Kerepes, a búsképű hivatalnok először járt a barátnője, Zsuzsi szüleinél. Kerepesnek nem igazán ment az ismerkedés. Évek óta két barátja volt, Pucc, a kövér festő és Laci, az izgága sírásó, akikkel még az egyetemen ismerkedett össze. Vagyis azon a vidéki, alibi főiskolán, amit később valamiért egyetemmé minősítettek. Valószínűleg velük is csak azért lett jóban, mert ugyanabban a kollégiumi szobában laktak. Azóta senkivel sem sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítania. A munkahelyén, a hivatalban nem nagyon beszélgetett, reggel bement, elvégezte a délelőtti feladatait, egyedül ebédelt, aztán megcsinálta a délutáni papírmunkát, és hazament. Zsuzsival is teljesen véletlenül jött össze. Ugyanabban a lépcsőházban laktak, csak Zsuzsi egy emelettel lejjebb, és egy éjszaka, egy barátaival átdorbézolt este után Kerepes véletlenül a lány ajtaján próbált bejutni a lakásába. Szerencsére Zsuzsi nem ijedt meg, hanem beinvitálta a részeg srácot, és gondoskodott róla. Másnap, miután Kerepes kijózanodott és többször bocsánatot kért, elkezdtek beszélgetni. Kiderült, hogy sok szempontból egyezik az ízlésük, elég hasonlóan gondolkodnak: szeretik a komolyzenét, de utálják a halakat, mindketten sokat olvasnak, de még egyikőjük sem járt külföldön, sokszor látták már a Sztalkert, de még mindig nem értik igazán. Gyakorlatilag azonnal egymásra hangolódtak, rögtön összemelegedtek. Annyira magától értetődő, annyira természetes volt az egész, hogy szinte észre sem vették, már össze is költöztek. Már fél éve együtt éltek, amikor Zsuzsi felvetette, hogy most már bemutatná a srácot a szüleinek. Kerepes nem utasíthatta vissza a dolgot, bár egy porcikája sem kívánta, bele kellett mennie a találkozóba. Egy pénteki napra beszélték meg az összejövetelt, vacsorára voltak hivatalosak Zsuzsi szüleihez. Kerepesnek aznap túlóráznia kellett, késésben volt, ezért kétségbeesetten sietett, futott a szülők lakása felé. Útközben át kellett vágnia egy kivilágítatlan parkon, hogy ezzel is időt spóroljon, amivel nem lett volna semmi gond, ha a sötétben bele nem lép egy hatalmas adag kutyaszarba. Azóta sem tudja, hogy hozhatta össze, de annyira szerencsétlenül sikerült ez a lépés, hogy nem csak az egyik, de mindkét cipője talpát összekente a még meleg, szinte gőzölgő kakával. Persze, futtában megpróbálta levakarni valahogy, de sajnos nem járt túl sok sikerrel, az az ocsmányság már beletapadt cipőtalpának kacskaringós rácsai közé. Miközben felcsöngetett a kaputelefonon, még mindig azzal próbálkozott, hogy a lépcsőkön húzogatva levakarja a szart, de már azelőtt nyílt a lépcsőház kapuja, mielőtt bármit is elért volna. A negyedik emeleten már az ajtóban várta őt a család, Zsuzsi és a szülei. Kerepes nem merte megtörölni a talpát a lábtörlőn, gyorsan beugrott az előszobába, és a köszönések és bemutatkozások közben már húzta is lefelé összemocskolt cipőjét. Csakhogy a szülők megállították. Nézd csak, mutatta az apa, egy hatvan év körüli, alacsony, de szikár és izmos férfi, rövidre nyírt, piszkosszürke hajjal kerek feje búbján, nézd csak, mi sem vesszük le a cipőnket. És felemelte jobb lábát, egészen magasra tudta emelni, úgy mutatta Kerepesnek, hogy rajta is cipő van, barna bőrcipő, olyan ünnepi viselet, aztán a felesége, egy vele egykorú, feltűnően csinos, szőke hajú asszony formás lába felé bökött, ami vörös, vagy talán inkább karmazsin színű magas sarkúba volt bújtatva. Zsuzsin a szokásos fekete-fehér tornacipője volt. Kerepes mosolygott és bólogatott, nem hagyták megszólalni, inkább követte a családot a nappaliba, lábán a kutyaszaros cipővel. Először az apával kellett innia egy welcome drinket, egy pertut, egy bevezetőt, egy nyelet pálinkát, hogy oldódjon a hangulat. A nők a kanapén ültek, figyelték a férfiakat, akik a bárszekrény előtt álltak, és magasba emelt poharukkal koccintáshoz készülődtek, közben az apa köszöntőt mondott, és olyan szavakat használt, hogy: istenhozott, végrevalahára, ezanapiseljött, mostmárinnentőlkezdve és tiszteletem és egészségünkre. Lehajtották a feleseket, Kerepes