Politikai megmenekültek: önkéntes száműzetés az Orbán-rezsim miatt, induljon mihamarabb, aki akar és teheti

Feltépte a Google-keresőt április harmadika után az ellenzékiek jó része: a kivándorlás szóra ismét sokan kerestek rá. A 2004-es uniós csatlakozás utáni időszak értelemszerűen rekorder ebben, de jelentős csúcsot a 2018-as választás hozott, amikor több szavazatot kapott, mégis elbukott az ellenzék. Ehhez képest 2022 tavasza maga lett a kilátástalanság. Ezt toldotta a katatörvénykezés vaktában, és a rezsiköd oszlása. A kivándorlás azonban recesszió küszöbén, Európa-szerte érezhető lakhatási válság és munkaerő-túlkínálat idején kíván némi eltökéltséget. A Fideszen nem múlik, nagymesterként támogatja az önkéntes száműzetést.

„Szuper szakmám és állásom van, és személy szerint nem érintett egyik felháborító intézkedés, törvénymódosítás, botrány sem. Eddig. De még így is azt tervezem, hogy amint lediplomázom, elhúzok, annyira nyomaszt az etikátlan, morált nem ismerő kormányzás és az elvadított néplélek – mesél Anna azokról a hatásokról, amelyek miatt új hazát keres magának párjával. – Zavar, hogy a meleg barátaim nem érzik magukat otthon ebben az országban, és hogy a katás vállalkozó ismerőseim tanácstalanok. Sosem értettem, miért kell szándékosan belegyalogolni a gyengékbe, a kisebbségbe, amikor még – úgy is, hogy lopnak – bőven jutna a problémák megoldására is forrás, például szociális háló kiépítésére a hajléktalanoknak az alaptörvényi üldözésük helyett. Leginkább az bántja az igazságérzetemet, hogy mindig átgyalogolnak az ellenálláson, és 24 óra alatt nyomnak át helyesírási hibákkal teli módosításokat, holott a cél elérhető lenne értelmes törvénykezéssel is. Utolsó cseppet nem igazán tudok mondani, csak lassan kikopik belőlem az ország, a megszokott környezet iránti ragaszkodás, és a helyébe lép az értelmezhető gazdaságpolitikával rendelkező ország iránti vágy. Borzasztóan unom az emberek egymás iránti ellenségességét, már az sem annyira érdekel, amitől az elején a legjobban féltem, hogy örökre idegen leszek valahol.”

Éles a kérdés tizenkét éve: adó- és járulékfizető állampolgárként tettestársai vagyunk-e a demokráciát megpuccsoló Orbán-rezsimnek? Mert ugyan tüntetünk, tiltakozunk és szavazatot számlálunk, vagy éppen drukkolunk az ellenzék gerinces hozzáállásának és az unió potens beavatkozásának, de részben mégiscsak a mi pénzünkből ragasztja magához a kormányzást az államhatalom. Egyoldalú, rossz üzlet. Törvényesen egy módon lehet felbontani: kivándorlással. Egyszersmind olyan közeget választva, ahol nem motoz a kormány a magánéletben, nem sérteget útszéli stílusban, és nem költi a közpénzt – a szegényeket a tönk szélén tartva – saját gazdagodására. Ezt igenelve – tudatosan vagy önkéntelenül – hárommillió fideszes mutat ajtót a hazáról másként gondolkodóknak. És bár a fideszes propaganda előszeretettel hivatkozza a 2006-os gyurcsányi mondatot („El lehet menni Magyarországról!” – a volt kormányfő ezt a tervezett adóemeléseket megkérdőjelező munkaadóknak címezte), a Fidesz-kormányok politikája azonban kimondatlanul is egy távolba mutató ujj: kívül tágasabb!

