Igazságosság, demokrácia, fenntarthatóság

Nem tudom mennyire marad meg a címben szereplő három fogalom a hazai baloldal hívószavának, annyi bizonyos, hogy tizenhárom értelmiség ezt ajánlja a kora nyáron megjelent tanulmánykötetében a nagyközönségnek. Nem politikai kiáltványt szerkesztettek, nem látják úgy a helyzetet, hogy álláspontjuk mozgósító erővel bírna, még ha a szövegek erősen kritikusak is a fennálló világrendszerrel és a hazai autokráciával szemben. Töprengésre és vitára hívnak akár egy későbbi politikai cselekvés lehetőségének reményében. Ennek jegyében igyekeznek meggyőzni olvasóikat egy antikapitalista, baloldali kritikai gondolkodás és felelős cselekvés mellett.

Manapság a baloldali pártok mögött három diplomás tanácsadó csoport húzódik: a szakpolitikai, a választási és a kommunikációs szakembergárda – említi Földes György esszéjében, hiányolva azokat az értelmiségeket, akik fejlesztik, ápolják a politikai közösség önazonosságát biztosító eszméket, és akik a mindenkori politikai gyakorlat és elméleti hátterének szinkronját képesek biztosítani. Egy ilyen közösség szerveződésének lehetünk tanúi, ha kézbe vesszük a Földes György és Antal Attila által szerkesztett kötetet. A címben szereplő három érték keretezi az írásokat, mindjárt ajánlatot téve a baloldali pártok számára egy új elméleti alap lefektetésére. Nagy szükség van erre, mert nálunk az utóbbi évtizedekben a nacionalista konzervativizmus ideológiai megalapozása óriási léptékkel haladt előre Tellér Gyulától Lánczi Andráson át Orbán Balázsig, Békés Mártonig és Molnár Attila Károlyig, nem is beszélve a külföldi konzervatívok fordításairól. Újabban már nagyüzemi méretekben folyik ezek terjesztése a tízezer fiatalt befogadó kollégiumi hálózatban, a könyv- és folyóirat-kiadásban és a tömegkommunikációban.

A baloldalt viták szabdalják és gyengítik, az alapkérdésekben sem egyféleképp tekintenek a világra, és különösen Magyarországról ambivalensen gondolkodnak. A könyv hallatlan érdeme, hogy kijelöl alapértékeket és ezeket szem előtt tartva bírálja a fennállót, nyughatatlanul keresi az új megoldásokat. Vannak elvei, következetesen építkezik, javaslatokat tesz – legtöbb helyen csak elméleti szinten – a közéleti ágensek számára. Egyben ez a korlátja is a könyvnek, amit alcíme is jelez: társadalomelméleti esszékről és nem politikai elemzésekről van szó. Néhány szöveget nem könnyű a politika nyelvére fordítani.

Valamennyi esszéről nincs terem írni, bár az egyenlőtlenségek kiküszöbölésről, a közoktatás átalakításáról, a demokratikus médiaelméletekről szólókat külön is ajánlom. Három csokorban kapnak az olvasók muníciót a további párbeszédhez: Globális struktúrák és kihívások az első, Egyenlőség, struktúra, ideológia a második, és Tájékozódás, műveltség, esélyegyenlőség címmel a harmadik. A szerzők többsége a kapitalizmus, a neoliberalizmus és a polgári demokrácia válságáról értekezik, ebből a szempontból nem különböznek a hazai jobboldal és Orbán Viktor álláspontjától, a kiutat azonban nem az illiberalizmus, az autokrácia irányában keresik, hanem épp ellenkezőleg. Van, aki a nemzeti, de mégis demokratikus kitörési kísérletek lehetőségét ajánlja Magyarország számára, legyen az a skandináv vagy a kelet-ázsiai minta, mások a kapitalizmuson túli, kissé utópikus megoldások felé kutakodnak. A könyv az orosz-ukrán háború kitörése előtti helyzetet tükrözi, amikor is a világ az egyenlőtlenségek növekedésétől, a környezeti katasztrófa közeledtétől, a liberális demokrácia defenzívájától szenvedett, és nem mutatkoztak a háborús Európa akut válságtünetei, a világkereskedelmi, élelmezési katasztrófa veszélyei.

