orosz-ukrán háború;Kentaurbeszéd;szankciók;gabonakereskedelem;

2022-08-07 13:45:00

Keleten a helyzet változatlan?- Lengyel László, Sz. Bíró Zoltán és Szenes Zoltán beszélgetése

Lengyel László (L.L.): Három kérdésem is van az új katonai helyzet kapcsán. Az első: az ukránok és az amerikaiak közösen bejelentették, hogy az amerikaiak leszállítottak messze hordó, korszerű rakétarendszereket. Mit érnek ezek, mennyiben segíthetik az ukrán hadsereget immár nemcsak a védekezésben, hanem a támadásban?

Szenes Zoltán (Sz.Z.): A HIMARS sorozatvető fegyverek érzékeny veszteségeket tudnak okozni az oroszoknak, de nem tekinthetők "silver bullet"-nek. 8 rakétakomplexumot már használnak az ukránok, 4 db rendszerbeállítása most folyik. A hírek szerint 4 újabb eszköz leszállításáról már döntöttek az amerikaiak, és szó van 4 újabb HIMARS átadásáról is. Az ukrán szárazföldi erők a nyár végére 20 db ilyen nagy-hatótávolságú és -pontosságú fegyverrendszerrel fognak rendelkezni. Ezen kívül London a HIMARS „európai testvérének” tekinthető M270 sorozatvetőket, Berlin pedig MARS2 (3 db) sorozatvetőket ígért Ukrajnának. A HIMARS-ok – az ukrán források szerint – 50 nagy fontosságú célpontot (lőszerraktárak, vezetési pontok, üzemanyagbázisok, kommunikációs központok) semmisítettek meg eddig. E veszteségek hatást gyakorolnak az orosz hadviselésre: egyrészt a támadó offenzíva Donyeck megye visszafoglalására még nem kezdődött el (a legközelebbi térségi városok ágyúzása folyik, egyedül Bahmut támadása indult meg), másrészt az orosz katonai vezetés a HIMARS-ok megsemmisítésére törekszik (állítólag négyet kilőttek már, amit az ukránok és az amerikaiak tagadnak). Megkezdődött a veszélyeztetett célpontok távolabbra (ahol ez lehetséges) telepítése, vagy a lakott településekre való betelepítése, s erősítik az oroszok a légvédelmet, illetve az elektronikai zavaró tevékenységet. Mindenesetre információk szerint a harctéren már nincs annyi lőszer, mint korábban volt, a logisztikai rendszernek kell megbirkózni a megnövekedett szállítási feladatokkal.

A csúcstechnológiájú, mobil sorozatvető fegyverek tehát érzékelhető pusztítást tudnak okozni az oroszoknak, de ez az összfegyvernemi támadóharc lényegén nem változtat: az orosz védelem áttöréséhez erős támadó harckocsi- és gépesített erőkre van szükség, amelyek birtokba veszik a területet (boots on the ground). Az ukrán erők mintegy 150 km széles szakaszon támadnak a déli fronton különböző irányokba. Az elmúlt hónapban 15-20 km haladtak előre, és 40-50 km-re megközelítették Herszont. De ezek a szórványos taktikai harctevékenységek – egyelőre – nem tekinthetők átfogó támadó hadműveletnek, amelyek hadműveleti sikerekkel (pl. Herszon visszavétele) kecsegtetnek. A helyzet azonban komoly, az oroszok védelmi állásokat építenek ki, több erőt – legutóbb egy 4000 fős légideszant-dandárt – vezényelnek a térségbe, és a Fekete-tengeri Flotta is segíti távolról mért csapásokkal a szárazföldi erőiket.

Sz. Bíró Zoltán (Sz.B.Z.): Ahhoz, hogy az ukránok komoly ellentámadást indíthassanak légierőjük jelentős megerősítésére is szükség lesz. A BBC szerint az Egyesült Államokban már folyik az ukrán pilóták F-16-osokon való kiképzése, bár a gépek átadásáról még nem született döntés. Még decemberben vált ismertté, hogy Washington rövid időn belül 48 F-16-ost és 48 F-15-öst készül kivonni a hadrendjéből. Ezek esetleges átadásával 3-4 ukrán repülőszázadot lehetne kiállítani.

