Óriás karbonlábnyom - Egy cipőben klímaszorongunk

Szoronganak és dühösek a fiatalok a klímaváltozás miatt. Bár a többség látja, hogy a harci feladat megoldása rájuk vár, még nincs meg generációjukban a kritikus tömeg, amely mély társadalmi változást indíthatna el. Sokan nem is látnak tovább az egyéni cselekvés lehetőségeinél, noha a strukturális átalakítás már szervezettséget, politikai nyomásgyakorlást is igényel. Mi lesz a megoldás? Felébred az emberiség – morálisan, spirituálisan – vagy kieszelünk újabb és újabb technológiai megoldásokat, hogy időtlen időkig kizsákmányolhassuk a Földet (utána a Marsot, vagy akárhány bolygót, amit még gyarmatosíthatunk) és tovább gyötörhessük egymást? Ha a civilizációnk megérett a pusztulásra, fakózöld bolygónknak már ez tiszta haszon, seperc alatt helyre fog pattanni nélkülünk az ökoszisztéma. A földtörténet hatodik kihalási hulláma zajlik szemünk előtt – az ötödik a dínóké volt, ámbátor ők még csak nem is tehettek róla.

Videóval!

A magyar fiatalok 90 százaléka szorong a klímaváltozás miatt – ez derült ki az UNICEF Magyarország napokban megjelent reprezentatív felméréséből, melyet a Publicus Research végzett a 13-25 éves korosztályban. Erős, napi szintű szorongást harmaduk százalékuk él meg, az általános érzelmek a félelem, a tehetetlenség és a düh skáláján mozognak. Ők már tudják, hogy a jelenleg ismert világunk tűrőképességének határára érkeztünk. És egyre fogy az idő, amíg még tehetünk valamit: az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentései szerint már csak nyolc évünk maradt a cselekvésre. Mégis, csak a válaszadók fele lenne hajlandó személyes áldozatot hozni, és feladni kényelméből a változás érdekében, bár további egynegyedük még csatlakozna, ha látnák, hogy mindenki más is tesz az ügyért, és mindössze 3 százalék mondja, ez nem az ő felelőssége. A fiatal generáció másik meghatározó félelme itthon a szegénység, bár sokan nem látják az összefüggést, hogy a klíma- és az ökológiai válság is a társadalom szegényebb rétegeit sújtja elsőként, kialakul a klímaszegénység és útnak indulnak a klímamenekültek.

„Az UNICEF Magyarország évről-évre egy-egy újabb, komoly társadalmi súllyal bíró témát állít a tevékenysége középpontjába. Idén ez a téma a klímaváltozás – nem véletlenül, hiszen a klímaválság gyerekjogi válság is egyben – hangsúlyozza Mészáros Antónia, a gyerekvédelmi szervezet ügyvezető igazgatója. – Ők a legkiszolgáltatottabbak ebben a krízisben: az egyre gyakoribbá váló természeti csapások – aszályok, áradások, viharok, szélsőséges meteorológiai jelenségek – olyan alapvető jogaikat fenyegetik, mint a tiszta ivóvízhez, az egészségügyi szolgáltatásokhoz, az oktatáshoz, a lakhatáshoz, vagy a védelemhez való hozzáférés. A világ számos, a környezeti hatásoknak erősen kitett részén a klímaváltozás fosztja meg a gyerekeket a biztonságos, lehetőségekkel teli élettől. A fejlett, ma még biztonságosabb világban pedig a klímaszorongás veszélyezteti a lelki egészségüket, hiszen ahogy azt legújabb kutatásunk is alátámasztja, elsöprően nagy többségüket komolyan aggasztja, hogy mi történik a bolygóval.”

A klímaválság ügye a képzettebb fiatalokat érdekli a leginkább – 50 százalékuk első helyen említette, a szegénység és a háborús veszély elé helyezve a problémát –, a nem tanuló, legfeljebb szakiskolát végzett fiataloknak azonban csupán 11 százaléka érzi ezt komoly bajnak, ami világossá teszi az edukáció létfontosságú szerepét. A kutatás arra is kitért, hogy a fiatalok csaknem háromnegyede kifejezetten kevesli azt az információt, ami az iskolában eljut hozzá. Több tudásra vágynak a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról.