Ezúttal négy esszét emelnék ki részletesebben. Az első Antal Attila írása, amely az ökológiai és klímaválságot tartja az emberiséget leginkább fenyegető veszélynek. Ezzel természetesen nincs egyedül. A megoldást egy újraépítkező világdemokrácia megalkotásában látja; ki kell hirdetni a nemzetközi klímavészhelyzetet – mondja –, a feladat az, hogy ennek meg kell találni nem az autokratikus, hanem a demokratikus változatát, egyben nemzetállami keretekben is újra kell gondolni a teendőket, és létre kell hozni a hatalmi ágak között egyfajta „új kiegyezését”. Túl kell lépni mind a populista diktatúrán, mind a megszokott liberális megoldásokon és ehelyett a demokrácia minden eddiginél teljesebb kiterjesztéséről kell gondolkodnunk. Az egyetemes baloldal hivatása e nagyszabású program kidolgozása – véli a kötet egyik szerkesztője.

A rendszerkritikai baloldal ideológiai gyengeségét mintegy önbevalló módon Kiss Viktor roppant érdekes eszmefuttatásából érthetjük meg. Az 1980-90-es években a globalizált liberális korszellem uralta szinte az egész világot, amivel szemben fogalmazódott meg a konzervatív ellenforradalom. Ennek képviselője lett Orbán Viktor, aki képes volt idehaza dominánssá növeszteni ideológiáját. A „harmadik út” a kilencvenes években az alterglobalizációs mozgalmakból kinövő, és a 2008-as válságra válaszkísérletet nyújtó úgynevezett baloldali populizmus volt. (A német Die Linke, a görög Sziriza, a spanyol Podemos, az olasz korai Öt Csillag Mozgalom, Jean-Luc Mélenchon, Bernie Sanders, Jeremy Corbyn.) A görög és a spanyol kísérlet, sajnos gyorsan megfeneklett. Kiss Viktor szerint nálunk azért nem váltott ki hatást, mert „2010 után Orbán Viktor konzervatív forradalma éppen a Trojka (az EU, az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap), a nemzetközi tőke és a (neo)liberális elitek ellen vívott szabadságharcot…”, vagyis a baloldali populizmus ellenségeivel szemben. A 2021-es előválasztáson a baloldali populizmus gondolataival Karácsony Gergely lépett fel, ilyen követelés volt például az alapjövedelem, és a klímavészhelyzet, de az antiorbánizmus mindent magával sodort és újra csak neoliberális-konzervatív ütközetté tette a kampányt. Ezzel együtt a rendszerkritikai baloldalt korai temetni. Ugyan a jelen pillanatban igen szerény helyet foglal el, de a válság, Orbán bizonytalansága kiszámíthatatlanná teszi a jövőt.

Addig is mitévők lehetünk? Erre inspirál Andor László esszéje Európa jövőjéről, amely nem akar a rengeteg nyitott kérdésben állást foglalni, pusztán leltárba veszi azokat és vitára invitálja az olvasót. S valóban, a 2024-es uniós választásokig a baloldali civil világnak és pártoknak ezeket a vitákat le kell folytatni, annál inkább mert a Konferencia Európa Jövőjéért elnevezésű nagyszabású kezdeményezés ugyan lezárult, de a kérdések továbbra is nyitottak maradtak, mi több, az orosz-ukrán háború következtében újak keletkeztek. Itt az alkalom, hogy a baloldal, esetleg az ellenzék országos, mondhatni nemzeti konzultációt szervezzen az unió jövőjéről! A választásokig ki kell kristályosítani egy határozott baloldali álláspontot az erőteljesen unió-szkeptikus orbánista platformmal szemben. Ennek ősszel neki kell látni, hogy az uniós választásokra hatékony üzenetekké formálódjanak válaszaink.

Dilemmáink ugyan nagyok, a válaszok megtalálásában azonban segíthet a címben összefoglalt értékrend. A félelem uralta társadalomban Földes György üzenete: „… a helyesen értelmezett biztonság nem jelen, hanem jövő idejű.” Ennek jegyében ajánl három szerzőt az olvasóknak befejező esszéjében, akiknek jól átgondolt javaslatai vannak egy baloldali politikai stratégia kialakításához: Joseph E. Stiglitz, Anthony B. Atkinson, és Thomas Piketty. Ideje komolyabban tanulmányozni őket.

(Antal Attila, Földes György (szerk.): Igazságosság – demokrácia – fenntarthatóság. Napvilág Kiadó, 2022)