L.L.: Az orosz külügyminiszter minderre közölte, hogy Oroszország kiterjesztette háborús céljait, már nemcsak a Donbaszt akarja elfoglalni, hanem a Harkiv-Zaporozsija vonalat is, vagyis olyan távolságra akarja visszaszorítani az ukrán erőket, ameddig az új rakéták hatóköre ér. Mennyire lehet ezt komolyan venni, képesek az oroszok egy ilyen támadásra?

Sz.Z.: Lavrov kijelentése egy politikai nyilatkozat, nem lehet a hadművelet földrajzi koordinátáit ide-oda tologatni, mint látjuk ezt a megmerevedett keleti és déli fronton. A megjegyzés a nagy-stratégia szintjén kifejezheti a nagyobb orosz étvágyat. Ma nem tudjuk, hogy a Donyec megyei hadművelet után milyen irányba folytatódnak az orosz hadműveletek.

Augusztus 30. és szeptember 5. között újra megrendezik a Vosztok (Kelet) 2022 fedőnevű hadászati gyakorlatot a keleti katonai körzet (központja a távol-keleti Habarovszk) teljes állománya részére. E döntés hihetetlennek tekinthető, amikor Ukrajnában nincs elég katona. Moszkva azt akarja demonstrálni, hogy fegyveres erőinek csak egy része harcol a Donbaszban. Hacsak nem trükköznek, és a gyakorlat leple alatt tartalékosokat hoznak be, akiket aztán átirányítanak az ukrán hadszíntérre.

L.L.: Hittem neked és több más szakértőnek, hogy a háború nem nyerhető meg a frontokon, csak diplomáciai megoldás lehetséges. Változott ez az új helyzettel?

Sz.Z.: Diplomáciai téren nincs előrelépés. Az amerikaiak nem tárgyalnak Moszkvával, Moszkva nem tárgyal Kijevvel, nem jó a helyzet. Úgy tűnik, hosszú háború lesz, a tél beálltáig biztosan a fegyvereken lesz a hangsúly. Amíg a felek bíznak a katonai megoldásban, nem várható, hogy visszatérnek a tárgyalóasztalhoz. Egyedül az USA lenne képes arra, hogy kimozdítsa a feleket ebből a holtpontból.

L.L.: A frontokon az orosz villámháború, majd mozgóháború bukása után tartós állóháború alakult ki. Vajon a szankciók, a gazdasági nyomás területén látszik-e eredmény, hatnak-e komolyan az orosz gazdaságra? 

Sz.B.Z.: Igen, a szankciók hatása már most is látszik. Egyre inkább igazolódik az orosz jegybank elnökének néhány hónappal korábban megfogalmazott prognózisa. Elvira Nabiullina arra figyelmeztetett, hogy az év közepére számos területen elfogynak a korábban külföldről beszerzett alkatrészek és ez több iparágban okoz majd komoly fennakadást.

 Az orosz jegybank még áprilisban kiadott egy hosszú elemzést arról, hogy mi vár az orosz gazdaságra. Ebből az derül ki, hogy Moszkva kénytelen lesz hosszú távon arra berendezkedni, hogy az ország ipari termelése egyre drágább, egyre kevésbé hatékony és egyre kevésbé környezetbarát lesz. Történik mindez azért, mert a termelés nem egyre magasabb technológiai színvonalon valósul meg, épp ellenkezőleg, évtizedeket esik vissza. A jelentés ezt hívja "fordított iparosításnak" (obratnaja indusztrializacija), míg azt, ami az orosz gazdaság egészével történik, kissé talányosan, "strukturális transzformációnak" nevezi. Az elemzés a jövőről felettébb drámai képet fest. Abban is csak reménykedni lehet, írja, hogy sikerül az orosz gazdaság hanyatlását legalább a kilencvenes évek szintjén megállítani, és az nem csúszik vissza a Szovjetunió utolsó éveinek általános áruhiányába. Ennyit arról, hogy a szankciók nem hatnak, és a büntető intézkedésekkel már nem is csak lábon, de egyenesen tüdőn lőttük magunkat....

Sz.Z. A gazdasági nehézségeket mutatja, hogy az orosz kormány részleges hadigazdálkodást vezetett be. Törvénybe foglalta, hogy a hadiipari cégek igényeit a civil gazdaságnak elsőbbséggel kell kiszolgálni, a frontra dolgozó hadiipari üzemekben bevezették a folyamatos munkarendet, a termelés napi 24 órában, hétvégi szünetek nélkül folyik. A hadiipari vezetésben, egyes gyárak menedzsmentjében személyi változások történtek, kampányt hirdettek a „technológiai szuverenitás” megteremtése érdekében.