A képzettebb, jobb társadalmi helyzetben lévő fiatalok abban is előnyben vannak, hogy több lehetőségük van tenni a klímaváltozás ellen, és ezzel a szorongásukat is csökkenteni, míg a legkiszolgáltatottabb réteg lesz az, akiket felkészületlenül ér majd, ha akár pár évtizeden belül destabilizálódik a klíma. Ezt ne úgy képzeljük el, mint a hirtelen bekövetkező apokalipszist, hanem hogy most mi vagyunk a békák, akik maguk alatt forralják a vizet hosszasan, míg meg nem főlnek.

Szorongás ellen cselekvés

A fiatalok 90 százaléka ma már „a bőrén érzi” a klímaváltozás hatásait. Nem csoda, hogy a megkérdezettek döntő többsége félelmet és aggodalmat, fele tehetetlenséget, harmada pedig kimondottan dühöt él át emiatt. Mindössze 15 százalék néz optimistán a jövőbe, a zöm nem bízik benne, hogy el lehetne kerülni a nagyobb bajt, 20 százalék pedig rendkívül sötéten látja a jövőt. „A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a magyar fiatalokat komolyan foglalkoztatja a klímaváltozás problémája. Szoronganak, félnek, sokuk személyes áldozatokat is hajlandó lenne vállalni a bolygó és vele a saját jövője megmentéséért. Ám eközben úgy érzik, nem kapnak kellő információkat; nem hallathatják a hangjukat, nem kérdezik meg a véleményüket, nem vonják be őket a társadalmi-szakmai egyeztetésbe – fejtegeti Mészáros Antónia. – Ezért indítottuk el a »Fiatal Klímahősök« programot, melyben edukáljuk és aktivizáljuk a fiatalokat, bevonva őket a klímaváltozással kapcsolatos párbeszédbe. Tudást és lehetőséget biztosítunk nekik ahhoz, hogy kérdezhessenek és cselekedhessenek.”

Honlapjukon már lehet jelentkezni az ősszel induló programra (a 14-16 év közöttieknek szülői hozzájárulás szükséges), melyben a fiatalok nem csak tudásukat bővíthetik, de találkozhatnak szakemberekkel, aktivistákkal és döntéshozókkal is, megvitathatják a fenntarthatóság kérdéseit, hallathatják a hangjukat, illetve teljesíthetnek személyes kihívásokat is.

Péntekjeiket adják a jövőért

A Fridays for Future (FFF) mozgalmat Greta Thunberg svéd diáklány indította el, 15 évesen péntekenként (amikor az ennyi idősek általában bulizni, bandázni indulnának) kiült egy transzparenssel a svéd parlament elé, klímasztrájkot hirdetve. Először egymaga tiltakozott, majd világszerte egyre többen csatlakoztak hozzá, a globális klímasztrájkon (legközelebb szeptemberben lesz) már tinédzserek és fiatal felnőttek ezrei vonultak utcára, itthon sem volt még ehhez fogható megmozdulás a klíma védelméért. A mozgalom magyar aktivistái péntekenként most is tüntetnek a Kossuth téren, néha a Deákon vagy a Fővám téren is – céljaikról, motivációikról videóinterjúban is meséltek.

A kemény magot két tucat fiatal aktivista alkotja, átlagéletkoruk 18 év, a Széchényi Könyvtárban dolgozó Veszprémy Márton (képünk bal oldalán) a kommunikációs és a szervezési feladatokat viszi. „Mióta az FFF tagja vagyok és aktívan cselekszem, sokkal optimistább vagyok, nincs olyan nagy klímaszorongásom” – mondja. „Nálam ez hullámvasút-szerű – folytatja Aschenbrenner Lili (jobbra) – néha pozitívan látom a jövőt, mert tudom, hogy kis közösségek is nagy változást tudnak elérni a környezetükben. De hiába cselekszünk mi egyéni és kis közösségi szinten, a világban rendszerszintű változás kellene, és ha erre gondolok, inkább disztópiát látok.” A fiatalok nehezményezik, hogy bár van nemzeti klímastratégiánk, rajtunk kívül a világon négy olyan ország van, ahol még környezetvédelmi minisztérium sincs. Van egy 12 tételes követeléslistájuk, melyen ez az első pont, emellett szerepel rajta az is, hogy a környezeti nevelés szerepét növeljék az oktatásban. Ők is azért mernek bátran kiállni, mert tanáraiktól kaptak háttértudást, környezettudatos műveltséget.

