Tandori Dezső: Hamlet benéz a betlehemi istállóba
Verebek a medvék helyett.
De a verebek mi helyett?
A gombfocit kisakkozom,
lakomat ki se lakkozom.
A lett költészet költészet lett,
mióta a létköltészet-szett
kapósabb, mint füstbe ment tarja.
Ki Witti át fogában tartva?
Talált töredék a koan,
a van sapkástul ellovan –
feltételesen megállnék még?
Egységbe von, hogy semmi kézség.
Parti Nagy Lajos: Pemzli Ágost szintre lép
Vagyok, ki lettem, Pemzli Ágost,
s nyurgázom oly legényesen:
állhat-e oláh is tótágost?
A mennyeket lekérdezem.
Ó, én, az alanytalan költő!
Az ember- és ládafia!
De mi közöm már a közömhő’?
Esti kertben fád a lila.
Ki elárvultatásom árán
lettem, ki vagyok: Ágost. Pemzli.
Mi az ember? Farkasnak bárány,
báránynak ember. És szentendri.
Villák vidáma, vigécek vigéce,
isa vasszegek, ha muszáj:
feleseim, látjátok, vogymuk végre
porhüvely és hamutál.
Lovasi András: Hóember
Először azt hittem
hiába bánkódom
de aztán jöttél és
vittél a szánkódon
jaj azok voltak a
telek mikor azok
voltunk akik telet
pont épp nem akarók
aztán a hó alatt
találtunk másik hót
mondtad is milyen ér-
dekes mintha egy holt
embernek szemében
fehérje sárgája
kimutat fogáét
nem hazug nem sánta
nemcsak a hóember lát el a pihe-puha házig
mert a hidegben a hóember családja is fázik
először azt hittem
hiába bánkódom
de aztán jöttél és
kérted a PIN-kódom
azóta egyedül
szánkózom hegyre fel
csak lefelé jövök
mindig valakivel
nemcsak a hóember lát el a pihe-puha házig
mert a hidegben a hóember családja is fázik