lemondás;Olaszország;Mario Draghi;Sergio Mattarella;

2022-07-14 21:24:00

Benyújtotta lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök, az elnök azonban nem fogadta el

Sergio Mattarella olasz elnök arra kérte Mario Draghit, hogy gondolja át a döntését.

Benyújtotta lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök, miután a kormánykoalíciós partner Öt Csillag Mozgalom (M5S) nem támogatta a növekvő árakkal szembeni fellépésre vonatkozó tervét az olasz törvényhozásban – jelentette a Reuters hírügynökség.

„A nemzeti egységkoalíció, amely fenntartotta ezt a kormányt, már megszűnt” – fogalmazott döntése bejelentésekor az Európai Központi Bank (EKB) egykori elnöke, aki 2021 februárjától vezette a széles körű kormánykoalíciót.

Az M5S bojkottálta a bizalmi szavazást, amelyet a nap folyamán az olasz parlament felsőházában tartottak a kormány energiacsomagjáról. Az Öt Csillag Mozgalom azt szerette volna, hogy Draghi többet tegyen a családok támogatása érdekében a részben az ukrajnai háború miatt növekvő inflációval szemben, akkor is, ha ez lényegesen nagyobb állami hitelfelvételt jelentett volna.

Draghi ezután közölte, hogy nem akar egy M5S nélküli kormányt vezetni. Az Öt Csillag Mozgalom nyerte a legutóbbi, 2018-as parlamenti választást, igaz, azóta megfogyatkozott, és elvesztette támogatottságát.

Sergio Mattarella olasz elnök mindazonáltal nem fogadta el a miniszterelnök lemondását, és arra kérte őt, hogy gondolja át a döntését. Azt egyelőre nem tudni, hogy Draghi miképp reagált erre, ám a Reuters megjegyzi: az elnök megkérheti őt, hogy próbáljon meg új kormányt létrehozni, esetleg találjon maga helyett egy ügyvivő miniszterelnököt, vagy kérhet előrehozott választásokat.