„A Facebook-elérési statisztikáinkból is látjuk, hogy több fiatal nő érdeklődik a mozgalmunk iránt, mint férfi. Nekik a családalapítás miatt sokkal erősebbek a félelmeik, sok aktivista lánytól is hallottam már, hogy nem biztos, hogy ebbe a világba vállalna gyereket. Pedig fontos a családanyák szerepe is, például átalakíthatják egy háztartás fogyasztását” – véli Márton. „Túl nagy felelősség van a fiatalokra nyomva, mert ez majd úgyis a mi problémánk lesz. Hozzánk sok fiatal jön úgy, hogy otthon nem tud mit csinálni, a szülei nem hagyják neki, hogy az életmódját megváltoztassa. Mi hiába megyünk el hozzájuk az iskolába előadást tartani, ha utána hazamennek és teljesen más mintát látnak. A szülőknek példát kellene mutatni, nem a gyerekeiktől várni, hogy megmentsék őket” – teszi hozzá Kovács Valéria (középen), aki az idén jelentkezett a BME építészmérnöki karára. Szerinte az emberek azzal sincsenek tisztában, hogy azok a klímaváltozás legnagyobb áldozatai, akik a legkevésbé okolhatók érte. Elindul a migráció, mert sokaknak lakhatatlan lesz az életterük, vagy akadozik az élelmiszerellátásuk, és a „klímamenekült” szó gyakran használt fogalommá válik. Ám ha a társadalom alsóbb osztályaiban kialakul egy válság, az mindenhová be fog gyűrűzni. „Mi ezért is a klímaigazságosságért küzdünk, a társadalmi válság kezelése nélkül nincs megoldás a klímaválságra sem” – véli Lili.

A fogyasztás elfogyaszt

„Ha elektromos autót veszel, attól még nem leszel klímavédő, ugyanazt a viselkedésformát erősíted, hogy vegyél újat, vegyél mást. Mi a fogyasztás csökkentését hangsúlyozzuk, ami elvileg nem drága. Csak az kellene, hogy jobban megérje azt venni, ami a környezetnek hasznos, és az emberek is megtanulják, hogy a gyorskajában nincs annyi tartalom, mint egy otthon megfőzött ételben” – magyarázza Valéria. „Mindenki másról tud egyszerűen lemondani, az egyik ember nem eszik húst, de repülőre ül, a másik fordítva. Én tíz éve nem ültem repülőn” – meséli Márton. Lili vegetáriánus, számára a legfontosabb, hogy a környezetében másokat is ösztönözzön, és mikor elmennek a boltba, legalább eszükbe jusson a fenntarthatóság, vagy a helyi termelők támogatása. Az, hogy a mozgalomban együtt cselekszenek, közösen tüntetnek, csökkenti a klímaszorongásukat is, így nem érzik magukat annyira tehetetlennek. „A Fridays for Future pont arról szól, hogy az egyéni cselekvés fontos, de nem elégséges. Attól, hogy én szelektíven gyűjtöm a hulladékot, a Fertő tó partján még szállodát építenek” – emlékeztet Márton.

„Nekünk kellene most a legboldogabbnak lennünk, hogy eltörölték a rezsicsökkentést, és az emberek kihúznak a három hűtőjükből kettőt. Én mégsem örülök, mert ez megint azokat fogja érinteni, akik amúgy is kiszolgáltatottak, mert az állam évtizedekig nem motiválta őket a fogyasztásuk csökkentésére, ezáltal nem építettek passzív otthonokat, amelyek beleférnének a támogatott rezsibe. Erre fel kellett volna készíteni az embereket, elképesztően igazságtalan most rájuk vetni ennek a felelősségét” – véli Valéria. Lili szerint is ez az állam felelőssége, évtizedekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni az átállást, de mi maradtunk az orosz gázfüggőségben, meg a fosszilis energiahordozóknál.