torkát igencsak égette a közel hatvanfokos házipálinka, és mikor az apa kivette a kezéből a poharat, akkor egyszerre elkomorult az arca, valami furcsa fintort vágott, aztán beleszagolt a levegőbe, mint valami bizonytalan, kissé fogyatékos érzékszervekkel megáldott kutya. Mi ez, kérdezte az apa. Mi, nézett rá vörösödő fejjel Kerepes. Ez a szag. Valami, tűnődött az öreg, valami furcsa szagot érzek. Apa, nevetett fel Zsuzsi a kanapén, csak megzavart a pálinka! Igen, motyogta bizalmatlanul az apa, igen, az lehet. Asztalhoz, csapta össze tenyerét a háziasszony, és felpattant, hogy elvégezze az utolsó simításokat a konyhában megterített asztalon. Kerepes ekkor megpróbálta elkapni a barátnőjét, hogy elárulja neki, mi a helyzet a cipőjével, de nem volt rá lehetősége, az öreg belékarolt, és már húzta is magával a konyha felé. A vacsora persze fantasztikus volt, és bőséges. Húsleves, rántott hús, pörkölt, négyféle köret és egy csomó saláta és savanyúság. Csakhogy Kerepes sehogy sem tudott jóízűen enni, mert egy idő után nem csak az apa, de az asszony és Zsuzsi is szimatolni kezdtek. Először nem mondtak semmit, csak az arcukon látszott, hogy nem tetszik nekik valami, de végül, mikor már a második fogás végénél tartottak, az apa megszólalt. Ez szarszag, jelentette ki. Ez bizony szarszag, Marika. A felesége, Marika hátradőlt a székében, megtörölte a száját a szalvétával, és a fejét csóválta. Hogy mondhatsz ilyet, suttogta. Igaza van, anya, tette hozzá Zsuzsi, itt tényleg szarszag van. De honnan az istenből jön ez az átkozott szarszag, csattant fel az öreg, és úgy nézelődött maga körül, mintha az a bizonyos szar valahol ott lenne körülötte a levegőben. Kerepes nagyon óvatosan megpróbálta távozásra bírni barátnőjét, de a szülők ragaszkodtak hozzá, hogy még üljenek le egy kicsit beszélgetni a nappaliban. Természetesen a szarszag oda is követte őket. Én ezt nem értem, rázta a fejét idegesen az öreg, miután helyet foglaltak a nappaliban, itt is ez van! Beengedtetek valami állatot, kérdezte Zsuzsi nevetve. Ne haragudj, drágám, fogta meg Kerepes kezét az asszony, még soha nem történt velünk ilyen. Egyszer jön hozzánk vendég, és akkor is tiszta szarszagú a lakás, mondta dühösen, vörösödő fejjel az apa. A Makrai gyerekek, csapott a homlokára, biztosan azok a kibaszott Makrai gyerekek voltak! Hagyjad már őket, csitította a férfit az asszony, azok már nagyfiúk, mindjárt egyetemre mennek, azok már nem szórakoznak ilyesmivel. A lófaszt! A férfi felpattant a zöld műbőr foteljéből, ami egy sárga textiltörölközővel volt lefedve, és Kerepesre mutatott. Te, fiam, mondta, gyere velem, átmegyünk ahhoz a rohadt Makraihoz, aztán elbeszélgetünk a gyerekeivel! Apa, mondta Zsuzsi unott hangon, ne csináld már. De csinálom, édes lányom, csinálom! Hát mégsem járja, hogy a Makrai kurva kölykei miatt itt kell ülnünk ebben a szarszagban! Na, gyere, kapd össze magad, utasította az apa Kerepest, aki egész eddig lesütött szemmel, összegörnyedve ült a kanapé közepén. És ekkor már nem bírta tovább. Uram, mondta halkan Kerepes, és felnézett, ránézett az öregre azzal a szomorú, szánnivaló tekintetével. Uram, ez én vagyok. Micsoda? Mi az, hogy te vagy? A szarszag, mondta Kerepes. Belőlem jön a szarszag. Idefelé kutyaszarba léptem, de nem mertem bevallani. Nem vehettem le a cipőmet, tárta szét a karját Kerepes, és pislogva, felhúzott szemöldökkel ingatta a fejét.
És ezután, kérdezte Pucc másnap a kocsmában, közben majdnem leesett a székéről röhögés közben. Mit mondott az öreg? Kizavartak a lakásból? Nem, rázta a fejét Kerepes mosolyogva, nem zavartak el. Hanem? Mi volt? Hát, vonta meg a vállát Kerepes, ittunk még egy pálinkát. Csak előtte le kellett vennem a cipőmet. És, kérdezte Pucc, akkor most ilyen harag van, vagy micsoda? Nem, mondta Kerepes, és belekortyolt a sörébe, teljesen jóban vagyunk. Az este végére sikerült annyi pálinkát meginnunk, hogy mégiscsak átmentünk a Makraiékhoz. Pucc ezt már nem bírta tovább, annyira rázta a nevetés, hogy ledőlt a székről, hatalmasat puffant a kocsma ragacsos linóleumpadlóján.
