Izrael;Joe Biden;Kelet-Jeruzsálem;Mahmúd Abbász;

2022-07-15 21:57:00

Nemet mondott Joe Biden Jeruzsálem megosztására

Több meglepetést is hozott Joe Biden amerikai elnök közel-keleti vizitjének harmadik napja. Az amerikai elnök pénteken először Kelet-Jeruzsálembe, majd Betlehembe látogatott, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozott.

Biden kiállt ugyan a kétállami megoldás mellett, ugyanakkor azt mondta, nem érett meg az idő az Izrael és a palesztinok közötti béketárgyalások újraindítására, de kormánya továbbra is megpróbálja elősegíteni a két fél közötti előrelépést. Kifejtette: „egybefüggő”, az 1967-es határok mentén kölcsönös területcserékkel létrejövő független, szuverén palesztin államot támogat. Ez nagyban eltér elődje, Donald Trump béketerv-javaslatától. Amint a The Times of Israel beszámolójában emlékeztetett –Trump béketerve egy szétszabdalt, csak részben összefüggő államot ajánlott a palesztinoknak, miközben lehetővé tette volna, hogy Izrael megtarthassa a 67-es határokon túl létrehozott valamennyi telepét. (A ciszjordániai zsidó telepek létrehozását valamennyi nemzetközi szervezet bírálja és illegálisnak tekinti.)

"Ez a legjobb módja annak, hogy a palesztinok és az izraeliek számára egyenlő mértékű biztonságot, jólétet, szabadságot és demokráciát érjünk el", mondta az amerikai elnök. Burkoltan ugyan, de mindkét felet bírálta, amikor azt mondta: „Tudom, hogy a két állam célja olyan távolinak tűnik, amikor az olyan megaláztatások, mint a mozgás és az utazás korlátozása vagy a gyermekek biztonságáért való mindennapos aggodalom valósak és közvetlenek”.

Biden Izrael felé a palesztinok életét megkönnyítő intézkedéseket sürgetett, a Palesztin Hatóságtól pedig politikai, társadalmi reformokat. átláthatóságot és korrupcióellenes fellépést kért. (Palesztin parlamenti választásokat utoljára 2006-ban tartottak, elnökválasztást 2008-ban.)

Jeruzsálem kérdésében viszont Biden álláspontja nem sokban tér el elődjétől – ő is nemet mondott a város felosztására, arra a konkrét palesztin kérésre, hogy Washington ismerje el Kelet-Jeruzsálemet a leendő palesztin állam fővárosaként. Ez nem is jelentett különösebb meglepetést, hiszen a Biden-kormányzat sem számolta fel a Trump által a vitatott státusú városba áttelepített amerikai nagykövetséget, elismerve ezzel Jeruzsálemet a zsidó állam osztatlan fővárosának. Abbász elnök felvetésére Biden azt hangsúlyozta, hogy "Jeruzsálem központi szerepet játszik mind a palesztinok, mind az izraeliek nemzeti elképzeléseiben, a történelmükben, a hitükben és a jövőjükben", ezért olyan városnak kell lennie, ahol muszlimok, keresztények és zsidók is szabadon gyakorolhatják a hitüket.

Az amerikai elnök délután a Ben Gurion repülőtérről indulva Szaúd-Arábiába repült, közvetlen járattal, miután az olajkirályság péntekre megnyitotta légterét az izraeli légitársaságok előtt. A döntés történelmi, a két állam közötti normalizációs folyamat első látványos lépése.