Egyöntetű véleményük, hogy a kormány kommunikációján kívül jelenleg más hír nem jut el az országba, ebben pedig nem szerepel a klímavédelem. A volt keleti blokkban amúgy sincs hagyománya, hogy emiatt utcára menjenek emberek. Az oktatás is csak a fiatalokra van hatással, akik nem ebben nőttek fel, nem ebben szocializálódtak, nehezen érzik át a veszélyt. Valit idézve: „A klímaválság nem olyan, mint egy háború vagy egy vírus. Mindenhol ott van, emiatt könnyű azt hinni, hogy sehol sincs ott.”

A fenntarthatóság keretei

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) már a Covid elején elindította „Bólints rá!” kampányát azért, hogy ha a pandémiát legyőzzük, ne térjünk vissza a korábbi normálisba. Éger Ákos, a civil szervezet elnöke szerint akkor ezt a lehetőséget nem ragadtuk meg, de még mindig nem késő változtatni. „Mindenkinek kell ezért tennie, ne terheljük az egyénre vagy csak a fiatalokra a felelősséget. Az ökológiai lábnyom fogyasztásalapú. Magyarország nincs is Európa élmezőnyében, egy átlagos svéd kétszer annyi terhet jelent a bolygóra, mint egy átlagos magyar. Ráadásul a felső 1 százalék karbonlábnyoma kétszerese a legszegényebb 3,5 milliárd emberének, és a 10 százalék legtöbbet kereső szennyez annyit egy év alatt, mint az összes többi ember a földön. Ámde hiába beszélünk ötven éve fenntarthatóságról, mégsem megyünk a helyes irányba. Sokan már aktívan cselekszenek, nem vesznek eldobható palackot, közösségi közlekedést használnak, kevesebb ruhát vásárolnak, mégis marad bennük hiányérzet. Fontos, hogy megértsük a folyamatokat, és hogy miért nem hatásosak az intézkedések, amiket a döntéshozók hoznak. Szükség van nyomásgyakorlásra a politika és a vállalatok felé is, hogy a gazdasági-társadalmi keretek nagyobb lehetőséget nyújtsanak arra, hogy fenntarthatóan éljünk” – magyarázza Éger Ákos.

Az MTVSZ Életigenlő ifjúsági programjának célja a tudatosság növelése mellett a cselekvési lehetőségeket is vázolni, beszélgetések, túrák, táborok során. Emellett természetvédelmi rehabilitációs munkát is végezhetnek náluk az önkéntesek, akikkel nemrég jártak Csehországban, és hamarosan lesz még táboruk Romániában, a Duna-deltánál, egy minden infrastruktúrát nélkülöző helyen. „Mi olyan eszközöket és tudást adunk a fiataloknak, amivel saját ötleteiket is meg tudják valósítani: például egy dán népfőiskolai együttműködés keretében ilyen készségeket sajátítanak el, és segítjük őket abban is, hogy eljussanak a döntéshozókhoz, és az általuk választott témában lobbizzanak. Az éghajlatváltozás aggasztja a legtöbb fiatat – mondja Éger Ákos –, ám ez csak a nagy problémahalmaz része, egy tünet, hogy a mostani rendszer fenntarthatatlan, mert elfeledkezünk arról, hogy a föld erőforrásai végesek. Először ez pénzügyi-gazdasági problémaként jelenik meg, mint a 2008-as válságban, de azóta sem oldottuk meg a nagymértékű adósságállományt, ez azóta is nő és fűti a túlfogyasztást. Nem általános, hogy a fiatalok erre odafigyelnek, és lehet, hogy valaki már hallott róla, aggasztja is, de nem tudja, mit tegyen. A szervezett cselekvés segíthet csökkenteni a szorongást. A társadalom ellenében ezeket a lépéseket nem is tudjuk meghozni. Mikor aggódunk a jövő miatt, nézzük meg, milyen jelenben élünk: vajon ez arról szól-e, hogy az emberek boldogok legyenek, vagy hogy egyre nagyobbra növeljük a gazdasági buborékot? Ha megfordítanánk a képletet, és azt mondanánk, nem a GDP, hanem az ember a fontos, más világban élhetnénk.”

