Oly sokszor hallhattunk az utóbbi bő egy évtizedben a Nyugat alkonyáról, arról, hogy a kontinens ezen része elfordult a kereszténységtől, ezért mi váltunk a kereszténység bástyájává. Csakhogy a kereszténység erkölcsiséget is feltételez. Márpedig a nyugati politikai kultúrában az etikának ma is van szerepe.
Az ottani kormányon lévő politikusok sem szentek, de a hatalmi túlkapásokat nem bújtatják a kereszténység köntösébe, másrészt ha valaki túlzott hatalmi ambícióival már a demokrácia alapjait kezdi fenyegetni, akkor nem is az ellenzék, hanem saját párttársai buktatják meg. Erre két példát is találhatunk tavaly október óta: Ausztriában Sebastian Kurznak azért kellett távoznia, mert nemtelen eszközöket bevetve lett kancellár, Boris Johnson pedig ugyan hazugságok révén ült a kormányfői bársonyszékbe, de ezek is okozták a vesztét. Neki köszönhette ugyanis karrierjét Chris Pincher képviselő, aki a parlamenti egységért és a szavazási fegyelemért felelt. Tette Johnson ezt annak ellenére, hogy tudomására jutott, Pincher többször is szexuálisan zaklatta kollégáit. Másfél hete elbagatellizálta a honatya viselkedését, mondván, csak a színfalak mögötti találgatásokról hallott. Végül kiderült, hogy hazudott. Méghozzá már sokadszorra. David Cameron és Theresa May után Johnson a harmadik miniszterelnök, akit egy olyan konzervatív (tory) párt buktat meg, amely már egyértelműen a kimerülés jeleit mutatja.
LOJALTÁS Johnsont és Kurzot más dolgok is összekötik. Mindkettőjüknek hosszú politikai karriert jósoltak, mert rendelkeznek olyan karizmával és gátlástalansággal, ami erre predesztinálja őket. Kurz esetében évtizedekről volt szó, Johnsonnak pedig legalább tíz évig tartó miniszterelnökséget jövendöltek, ami Tony Blairnek sikerült utoljára. Igyekeztek a pártot úgy átalakítani, hogy a tőle függő személyeket hozták helyzetbe. Johnson például a 2019-es választás előtt a hozzá lojális torykat engedte indulni a parlamenti választáson.
MÉDIA Amíg Kurz a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárttal együtt kormányzott, az osztrák médiarendszert is veszély fenyegette, hiszen az FPÖ volt elnöke, az Ibiza-botrányba csúfos módon belebukott Heinz-Christian Strache a magyarhoz hasonló médiaviszonyokat akart kialakítani hazájában. Az ORF-et több fenyegetés is érte, ugyanúgy, mint a briteknél a BBC-t, amelyet Johnson forrásmegvonásokkal kívánt sújtani. De az egyik országban sem következhetett be, hogy a közmédia a kormány szócsövévé váljon.
ALKOTMÁNY Elképzelhetetlen lenne a két országban az is, hogy az alkotmányt módosítgassák. A brit alaptörvény mintának számít, igaz, annak korlátait azért most megtapasztalhatjuk Johnson lemondása után: az alkotmány nem gondoskodik a gondtalan utódlásról, mert most egyfajta hatalmi vákuumnak lehetünk tanúi.
KÜLPOLITIKA Szintén elképzelhetetlen lenne itthon a jelenlegi hatalmi viszonyok közepette, hogy egy politikusnak azért kellene távoznia, mert súlyos károkat okozott hazája renoméjának. Nem állítjuk azt, hogy Kurz és Johnson bukásában ez lett volna az elsődleges szempont, de biztosan volt szerepe. Johnson nyilvánvaló hazugságokkal „igazolta” a Brexit helyességét, de utóbb kiderült, ezekkel igen nehéz helyzetbe hozta a brit gazdaságot.
