Majd ősszel? Magától?

Ha százszor nem hallottuk, hát egyszer sem. Majd ősszel jön az igazi rezsisokk, meg az 1000 forintos kenyér, a kata-árvák bedőlése, a tanárhiány és a fával fűtött iskolai kályhák. Majd akkor felébred az ország, és vele az ellenzék.

Nem unatkozunk addig sem, az biztos. A nagyközönség félőrülten próbálja elérni az MVM-et, bediktálni a még olcsón ketyegő órájának állását. Grószmutter, mi dolgozunk, de magának úgysincs más dolga, hallgassa azt a szép zenét a telefonon a kezelő kapcsolásáig. Nem, interneten már próbáltuk, de lefagyott a rendszer. (Kafkai feladat: ha volt ELMŰ-s vagy, ne ezt, hanem azt a számod hívd! Nem, mégsem azt. Ne itt regisztrálj, itt visszadobják! A szomszéd néninek nem dobták vissza. Persze, mert ő véletlenül oltásra jelentkezett, oda vitte a mérőállást.)

Számolgatjuk, mennyi lesz az annyi. Sok. A katások lázasan könyvelőt keresnek, és szintén számolnak: mennyi marad nekik. Kevés. A mentősök, tűzoltók a benzinköltséget számolják. Legalább nem száguldoznak ész nélkül, nem kerget a tatár. Azzal csak az üzemanyagot pazarolják. Arról a sok szirénázásról nem is beszélve. A családok az inflációt kalkulálják, hasonlítgatják a bolti pénztár blokkjait. A választás előtt kiosztott pénzt már felélték.

Tiszta szerencse, hogy korábban híres volt nálunk a matematika oktatás. Még minden családban van, aki jól számol. Na, őt kell elhallgattatni, hogy legalább őszig egy kis nyugalmunk legyen.

Nem csodálom, hogy a miniszterelnök jobb szeret távol lenni. Hol Tusnádfürdő, hol Dallas. Most ott számolt be az ő harcáról, „Hogyan harcolunk” címmel. Nem, ez nem a Mein Kampf, bár tagadhatatlanul különös érzéke van a szóválasztáshoz. Mindig beletrafál, de hát nem lehet minden mondathoz egy közlekedési rendőrt állítani. Félreérthető volna a miniszterelnök mellett egy rendőr látványa. Ezúttal tréfálkozott is a résztvevőkkel: keressenek magyar feleséget, megéri a CSOK miatt. Csak nehogy valamelyik fekete-, sárga- vagy vörösbőrű komolyan vegye, ott azért akadnak ilyen nem magunkfajták.

Nem baj, majd ősszel. Akkor mindenki megvilágosodik, és hatékony tiltakozásba kezd. Rendszert váltunk, mint a pinty. Jó, azt még nem, meg kormányt sem, de akkor is. Az ellenzék és a nép újra egymásra talál. Az is valami.

Nem, nem lesz így. Magától semmiképpen. Ajánlanám ellenzéki pártjaink figyelmébe Papp András novelláját: „A reményről, aki utoljára hal meg, mert ő a gyilkos”. Az őszi össznépi ébredésbe vetett remény puszta patópálkodás, alibiül szolgál ahhoz, hogy most még ne csináljunk semmit. Valójában gyilkosa a szervezett politikai cselekvésnek. Amit a társadalmi felháborodás végiggondolt keretek, összeálló célrendszer, tudatos szervezés nélkül meg tud tenni, azt megtette a nyári demonstrációkon. Tisztelet érte: nélkülük úgy nézett volna ki, mintha az ország a kánikulában is téli álmát aludná. Vagy már halott lenne.

De él és szenved. És tanácstalan. A jelenlegi pártokat a kiábrándultság és bizalmatlanság veszi körül, a Fidesz-tábor csökkenése még arra sem volt elég, hogy az ellenzék legalább a választási támogatottságát újra elérje. De nincs más. Jobb volna persze, ha egységesebb erőt alkotnának, legalább a baloldali és liberális szervezetek egy pártba vagy pártszövetségbe tömörülnének, de ehhez most semmilyen feltétel nincs meg. Ahogy ahhoz sem, hogy kiemelkedjen egy mindnyájuknak elfogadható új vezető. Normális esetben ki lehetne várni, hogy a helyzet kiforrja magát, szép nyugodtan építkezzenek, karaktert formáljanak, „készüljenek”, ahogy kicsi és nagyobb párt mondani szokta.

Akkor pedig azzal kell főznünk, amink van, még ha jobban is szeretnénk frissebb, romlatlanabb alapanyagokat. Ezekkel a szereplőkkel. Olyanok, amilyenek. Ennél azért tudnak jobbak is lenni.

Nincs mese, „muszáj-Herkulessé”kell nőniük. Mederbe terelni az elégedetlenséget, annak szószólójává válni. Enélkül ősszel se lesz semmi, csak az apátia. Akkor pedig semmi nem bírja rá a kormányt az elvárható korrekcióra sem. Nem erőszakos megmozdulást szeretnék. Egy amerikai szerzőpáros a közelmúlt sokszáz mozgalmát elemezve arra jutott, hogy az erőszakmentes mozgalmak kétszer annyian sikeresek, mint az erőszakosak. Már csak azért is, mert többen tudnak velük azonosulni.

Értem az ellenzék összes keservét, megütöttségét. De már nem érdekel. Az ország érdekel, és őket is ez kell, hogy érdekelje. Majd kitalálják, hogy majdan együtt vagy külön, de addig is azonnali közös válságkezelő akciócsoportra van szükség, amely kidolgozza az alternatív gazdasági és politikai javaslatokat. Felállítja az ellenzéki szakértői kabinetet (szakértői árnyékkormányt?), társadalmi parlamentet szervez az érintett csoportok képviselőiből. Segít létrehozni a Kádár-kockákban lakók, az öreg lakásokban élők, a közös rezsifizető többgenerációs családok, a kisemmizett kártyás mérősök civil közösségeit. Tanácsadó és segélyközpontokat állít fel.

Egyáltalán: úgy tesz, mintha élne. És mellékhaszonként ettől akár életre is kelhet.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.