Alternatív boldogságkeresés

A honlapjukon már közel 29 ezer ember által aláírt Életigenlő petíciónak ezért is fontos eleme a gondolkodási és erkölcsi megújulás. Aki aláírja, vállalja, hogy a boldogságot a fogyasztás, a kényelem és önmaga megvalósításának előtérbe helyezése helyett a megelégedésben, a szeretetben és az igazságosságban keresi. „A gazdasági növekedés óriási terhet ró mindannyiunkra, de ha felkészülten megyünk bele a gazdasági rendszerünk megváltoztatásába, az a boldogság növekedésével járhat. Az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, a technológiai innovációk nem elégségesek. Kutatások is kimutatták, hogy egy szint fölött hiába nő a jövedelmem, a boldogság már nem nő tovább arányosan. A legtöbb embernek elég lenne alacsonyabb összeg, ha nem keltenének mesterségesen igényt a nagyobb fogyasztásra. A fiatalok azért is vannak nagyon nehéz helyzetben, mert még ha látják is, hogy baj van, és a fogyasztás az egyik alapja a környezeti problémáknak, közben a világtól ellentétes üzeneteket, viselkedésmintákat kapnak, így skizofrén helyzetbe kerülnek” – magyarázza Éger Ákos.

Az alkalmazkodáshoz és a megelőzéshez is segítséget nyújtanának az embereknek, ehhez készítettek egy éghajlatvédelmi ösztönzőrendszer tervet, ami nem csak az áram- és a gázfogyasztást, minden mást is figyelembe venne, az üzemanyagtól a repülésig. Mindenkinek rendelkezésére állna egy keret, kedvező áron, efölött megvásárolhatná a fogyasztási jogot azoktól, akik spóroltak, lekapcsolták a villanyt, kerékpárral közlekedtek. Erre szolgálna a zöld pénz, amit csak a zöldpiacon tudnánk elkölteni, ebben is segítenének a lakosságnak független tanácsadó hálózatok, melyek a nyugati országokban már működnek.

Spirituális és anyagi ösztönzés

Bart István klímapolitikai szakértő, a Klímastratégia 2050 Intézet alapítója szerint ismert tapasztalat, hogy a környezetvédelem a fiatalokat és az időseket foglalkoztatja jobban. Az ősi indiai filozófiát hozza példaként, mely szerint az életnek négy fázisa van: tanuló, házasember, visszavonultan élő ember és a szerzetes. „A fiatalokat érdekli leginkább, hogy a távoli jövőben van-e számukra egy szép új világ, ami jobb lesz a mostaninál. Az idősebb generáció pedig, akik látták a holdraszállást, joggal érezhették sokáig, hogy minden egyre jobb lesz, most azonban nem ez a jellemző, helyette ott a klímaváltozás állandó fenyegetése. A fiatalok felerősítik a felnőttek világában megjelenő problémákat, és nem csak klímaszorongásuk, hanem általános környezeti aggodalmaik vannak. Ferenc pápa sokat beszél a környezetpusztításról, embertársaink kizsákmányolásához hasonlítva azt, szerinte ennek megváltoztatásához »ökológiai megtérésre« van szükség. Ez egy filozófiai kérdés, vajon meg kell-e javulni az emberiségnek, hogy megmaradjon a bolygónk és benne a mostani civilizációnk; avagy inkább keressünk olyan technológiai megoldásokat, hogy még százezer évig „békében” tovább zsákmányolhassuk ki egymást. A klímaváltozás elleni fellépés valószínűleg végső soron valamiféle spirituális-morális alapon lehet sikeres, de ennek eljöveteléig nagyon fontos, hogy az anyagi ösztönzők is az éghajlat, a környezet védelmének irányába tereljék az embereket. Jelenleg jobban megéri kiönteni a fáradt olajat a patakparton, mert az már valaki más problémája lesz. Ha az emberek látják az anyagi megtérülést, elkezdenek változtatni, de a morális parancs még nem elég erős. Sok vállalat is úgy reagál, ők szívesebben lennének környezetvédők, csak hát kevés fogyasztó fizet a környezetbarát termékért. Többen inkább megveszik a tizenötezres nyugágyat, noha fél év múlva kidobható, mint az ötvenezreset. De a mai életünkben sem mindenhol korlátlan úr a kapitalizmus, a kizsákmányolás. A rövidtávú anyagi érdeket, a kizsákmányolást szabályokkal kordába lehet szorítani. Erre jó példa a nyolcórás munkanap, a szabad szombat, vagy éppen az állatvédelmi szabályok.