POPULIZMUS A „dekadens Nyugaton” még működik a fékek és ellensúlyok rendszere. Ugyanakkor az El País a Johnson lemondását követő egyik cikkében alighanem elhamarkodottan állapította meg, hogy folyamatosan tért vesztenek a populisták. A Trump-veszély nem szűnt meg, Olaszországban a jövő áprilisi választás után visszatérhetnek a jobboldali populisták, Spanyolországban rosszul áll a kormányzó szocialisták szénája, s félő, hogy a jobbközép Néppárt a jövő év decemberében esedékes parlamenti választás után a bevándorlásellenes Vox-szal lép koalícióra. A szélsőségesek térnyerését segítheti világ- és Európa-szerte a növekvő infláció, a romló életszínvonal. Azokban az államokban azonban, ahol kiegyensúlyozott a médiatérkép, s nem a kormányzó párt vette át az uralmat a televíziók, a rádiók, a lapok felett, ott ezeket a problémákat nem lehet elhallgatni.
Johnson felemelkedése és bukása tehát egyfajta tükörképe a mai nyugati politikai kultúrának. Az emberek ott is szeretik elhinni, amit hallani akarnak, de egy politikai rendszert, vagy az ott élők gondolkodását nem lehet átalakítani, működnek a demokratikus reflexek. Néhány évvel ezelőtt a brit újságok közöltek egy fotót Johnson autójának belsejéről, amely mindent elmondott: szemét, üres üvegek, ételmaradékok mindenhol. És elgondolkodtak ezen: vezetheti-e egy ilyen balfácán az országot? A választ mindenki sejtette, de a kormányfőnek valahogy a humorral és ügyes politikai húzásokkal sikerült elterelni a britek figyelmét. Egy ideig úgy látszott, mindent túlél. Bár egyes hírek szerint alapvetően megváltoztatta a koronavírusa miatti kórházi tartózkodása, ennek ellentmondott, hogy a Downing Street-en bulizott, miközben Nagy-Britannia többi részét lezárták a járvány miatt. Johnson számára az sem jelentett gondot, hogy minden további nélkül letagadjon mindent, amiről egyébként tudomása volt.
JÓ DÖNTÉSEK Johnsont mindezek ellenére nem nevezhetjük csak egy megrögzött pojácának. Hozott jó döntéseket, például azzal, hogy megkönnyítette a letelepedést és az állampolgárság megszerzését Nagy-Britanniában az egyre nehezebb helyzetbe kerülő hongkongiak számára. Az orosz agresszió után az ukránoknak is gyorsan segítséget nyújtott. Ebben menekülő útvonalat is látott , a külpolitika a belpolitikai botrányokra irányult figyelem elterelését szolgálta. Ukrajnában Volidmir Zelenszkij elnök után ő a legnépszerűbb politikai személyiség, Lvivben, Dnyipróban, Krivij Rihben és Kijevben is utcát neveztek el róla. Roman Boncsuk festőművész portrésorozatot szentelt neki, amely most a főváros egyik múzeumában található.
GAZDASÁG Johnson Európa szempontjából a legvégzetesebb hazugsága az volt, hogy a Brexittel milyen jól jár majd hazája, s az Európai Unión kívüli élet mindent megold. A britek már a saját bőrükön érzik ennek az ellenkezőjét, de már késő. Az Ipsos friss felmérése szerint egy év alatt 30-ról 45 százalékra nőtt azon britek aránya, akik úgy érzik, a Brexit rontott a mindennapi életükön, és csak 17 százalék mondta azt, hogy jobb a helyzetük.
Kurz és Johnson a gátlástalansággal került hatalomra, de ott, ahol még léteznek erkölcsi alapszabályok, ez visszaüt.