Fapados exodus 3.0

Ágoston László énekművész, blogger 2018-ban választotta párjával Angliát új lakóhelyéül. Leplezetlen kormánykritikájával 144 ezren rokonszenveznek a Facebookon. Április 3-án a kivándorlók számára gyakorlati tapasztalatokat nyújtó videókurzus megírásába fogott, elősegítendő, hogy aki útnak indul, minél felkészültebben tegye, megspórolva a kellemetlen tapasztalatokat. Fapados exodus című könyve ismét keresett lett. „Akiket régóta bosszant a hazai politikai kultúra, a magyar kormány működése, azoknak a jelentős részét az áprilisi, amúgy sajnos várható választási eredmény már külföldön érte – magyarázza a népszerű blogger. – A legnagyobb törés négy éve volt, amikor valódi esély látszott a választás megnyerésére. Utána a legtöbben, akik politikai okból akarták elhagyni az országot, megtették. Ez persze nem jelenti azt, hogy most nem érzékelhető kivándorlási hullám, de ez sokkal visszafogottabb, mint amilyennek a választás eredményéből gondolnánk. A helyzet összetett, mivel a Covid-járvány alatt sokan hazaköltöztek, Angliában a Brexit is megkavarta a viszonyokat. Így ma kevesebb magyar él itt, mint négy éve. Persze, 2022-re megint felnőtt egy választójogú korosztály, akik most ismét a távozást mérlegelik. Ezért az idei kivándorlási hullám nem közelítette meg ugyan a négy évvel ezelőttit, de a kataszabályok átírása és a magyarországi életszínvonal várhatóan drasztikus csökkenése miatt még megközelítheti.”

László tapasztalata szerint sokan öt-nyolc éve mondogatják, hogy elhagyják Magyarországot, aztán mégsem teszik meg. „Drámai üzeneteket fogalmaznak, és mégis maradnak. Most ráadásul nehezebb az elindulás. Recesszióban kevesebb munkaerőre lesz szükség, kevésbé befogadóak az országok szociális szempontok miatt. A Covid lecsengésével sokan indulnak útnak egyszerre, ez tovább szűkíti a lehetőségeket. Nagyobb a harc a munkahelyekért, a lakhatásért. Megtelnek a nyugati nagyvárosok. Bristol néhány évtizede százezres volt, most 700 ezren lakják. Az új London Berlin, de egy ponton az is megtelik. Azt szoktam mondani az ismerőseimnek, hogy ha elhatározták az indulást, akkor ezt minél gyorsabban lépjék meg, mert ha kivárnak, sokkal nehezebb lesz” – javasolja Ágoston László.

„Ezt tőlem már elvették”

F. már a 2018-as hullámot sem várta meg, előtte egy évvel költözött Hollandiába izraeli barátjával, akivel előtte Tel-Avivban is laktak. „Már nem is tudom megmondani, mi volt az utolsó csepp, hiszen minden egyes nappal mélyebbre süllyedt és süllyed az ország – idézi emlékeit F. – Amikor a kopasz verőemberek megakadályozták, hogy egy politikus leadja a népszavazási kérelmét, az olyan szinten háborított fel, hogy kiabálni tudtam volna. És ez messze nem volt a leggusztustalanabb húzásuk. Belefáradtam, hogy kimegyek tüntetni és az internetadós megmozduláson kívül soha semmi nem történt, történik. Hazaárulóknak, Soros-bérenceknek titulálnak, és az ország nagy része felhatalmazva érzi magát, Bayer Zsolttal az élen, hogy minősíthetetlen stílusban nyilatkozzon rólunk. A CEU elűzése, a homofób törvény, a migránsozás, a magánnyugdíjak ellopása, az Origo, a Népszabi, az Index bedarálása, az egyetemek átalakítása, a Horthy-korszak relativizálása, a parasztvakító rezsicsökkentés, a nemzeti gázszerelő milliárdossá tétele, az összes gátlástalan NER-es élősködő – hosszú a lista. A Covid alatti reakció a nevetséges operatív törzzsel, a hatástalan kínai vakcinák és az egész gyalázatos közbeszerzés a használhatatlan lélegeztetőgépekkel, az alkalmatlan, szervilis, és mondjuk ki, buta politikusok, az elképesztő mértékű és gátlástalan lopás, a cinizmus, a bunkóság, és a kultúra, egészségügy, oktatás leépítése – ezek mind borzalmasan elkeserítenek és feldühítenek.”

Mikor Pesten éltek, F. folyton attól félt, hogy megverik, megtámadják a barátját, mert migránsnak nézik, persze – teszi hozzá – az sem segített volna, ha izraelinek. Ez 2016-ban volt, az emberek ugrottak a témára, sok kedves, idős hölgy állt fel a buszon, ha a fiú leült melléjük. „Az ilyen pillanatok összeszorítják a szívem. Nem vagyok képes egy olyan országban élni, ahol ez a realitás, és elképesztően szégyellem magam, amikor a kollégáimnak kell magyarázkodnom, megint mi történt éppen. Nem hiszem, hogy valaha haza fogok költözni. Ezt tőlem már elvették. Ahogy elvették a barátaimtól is, akik Amerikában, Németországban vagy Izraelben élnek. Fáj ezt leírni, mert szerintem Budapest az egyik legszebb város, és nagyon hiányzik a családom, hiányoznak a barátaim.”