Orbán termosztátja

Mióta bejelentették a rezsicsökkentés csökkentést, a magyarok elkezdték guglizni az energiahatékonysági praktikákat, a napelemtől az ablakba tett zoknikígyóig, beindult egy tudatosítási, tájékozódási folyamat. Bart István a kormányzati kommunikáció szerepét is hangsúlyozza, mert mikor energetikáról van szó, azt mondják, ők nem határozzák meg, mire költsék az emberek a pénzt, azt mondják, „nem lépjük át a magyarok házának küszöbét” – holott más téren meg nagyon is átlépik. Most jöhetnének a disznóvágás helyett az „Orbán Viktor termosztátot állít” posztok. A hetvenes évek energiaválságában is volt ezekre példa, a japán miniszterelnök rövid ujjú öltönyben járt, Carter elnök napelemet tetetett a Fehér Házra, hogy az emberek lássák, a spórolás legitim dolog. Nem kell mindenkinek biciklivel járni, de ne mondják azt, hogy hülye, aki biciklizik. Annak is lenne üzenetértéke, ha lenne mondjuk Környezet- és agrárminisztérium, noha az igazán fajsúlyos döntéseket úgyis a miniszterelnöki hivatalban hozzák.

„Ez a kormányzat nagyon hatékonyan tudja irányítani, hogy mivel foglalkozzanak az emberek, akár a környezettudatosságot is közvetíthetné feléjük. Az energiatakarékosság terén sajnos kihagytunk tíz évet, amíg a világpiaci ár nem számított. Újabban nagyon fontos lett a hosszútávú dekarbonizáció kérdése is, a 2015-ös Párizsi Egyezmény vállalásai nyomán 2020-ban a magyar országgyűlés törvénybe iktatta, hogy 2050-re, röpke 28 éven belül elérjük a klímasemlegességet (lásd keretes írásunkat). Nem mondom, hogy ez már sínen van, de hazánk az egyedüli kelet-európai ország, ahol született ilyen törvényi vállalás. Ugyan csak másfél oldalas, inkább politikai deklaráció, mint terv, de legalább nincs vita abban, hogy van klímaváltozás és ez baj, szemben mondjuk Ausztráliával vagy az USA-val, ahol erről sincs konszenzus.”

Az UNICEF kutatásából kiderült, a magyar fiataloknak alig 1 százaléka vonja kétségbe a klímaváltozást, ami bíztató. „A tinik szoronganak, ez része a fejlődésnek, hogy magukra rántják az összes problémát, amire lehet progresszívan, kreatívan is reagálni. Gyakran a személyes akciók segítenek minket megnyugodni, de az igazán előrevivő megoldás strukturális lehet csak, állami szintű szabályozással, megoldásokkal. Noha a fiatalok politikailag kevésbé aktívak, hosszú távon mindenki számára a megoldás a politikai cselekvés. A legközelebbi választáson oda adjuk a voksunkat, ahol a környezetbarát opció van. Ez ma már nem csak a zöldpártokra igaz, mainstream lett a zöld programok képviselete” – véli a klímavédelmi szakértő.

Tűzijáték helyett tudatosság

Antal Éva Ráhel környezettudatos tartalomkészítő Vászonzsákoslány nevű oldalát a YouTube-on több mint 42 ezren, az Instagramon 28 ezren követik. Workshopokat, előadásokat is tart, például az ökológiai lábnyom és a fogyasztás csökkentésről. Rendszeresen oszt meg növényi alapú ételrecepteket, jelenleg épp a #műanyagmentesjúlius (Plastic Free July) globális kihívásban vesz részt. Először hulladékcsökkentéssel kezdett foglalkozni, egy idő után pedig meg akarta osztani másokkal is, hogyan próbál kevesebb szemetet termelni – nem szereti a zero waste kifejezést, szerinte a „nulla hulladék” termelés kivitelezhetetlen mai életkörülményeink közt. „Csak úgy tudunk eredményeket elérni, ha nem egyedül csinálom ezt, hanem aki tud, csatlakozik. Három éve elindítottam a YouTube-csatornámat. Kitágítottam a fókuszomat, mert a hulladék csak az üvegházhatású gázok 1 százalékáért felelős, ezért az ökológiai lábnyomunk csökkentésére más lépéseket is kell tennünk (lásd keretes írásunkat). Ezek egy része a politikai döntéshozókon és az élőhely adottságain is múlik, itt már magasabb szinteken kell cselekedni. Közben rájöttem, hogy a vegán utat kell választanom. Korábban vegetáriánus voltam, de ha azt vallom, hogy szeretem és nem tárgyiasítom az állatokat, akkor a leghitelesebb, ha áttérek a vegán életmódra. És ha szekértője leszek a témának. Emiatt jelentkeztem most újra egyetemre” – meséli Évi.

