családok vagy barátságok. A politika meghatározó törésvonal, de ennél súlyosabb ellentétek is léteznek. A politikai ellentáborral szemben még mindig toleránsabbak a magyarok, mint a romákkal, a muzulmánokkal, vagy akár az ukrán menekültekkel szemben.

de még több azzal, hogy csökkentse a távolságot a marginalizált csoportok és a többségi társadalom között.

A Fidesznek nyilván érdeke, hogy 2024-ben ugyanazon a napon rendezzék meg az EP-választást és az önkormányzati választásokat, különben nem akarná ennek megfelelően átírni a törvényeket. Miért rossz ez az ellenzéknek?

Most is a Fidesz akarja diktálni a játékszabályokat. A választási vereség után több ellenzéki párt felvetette, hogy a 2024 tavaszán esedékes EP-választáson külön indul majd. Az EP-választás így tökéletesen megfelelt volna egy előválasztásnak, ahol az ellenzéki pártok felmérhetik az erőviszonyokat az őszi önkormányzati választások előtt. Amennyiben összevonják a két választást, akkor ez nem opció többé. Ha az ellenzéki pártok továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy az EP-választáson külön indulnak, de az önkormányzati választásokon valamilyen összefogást szeretnének megvalósítani, akkor ez azzal jár, hogy a kampányban egyszerre kell versenyezniük és szövetséget építeniük egymással. Nehéz feladat.

Megoldható egyáltalán?

Erősen kétséges. Két további eset is elképzelhető. Lehetséges, hogy az ellenzék mégiscsak közösen indul az EP-választáson is. A másik szcenárió, hogy külön listákat állítanak az EP-választáson, és ha nem is teljesen külön, de a körzetek egy részében egymással vetélkedve indulnak az önkormányzati választásokon. Ez ott merülhet fel, ahol biztosra veszik, hogy akár több ellenzéki jelölt indulása mellett is képesek megverni a Fideszt. Természetesen még Budapesten is kevés olyan körzet van, ahol összefogás nélkül esélye lenne az ellenzéknek. Bárhogyan alakul, a Fidesz által tervezett változtatás komoly fejtörést fog okozni az ellenzéknek.