Hollandiát azért választották, mert bár hasznos a hollandnyelv-tudás, angolul is el lehet boldogulni a mindennapokban. Mivel az EU-s bevándorlási procedúrán is át kellett menniük a barátja miatt, fontos volt, hogy olyan országot válasszanak, ahol ez is viszonylag egyszerű. A gazdasági stabilitás, az életszínvonal, az általános közhangulat is fontos tényező volt. Rutte, a „holland fickó” országa évek óta élmezőnyben van a legélhetőbb országok listáján. „Szeretem, hogy mindenhova el lehet jutni biciklivel, hogy mosolyogva köszön a buszsofőr, hogy jó minőségi árut lehet kapni a boltokban. Jó látni, hogy a mozgássérült emberek nem otthon ülnek, hanem aktív részei a társadalomnak. Az embereknek van igénye és pénze, hogy beüljenek egy kávézóba, vagy elmenjenek egy étterembe. Nyilván itt sem tökéletes minden, itt sem álltak a helyzet magaslatán a Covid alatt, itt is van bolond politikus és mindenfele probléma, de összességében sokkal kellemesebb, elfogadóbb a légkör.”

Zsigeri migráncsozás

Szabina Kanadában született, édesapja perui. Öt országban élt hosszabb-rövidebb ideig, öt nyelven beszél. Öt éve költözött haza (a haza, ez volna Magyarország) az egyetem miatt, amit ma már megbánt. Pozitív szemlélettel érkezett, mert minden országban, ahol felnőtt, nyitottak és kedvesek voltak az emberek. A negatív, zárt világot és az ezt terjesztő politikát nem szenvedheti. Egy éven belül depressziós lett és pánikbeteg. „Az emberek itt, tisztelet a kivételnek, negatívak és utálkozók. Félig perui vagyok, és mikor apámmal közlekedtünk az utcán, többször hallottuk hogy »nézd már, migráncsok«. Én nem akarok ilyen mérgezett társadalomban élni, és biztos nem akarok ilyen helyen gyereket nevelni. A propaganda szintje már nem normális. Az emberek, főként az idősebbek nem tudnak rendes hírportálokat keresni, nem beszélnek más nyelvet, vagyis képtelenek tájékozódni, csak a kormányt hallgatják, olvassák. Közeli ismerőseim is idegenkedve állnak mindahhoz, ami nem magyar, ami ironikus, mert én sem vagyok teljesen az. Ellenség a Nyugat, Brüsszel, undorító migránsok – ezeket mondják egyfolytában, mert mást nem hallanak. Nem tudunk egy normális beszélgetést, vacsorát végigvinni.”

A másik motívum, ami miatt ősszel elköltözik, a kilátástalan megélhetés. Ritka gazdag nyelvtudással, majdnem 2 diplomával és egy OKJ-val itthon semmit sem ér, félrerakni végképp nem tud. „Évente egyszer-kétszer külföldre utazni? Meglátogatni a perui családomat, akiket nyolc éve nem láttam? Szinte lehetetlen. Az egészségügyben pedig öt hónap múlva lesz időpont, majd akkor gyere. Ez milyen élet? Tudom, sok ember még rosszabb helyzetben van, de ha megtehetem, én elmegyek. Külföldön kaptam munkát, háromszoros fizetésért. Fél éve tervezzük a költözést, és a múlt heti események csak még jobban megerősítették, hogy ezt jól tesszük.”