Az ő esetük is igazolja, hogy Nyugaton a hazugság nem politikai erény. Nem csak itthon, Varsóban is irigykedve szemlélik, hogy igenis léteznek olyan európai országok, ahol a választók becsapásának, a hozzá nem értésnek vannak következményei. Mint a lengyel Gazeta Wyborcza írta, náluk senkit nem büntettek meg azért, hogy a lélegeztetőgépeket fegyverkereskedőtől vásárolták meg, de azért sem, mert a világjárvány idején kudarcot vallott a kormányzat, s több tízezren haltak meg a Covidban. „Lengyelországot az különbözteti meg Nagy-Britanniától, hogy a képmutatás és az inkompetencia új erényekké vált” – írja a lap.
Megkezdődött a kampány Johnson utódlásáért
A bukott brit kormányfő egyébként a vidéki rezidenciáján, Chequersben fontolgatta a jövőjét a hétvégén, de belátta, helytelen lenne a vidéki rezidencián megrendezni esküvői partiját.
Akár a tucatot elérheti, sőt meg is haladhatja a Konzervatív Párt vezetéséért, egyben a kormányfői pozícióért harcba szállók száma. A választási kampányért felelős 1922-es Bizottság a héten ismerteti annak módját és menetrendjét. Többen sürgetnék a folyamatot és zárnák le azt legkésőbb szeptember elejére, amikor a július 22-én kezdődő hosszú nyári szünet után visszatér a parlament. Vasárnap délutánig Johnson kormányának volt vagy jelenlegi miniszterei közül kilencen nyilvánították ki érdeklődésüket, köztük olyan politikai nagyágyúk, mint Rishi Sunak a pénzügyi és Sajid Javid az egészségügyi tárca eddigi felelősei, akiknek szinte egyidejű keddi lemondása indította el a végjátékot.
Nem indult viszont a párt hét eleji favoritja, Ben Wallace nemzetvédelmi miniszter. Munkatársaival és családjával folytatott megbeszélései után úgy döntött, jelenlegi szerepére kíván koncentrálni és „megőrizni ennek a nagyszerű országnak a biztonságát”. Népszerűsége folytán kulcsfontosságú lehet a versengés során, hogy ki mellett áll majd ki. Liz Truss külügyminiszter várhatóan hétfőn csatlakozik a küzdelemhez. Sokan leplezetlenül becsvágyónak, egyben könnyűsúlyúnak tekintik a 46 éves politikust, mások úgy látják, hátterének köszönhetően esélye lenne a 2019-es választáson átállt volt munkáspárti körzetek megtartására.
A 10 százalék körüli infláció és a megélhetési válság közepette érthetően az adózási politika ígérkezik a választási kampány központi témájának. Míg a kandidátusok közül Sajid Javid és a Theresa May lemondását követő 2019. nyári vetélkedő döntőjében Johnson mögé került Jeremy Hunt volt egészségügyi és külügyminiszter egyaránt ellenzi a társasági adó és a társadalombiztosítási járulék tervezett emelését, Nadhim Zahawi volt oktatási, frissen kinevezett pénzügyminiszter már csak jelentős vagyonra szert tett sikeres üzletemberként is a vállalkozási adók mérséklésének híve. Rishi Sunak a józan ész platformájára helyezkedve felelőtlenségnek tartaná a jelenlegi helyzetben az adóbevételek visszafogását.
Boris Johnson, akinek utolsó napjaiba, óráiba bepillantást nyújtottak a vasárnapi lapok, családjával együtt vidéki rezidenciáján töltötte a hétvégét. A Downing Street 10. bejelentette viszont, lemondott Chequersbe tervezett, a pandémia miatt megkésett júliusi nagyszabású esküvői partijáról, azt más helyszínre áttéve. A volt tory vezető egyben a jövőjét, elsősorban lakhatási lehetőségeit fontolgatta. Várhatóan a ciklus végéig megtartja képviselői mandátumát, visszatér a lukratív újság- és könyvírási, nem is beszélve az előadói és vacsora utáni beszédmondói piachoz. Bár először 2016-ra ígért Shakespeare életrajzát illene befejeznie, saját memoárjáért milliókat kaphat, nem elérve ugyan Tony Blair közel 5 millió fontos rekordját.