Korábban a MOME-n diplomázott, már ezalatt dolgozott, bátran vállalja, hogy takarításból, bébiszittelésből, pultozásból tartotta el magát, majd a Covid alatt egy csomagolásmentes boltban tudott elhelyezkedni. Most katás vállalkozóként ő is nehéz helyzetbe került, mert főként művelődési központoknak, önkormányzatoknak dolgozik, mikor textiltáska- és szójagyertya-készítő workshopokat vagy előadásokat tart, iskoláktól pénzt sem kér ezekért. Mégis sokszor találkozik azzal, hogy kritizálják az életmódját. „Sokan úgy állnak ehhez, hogy én azért vagyok például vegán, azért élek környezettudatosan, mert biztos jobb akarok lenni náluk. Pedig én csak saját magamhoz képest akarok jobb lenni. De folyamatosan fel kell hozni valamit, hogy azt mondhassák, te is ugyanolyan rossz vagy, mint mi. Megy az egymásra mutogatás. Én hiszek abban, hogy edukációval, szelíd inspirációval, alulról építkezve el tudjuk érni, hogy a következő generáció okosabb legyen, és változhat a társadalom működése. Máskor úgy érzem, csak a katasztrófa hozza meg azt, hogy aztán teszünk is valamit. A Covid idején például drasztikusan lecsökkent a közlekedés, és olyan helyeken jelentek meg állatok, ahonnan évtizedekkel ezelőtt kiszorítottuk őket. A természet, ha adnak neki akár csak néhány hetet, elkezd magához térni. Mi vagyunk ennek a földnek a rombolói, de jó lenne, ha nem kellene katasztrófákra várni, és ha nem a rezsicsökkentés eltörlése miatt kellene most hirtelen ökológiai lábnyomot csökkenteni, hanem lett volna átmenet, és mondjuk széles körben népszerűsítik és támogatják az energetikai korszerűsítést. Ez ma legfeljebb a városi értelmiség számára elérhető tudás. A tehetősebbek most beruháznak napelemre, de az intézkedések olyan embereket érintenek, akiknek eddig is nehéz volt az élete, és most még nehezebb lesz, ezért vagyok dühös. Nem értek egyet azzal, hogy ilyen helyzetben augusztus 20-án több milliárd forintot fogunk a levegőbe lőni. Ezt a pénzt most válságkezelésre kellene fordítani” – mondja Évi, aki bár egy 27 négyzetméteres, kis rezsijű lakásban él párjával, együttérez azokkal, akiket a változás súlyosan érint majd, és nincs mozgásterük.

„Korábban cégekhez is jártam előadni – a kata megszüntetése miatt nem tudom, lesz-e még ilyen –, ott azt tapasztaltam, hogy a létező legfenntarthatóbb módon, szinte teljesen klímasemlegesen működnek, például geotermikus energiát, biogázt, napelemet használnak, a legenergiatakarékosabb gépekkel dolgoznak, de maga a termék, amit gyártanak, rombolja a környezetet. Például naponta hétszáz (nem elektromos) autó gördül ki tőlük, melyeket még átutaztatnak a tengerentúlra, és ez csak egyetlen gyár, amiből hazánkban is több van. Nem feltétlen hibáztatnám a multikat ezért, mert a kereslet diktálja a kínálatot. Ha az emberek kevesebbet vásárolnának, kevesebbet is gyártanának. Mikor a műanyagzacskók és -szívószálak bojkottja elkezdődött Európában, érezni lehetett, hogy van társadalmi nyomás, abban a pillanatban az unió lépett, és ezeket betiltotta. Jó lett volna többet, de kezdetnek ez is valami. A Z-generáció már klímatudatos, vagyis tudja, hogy nagy baj van, és ez szorongást is kelt benne. Jó lenne feloldani ezt azzal, hogy átfordítjuk cselekvésbe.”