Magyar Nemzeti Bank;Ukrajna;felszabadítás;

2022-07-18 12:31:00

A Magyar Nemzet szerint Ukrajnát felszabadítják az oroszok

A kormányzati szócsőként működő napilap magáévá tette a Kreml hivatalos narratíváját. 

Úgy tűnik, felszabadításnak tartja Oroszország Ukrajna elleni rengeteg civil halálos áldozatot követelő háborúját a Magyar Nemzet. 

A kormányzati szócsőként működő lap a hétfői számában megjelent hírösszefoglalójában szerepel a mindenfajta ízlést nélkülöző célzás, vagyis hogy „elemzők” szerint „a felszabadított” ukrajnai területeket Oroszország adminisztratív ellenőrzése alá vonja, később pedig „valamilyen politikai berendezkedést” alakít ki rajtuk vagy akár „annektálhat” is „bizonyos területeket”.

A kijelentéssel csak a kisebbik probléma, hogy aránylag semmitmondó töltelék, és „elemzőknek” tulajdonítja a Putyin-rezsim narratíváját. A nagyobbik az, hogy felszabadításnak tartja azt a háborút, amelyet több hónap készülődés után Oroszország indított el február 24-én az agressziót nem mutató Ukrajna ellen. Július 12-i ENSZ-adatok szerint a konfliktusnak eddig 5024 civil halálos áldozata és 6520 sebesültje volt. 

A felszabadtás kifejezést egyébként senki nem használja abban az Oroszországban, ahol törvény akár 15  év fegyházzal bünteti, ha valaki nevén nevezi a háborút a hivatalosan használt kifejezést, a „különleges katonai művelet” helyett

A Magyar Nemzet kiadásáért papíron az a Toót-Holló Tamás „felel”, akit jogerősen elítéltek rágalmazásért mivel nyomtatásba engedett egy álnéven íródott, náci hangvételű cikket Szabó Tímeáról.