L.L.: Reményeink szerint működni fog a török közvetítéssel létrejött ukrán-orosz megállapodás a gabonaszállításról, és újraindult a gázszállítás az Északi Áramlat 1-en. Mit áll az orosz döntések, engedmények hátterében?

Sz.B.Z.: Mindkét esetben nagyon óvatos lennék. Hiába állapodtak meg török közvetítéssel az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli kiengedéséről, az oroszok már másnap rakétával támadták az odesszai kikötőt. Ezek után miben és kiben lehet bízni? Ez az a súlyos bizalmi deficit, ami az egyik legkomolyabb akadálya lesz a háború lezárásának. Nem véletlen, hogy az ukránok a február 24. előtti helyzet visszaállítása mellett szeretnék elérni: Oroszország olyan súlyú vereséget szenvedjen, hogy belátható időn belül ne tudjon hasonló háborús kalandokba fogni. Más biztonsági garanciát nem látnak, leszámítva az ország NATO-tagságát. Az Északi Áramlat 1 valóban újraindult, de alighogy ez megtörtént, a Gazprom bejelentette, július 27-től már csak napi 33 millió köbmétert szállítanak, ami azt jelenti, hogy a vezeték kapacitásának mindössze 20 százalékán üzemel. Az orosz gázóriás mindezt azzal magyarázza, hogy egy második turbina is leáll a rendszerben, ezért nem tudnak többet szállítani. Iparági szakértők azonban erősen kételkednek ebben. A Portovaja kompresszorállomáson, ahol most a második turbina esik ki, állítólag nyolc turbina van beszerelve, és ha közülük egy-vagy kettő kiesik, a vezeték még mindig jóval nagyobb mennyiséget képes szállítani, mint teljesítményének ötöde. Vagyis Putyin

Ez a kínai vezeték azonban nem alkalmas arra, hogy kiváltsa a háború előtt az EU országainak szállított gázmennyiséget (155 milliárd köbméter). Az ország LNG-kapacitása is korlátozott: az exportált orosz gáz mindössze 8 százaléka kerül cseppfolyós állapotban értékesítésre. Az LNG-kapacitás bővítésére viszont a szankciók miatt kicsi az esély, úgyhogy a Gazprom a kitermelt gázt vagy a megszokott szállítási útvonalakon eljuttatja az európai vásárlókhoz, vagy a levegőbe engedi, vagy elfojtja a kutakat. Ez utóbbi viszont azzal a komoly kockázattal jár, hogy nem tudja majd azokat újraindítani. Vagyis sem az egyik, sem a másik eseményben nem látok olyan fejleményt, ami komolyabb reménnyel tölthetne el. 

Sz.Z: Kétségtelen, hogy az isztambuli megállapodás aláírása után az oroszok Kalibr rakétákkal támadták az odesszai kikötő, ahogy ők mondják, katonai létesítményeit. Az ukránok tagadják, hogy a csapást szenvedett területen hajók elleni Harpoon rakéták bázisa lett volna. A hétvégén azonban kiderül, hogy elindulnak-e a búzaszállítások. Véleményem szerint igen, mert a búza nagyon kell az orosz szövetségeseknek, Egyiptomnak, afrikai országoknak. Lavrov közel-keleti és afrikai útja alapján úgy tűnik, hogy oroszok fontos érdeknek tekintik a szállítások elindítását, ami persze Ukrajna búza-problémáját nem fogja megoldani. A másik jó hír ezzel kapcsolatban, hogy az ENSZ felügyelete alatt megnyílt Isztambulban a tengeri búzaszállításokat szállításokat koordináló központ a három fél (orosz- ukrán-török) részvételével.

L.L.: A következőket olvasom Putyin külpolitikai főtanácsadójának, Fjodor Lukjanovnak egyik utolsó cikkében a globalaffairs.ru-n: „Oobjektíven, a Nyugatnak kiváló esélye van arra, hogy meggyőzze a világ többi részét ügyének arról az oldaláról, hogy a barbarizmus ellen harcol.” Vajon Bucsa és Vinnyica, a civilekkel szembeni barbarizmus komoly hatással lehet az orosz elitre? Van ennek jelentősége?

