színház;Lakatos Péter;Átrium;

2022-07-06 11:01:00

Hiába van milliárdos tulajdonosa az Átrium épületének, nem segíti ki a színházat

Eközben közel 31 és fél millió forintnyi adomány gyűlt össze. 

Jelenleg van elég színház a fővárosban, egy magánszemélynek ezért nem kell kultúramentő szerepben feltűnnie – mondta el az Átrium Színház épületének tulajdonosa és a Videoton Holding társvezérigazgatója a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

Lakatos Péter az interjúban jelezte, saját vagyonából ugyan kifizethetné, de nem akarja az állam által megvágott költségeket. Egyrészt ő és más mecénások is rengeteg pénzt adtak már eddig is az Átriumnak. Másrészt a jelenlegi kőszínházak így is nyomott jegyárakat kínálnak a közönségnek és a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest Budapesten sok minőségi színház működik. Egy közepes (200-400 férőhelyes) kőszínházi előadás jegyára piaci körülmények között tizenöt-húszezer forint között mozogna, hogyha az intézményeket nem támogatnák közpénzzel.

Az üzletember irreálisnak tartaná, ha neki kéne finanszírozni a színházba járók jegyeit. Megjegyezte, egy társadalom teherbíró képessége kiderül abból, hogy tizenhat ezer forintos jegyárak mellett is mennyien járnak színházba, s emellett egy normatív dolognak kéne lennie, hogy az állam és az önkormányzatok közpénzzel támogassák a színházakat. Azonban azt is látja, hogy a költségvetés nehéz helyzetben van, és értékrendi politikai döntés, hogy az állam kiknek nyújt támogatást. A fővárosban például a Radnóti, az Örkény és a Katona színház kap támogatást a fővárosi önkormányzattól, ők nem.

„Jelenleg méltatlan versenyben veszünk részt, ahol a többiek a hibáikkal együtt haladnak, mi pedig futunk” - fogalmazott. Lakatos Péter hangsúlyozta, nem az a cél, hogy bezárjon az Átrium, hanem az, hogy az önkormányzat hasonló módon finanszírozzon hasonló színvonalú színházakat.

A színház működési költségeinek kiadására egyébként adománygyűjtő akció is indult. Az intézmény tájékoztatása szerint a keddig közel 31 és fél millió forint érkezett be.