kormány;Oroszország;felmérés;drágulás;Medián;rezsi;gazdasági helyzet;budapestiek;

2022-08-10 13:48:00

A budapesti fideszesek csaknem negyede szerint az Orbán-kormány nem kezeli jól a gazdasági válságot

További érdekesség, hogy 53 százalékuk szerint Oroszország inkább vagy teljes mértékben felelős a kialakult helyzetért. Az összes válaszadó leginkább a magyar kormányt és Oroszországot teszi felelőssé.

A budapesti fideszesek 22 százaléka szerint a kormány nem kezeli jól a gazdasági helyzetet – derül ki a Medián és a 21 Kutatóközpont felméréséből, amelyet a hvg360 ismertetett.

A közvélemény-kutatás során a rezsicsökkentéssel kapcsolatos változásokat és a drágulást illetően kérdezték a fővárosiakat, továbbá arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire kezeli jól a kormány a gazdasági helyzetet, és ki a felelős érte.

A július végén készített 1000 fős telefonos felmérésben a megkérdezettek 57 százaléka válaszolta azt, hogy a következő időszakban kevesebbet engedhet majd meg magának. Bő egyharmaduk (34 százalék) pedig attól is tart, hogy nem fogja tudni befizetni a rezsiszámláit.

A budapestiek 30 százaléka állította magáról, hogy átlag felett használ fel áramot, ugyanez a gáz esetében 21 százalék volt.

Azzal, hogy a kormány az átlag felett fogyasztók számára növeli az áram- és gázárakat, a válaszadók 69 százaléka nem ért egyet, 25 százalékuk azonban egyetért.

Szintén szembeötlő a különbség annál a kérdésnél, miszerint az új rezsiszabályokkal a környező országok átlagához képest a gáz drágább, olcsóbb vagy ugyanannyi lesz. A kormánypártiak 53 százaléka szerint olcsóbb lesz, míg ez az arány a teljes lakosságnál 23 százalék.

Egy ötfokú skálán, ahol az 1-es azt jelenti, hogy az új rezsiszabályok egyáltalán nem fognak nehézséget okozni, az 5-ös pedig azt, hogy elviselhetetlen nehézséget okoznak saját pénzügyi helyzetében,

A válaszadók

A kormányt az ellenzéki válaszadók 94 százaléka tartja inkább vagy teljes mértékben felelősnek, de még

A válaszadók összességében a magyar ellenzéket hibáztatják a legkevésbé, 2,8-as átlagpontszámmal – részletek az alábbi ábrán).

A budapestiek többsége úgy látja, hogy a kormány rosszul kezeli a válságot: ötfokú skálán 1-es osztályzatot 43 százalék, 2-est 11 százalék adott a kormánynak. A válságkezeléssel leginkább a nők, a 18–39 év közöttiek, illetve a felsőfokú végzettségűek elégedetlenek,