Sz.B.Z.: Az orosz társadalom önállóan tájékozódni képes és hajlandó része a háború kitörésének pillanatától tudta, hogy ami történik, nemzeti katasztrófa. A társadalomnak ez a része vagy megpróbált a súlyos retorziók ellenére tiltakozni, vagy jórészt elhagyta az országot. Akik maradtak, a nagy többség, vagy félnek tiltakozni, vagy elfogadják a történések hivatalos magyarázatát, vagy úgy tesznek, mintha mindez nem tartozna rájuk. És persze vannak szép számmal olyanok is, akik tisztában vannak a tényleges helyzettel, de mert úgy érzik, hogy tehetetlenek, visszahúzódnak a magánszférába. A közvélemény-kutatások ebben a tekintetben nem adnak megbízható kapaszkodót. Ahol nincs demokratikus nyilvánosság, ott nem érdemes e felmérésekre hagyatkozni. Többek között azért sem, mert a politikai lojalitást így vagy úgy mérő kérdésekre állítólag a megkérdezettek közül csak minden huszadik kész válaszolni. A szélesen vett elit pedig vagy hatalomvágyból, vagy megalkuvásból, vagy nyilvánvaló félelemből egyelőre nem adja jelét, hogy nem értene egyet a háborúval. Nincsenek dezertálók. Akik politikusként eddig távoztak az országból, azok vagy az ellenzékhez tartoznak, vagy már rég kikerültek korábbi hatalmi helyzetükből.

 A miniszterelnök, Mihail Misusztyin, aki úgy tűnik, nem volt beavatva a háború tervébe, hónapok óta kámfort játszik, a korábbiaknál jóval ritkábban vállal nyilvános szereplést. Ezek azonban csak apró jelek, gátszakadásszerű dezertálás az eliten belül még nem indult meg. Egyelőre inkább igazodnak a hivatalos kurzushoz, ahogy a közelmúltban az Ermitázs igazgatója is tette egy szánni valóan gyalázatos interjúban. A Bucsában történtekről pedig senki nem mer nyilatkozni, mert az nemcsak azonnali pozícióvesztéssel járna, de azzal is, hogy büntetőeljárás indulna a kritikusan nyilatkozó ellen. De hogy ugyanez lesz-e a helyzet két-három hónap múlva is, azt lehetetlen megítélni. 

Sz.Z. Nem hiszem, hogy van jelentősége, a Putyin-rezsim keményen ellenőrzés alatt tartja a közvéleményt. Új jelenség, hogy megint mozgolódik az afgán háború alatt ismertté vált édesanyák és feleségek mozgalma, de a drákói szigor miatt nekik sincs sok mozgásterük. Az orosz értelmiség egy része pedig támogatja a putyini politikát. Elég csak elolvasni a The New York Times július 19-i interjúját Szergej Karaganov professzorral (Miért hiszi Moszkva azt, hogy nem veszítheti el a háborút Ukrajnában?) az orosz politika felfogásáról. A cél a globális liberális világrend legyőzése, egy új, többpólusú és sokféle civilizációjú világrend létrehozása, amelyben Oroszországnak komoly szerepe lenne Eurázsia egyesítésével. Ebben a világméretű küzdelemben Ukrajna csak egy kis lépés, Moszkvának nagyobb ambíciói vannak. Ez is mutatja, hogy a háború Ukrajnában nem lokális célokért folyik, hanem a nagyhatalmi ambíciók kiteljesítéséért. Kijev támogatása egyben a nyugati demokrácia megőrzésért folytatott küzdelem is.

Sz.B.Z. Karaganov azt hiszi, hogy Oroszország nukleáris arzenálja és politikai vezetésének erős akarata mindent legyőz. Ez aligha van így. Az orosz gazdaság nominális értéken számítva nincs a világ tíz legnagyobbja között. A listát vezető Egyesült Államok gazdasága 13-szor nagyobb az orosznál. Az első tíz között Kínán és Indián kívül csak olyan országok szerepelnek, amelyek Washington szoros politikai és katonai szövetségesei.

Ehhez nem elég erős. Komoly szövetségesei sincsenek: Belarusz, Venezuela és Nicaragua ehhez kevés. Kína is szívesen átalakítaná a világrendet, de tudja, hogy ehhez nem kell „az ajtót berúgni”. Azzal ugyanis – ahogyan ezt az ukrajnai háború példája is mutatja – sokkal többet ártana, mint használna magának.