Kivándorlási kiskáté

Amikor az ember belevág az ismeretlenbe, általában nagyot csökkent az életszínvonala szociális értelemben, mondja Ágoston László. Olyan lesz, mintha ismét 18 éves volna. A környezete számára ismeretlen, akit nem véd szociális háló és kapcsolati tőke. Ebből kell újra felépítenie magát. A legtöbb, főként humán képzettség esetében nem lehet egy az egyben exportálni azt a tudást, ami korábban a rendelkezésre állt. Minden más megoldható. „Az Otthon külföldön című honlapomon tematikus videósorozatban igyekszem tanácsokkal segíteni mindazokat, akik a számukra optimális ország és város kiválasztásán gondolkodnak. Az eredeti hazájába mindenki beleszületik, de aki hazát választ, annak meg kell határoznia, mit is keres valójában. Hogyan szeretné folytatni az életét? Amikor a bőség zavarával küzdünk, mert nemcsak a világ számos fővárosa, de a városai is szóba jöhetnek lakhelyül, pontosan tudnunk kell, mit is szeretnénk látni magunk körül. A társadalom, az éghajlat, a környezet, a munkalehetőségek, a szociális ellátások, a kormányzat – ezt mind érdemes számba venni sok más mellett. És mindezt érdemes előzőleg tesztelni is. A tudatos tervezésnél nincsen fontosabb” – meséli a blogger, aki a videósorozatot májusban publikálta. A hírlevelére mintegy öt-hatezren iratkoztak fel. A tanfolyamot persze kisebb hányad vásárolta meg, de amióta az euró árfolyama elszállt, és a katalikvidálás megtörtént, szignifikánsan nőtt az érdeklődés és a kurzust elvégzők száma.

Ágoston Lászlóék megtalálták a számításukat, bár a pandémia jelentősen visszavetette az építkezési lehetőségeiket. „A szociális hálónk ugyan gyengébb, a társadalmi státuszunk sem az, ami Magyarországon volt, de ide jövünk haza” – összegez. És hogy mi az, ami egyáltalán nem hiányzik neki, ha „haza gondol”? „A XIX. század. A korabeli gondolkodásmód, amelyet Ady századfordulón írt cikkei remekül adnak vissza. Ilyen szempontból remek döntés az ispánság és a vármegyerendszer visszaállítása, mert önazonos a kormánnyal. Én viszont sokkal jobban szeretek a XXI. században élni, mint a XIX.-ben. Nem szeretném jobbágynak érezni magam.” Ez a rövid válasz, a felsorolás azonban sokkal hosszabb ennél. „Fasiszta diktatúra van Magyarországon, amivel én soha nem fogok egyetérteni. Aki túlzásnak tartja ezt a meghatározást, lapozza föl a fasizmus szócikket. Kilenc pontból nyolc megvan. Nekem ez nem hiányzik.”

Anya mondja, indulj…

És hogy ezzel szemben mit nyújt Anglia? „Ez a világ legérettebb társadalma. Nem az embereket értem ezalatt, hanem a társadalom szabályait. A normákat. Amitől itt is eltérnek az emberek, mint mindenhol. De amikor koronavírus-járvány van, akkor nem egy kedves hölgy áll ki a nyunyókáról mesélni, hanem az oxfordi egyetem professzora beszél a döntések megalapozottságáról. Ez nekem rokonszenvesebb. Az emberi jogokat itt nagyon érzékenyen védik, és bár jelentősek az országon belüli különbségek, de az angol társadalom törekszik a minél nagyobb nemi, faji, vallási és más egyenlőség megvalósítására. Az emberek nem élnek depresszióban és frusztrációban. A természettel is máshogy bánnak. A bristoli polgármester egyik legfontosabb választási üzenete az volt, miként kívánja a helyet a méhek fővárosává tenni. Nem láttam még Angliában választási plakátot soha. Olvastam viszont egy brosúrát, amiben az összes párt azonos felületen elmondhatta, amit akart. Gyűlölet nincs, vagy ha mégis, a szélsőjobbé. Amikor szavaztam, három pártra szívfájdalom nélkül behúzhattam volna az ikszet” – érzékelteti a különbségeket Ágoston László.

Anna számára Franciaország az elsődleges célpont. A barátja francia anyanyelvű, ő is beszéli a nyelvet, élt is már ott. „Felejthetetlen élmény az emberek udvariassága. Hiányzik a hangulatból az egzisztenciális szorongás. Jogász vagyok, így vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy mire mennék külföldön, de arra jutottam, hogy elég fiatal vagyok a továbblépéshez. Sokat beszélgettem egy ismerősömmel, aki ’83-ban disszidált, és Berlinben újságíró. Megerősített abban, hogy mindig idegen marad az ember, de legalább tisztességesen lehet élni. Hosszú távon azt látom, az jár jól, aki mihamarabb elmegy. Engem is anyukám – pedagógus, másodállásban egy hotelben kisegítő – biztat leginkább. Ami szomorú, mert ő fog a legjobban hiányozni.”