Néhány napja volt 65 éves Básti Juli. Megtanult könnyed darabokba is fajsúlyt vinni. A vérszipoly című vámpírparódia Banya szerepében, a Centrál Színházban például halálra nevetteti a közönséget. Iszonyúan elcsúfítja magát. Kever-kavar, élvezettel rosszindulatú, kárörvendően mocskos szájú. Mindez inkább mulatságos, mint dermesztő. De közben olyan iszonytatóan néz, mintha el akarná pusztítani a világot. Rémisztően álságos a mosolya, leolvasható róla álnok kétszínűsége, hazugsággal teli lénye. Könnyedén nevettet, és mégis elénk tárja az aljasság lúdbőröztető természetrajzát. A Mary Page Marlowe-ban alkoholfüggő nő, aki ittasan balesetet okoz. Hárít is, de vezekelni is akar. Mélyen van, de ki szeretne mászni a gödörből. Birkózik magával.
Básti Juli pedig rendszerint keményen birkózik a szerepével. Már igencsak sok ember bőrébe bújt bele sikeresen, de mégis szinte mindig bepánikol, ha új szerepet kap. Ismét és ismét elhiszi, hogy ez aztán biztosan nem megy majd neki. Elbizonytalanodva rosszul érzi magát. Tán kell ez számára hajtóerőnek. Szükséges ahhoz, hogy ne váljon rutinossá. Hogy alkotómunka legyen számára a színészet, ne taposómalom.
Beleszületett a színházba, hiszen a szülei színészek voltak. Édesapja, Básti Lajos, öblös hangú színészóriás volt, hatalmas szerepeket játszott. A mama is színész volt, Zolnay Zsuzsa, őt fiatalkori főszerepek után méltánytalanul mellőzték, főleg kis feladatokat kapott, ugyancsak a Nemzetiben.
Juli otthon is színházat játszott, átrendezte a szobát, különböző ruhákat vett fel, hozzájuk történeteket talált ki. Sejteni lehetett, hogy színész akar lenni. A papa azonban hallani sem akart róla, féltette. Látta, hogy a színésznők szerepei 35-40 éves korukra igencsak megfogyatkoznak, nehéz boldogulniuk a pályán. Juli úgy ment felvételizni, hogy eltitkolta ezt az apja elől, még a családnevét is megváltoztatta, saját jogán, önállóan akart érvényesülni. Aztán amikor kiderült, hogy édesapja halálos beteg, visszavette a Básti nevet, hogy ezzel is próbáljon örömet szerezni neki. A papa, ha megéri, valószínűleg meglehetősen kiakadt volna, hogy a lánya ahelyett, hogy a Madáchba, a Nemzetibe, a Vígbe szerződött, a kaposvári társulatot választotta. A mama ugyancsak nem örült ennek. De Juli tudta már, hogy neki ott volt az akkori színházeszménye, ez vonzotta, az ottani munka minden bizonnyal megalapozta a pályáját.
Hogy tehetséges, az érződött már osztálya azóta legendássá vált, Major Tamás által rendezett, Tudós nők vizsgaelőadásán. Elcsúfított, buzgó, tudálékosan ostoba kékharisnya volt, meg kellett pukkadni a nevetéstől. Ha kezdetben Kaposváron mutatkozott is olykor görcsösnek, mindegyik alakítása izgalmas volt. Emlékezetes például a Paraszt Hamletben Oméliaként. Nem véletlenül nem Opheliát írtam, a darab szerint a Hamletet ugyanis falusi színjátszók adják elő a maguk meglehetősen sajátos értelmezésében. Básti egyszerre volt tűzrőlpattant, tenyeres-talpas, de érzékeny és szerelmes nő, aki a maga kedvesen bumfordi módján igencsak mulatságosnak, ha kellett, tragikusnak is, bizonyult. Velma Kellyként a Chicagóban sztárként tündökölt, de azért megmutatta azt is, hogy csaknem a semmiből jött, gyilkossá lett, uborkafára felkapaszkodott nő. A Filmcsillag című sematikus szovjet operettben, ami a kaposváriak verziójában a szocialista rendszer erősen gunyoros paródiájává vált, lenyűgöző felszabadultsággal, bámulatos lazasággal komédiázott.
De egy idő után nehezen bírta elviselni, hogy Marci fia Budapesten van a nagymamánál, ő pedig nem ritkán az esti előadás után gyorshajtással hazaszáguld, hogy puszit adhasson neki, majd hajnalban visszateper Kaposvárra a délelőtti próbára. Ezért megváltás volt számára, amikor egy gödöllői vendégjáték után Zsámbéki Gábor bement hozzá az öltözőbe, és a Katonába hívta, amivel valóra váltak a reményei. Ezt Kaposváron árulásnak minősítették, tartóztatni akarták, mondogatták, hogy nem elég érett erre a lépésre, de ő már rendíthetetlenül eltökélt volt.
Ott lehetett a Katona nagy korszakában, ki tudja hány országban játszhatta el Ascher Tamás kultikussá vált rendezésében Mását a Három nővérben. Az Übü királyban kegyetlenül szeszélyes Übü mamaként, elcsúfítva, kövérre kitömve szintén lehetett világot járni, ahogy A revizor előadásával ugyancsak. Már tán kicsit sok is volt belőle, szegény Marci fiú megint háttérbe szorult, emiatt pedig ott volt a csaknem állandósult lelkiismeret-furdalás. Meg bizonyos idő után mintha nem jöttek volna inspiráló, kíváncsi kísérletezésre, megújulásra serkentő feladatok.
Nem minden sértődés nélkül, de megint váltott, a Nemzeti tagja lett. Nem állítható, hogy szinte le se jött a színpadról. Voltak kényszerű szakmai üresjáratai. Játszott ott jókat, kevésbé jókat. Elementáris volt például A Macskalápon sejtelmes, izgalmasan kiismerhetetlen, tragikus sorsú hősnőjeként. Az Ármány és szerelemben szeszélyes, életveszélyes, vonzó és taszító Lady Milfordként láttuk. Az Alföldi Róbert által rendezett Sirályban Arkagyinát adta. Csehov darabja már akkor került színre, amikor tudható volt, hogy a direktornak távoznia kell a posztjáról. Roppant szeszélyes nőt alakított, aki nem csupán a fiatalságától, fénykorától kényszerül búcsút venni, hanem nyilvánvaló volt, hogy a társulat ezzel a produkcióval elköszön eddigi időszakától, hűséges közönségétől is.
Átszerződött a Centrál Színházba, aminek létrejötte körül is bábáskodott, ahol már amúgy is játszott, és ahol a férje és mindenben társa, Puskás Tamás az igazgató. Vele otthon is rengeteget beszélnek színházról, akár hajnali háromkor, álmukból fölébredve is „megkocogtatják” egymást, ha valami fontos szakmai dolog az eszükbe jut. Értik, kiegészítik, segítik a másikat.
A Centrálban könnyedén, nagy energiákkal komédiázik, ha kell, a Pletykafészekben vagy a New York-i komédiában. A Jó emberekben kirúgott, mindenéből kisemmizett, lepukkantan kétségbeesett pénztárosnőt alakított, aki megpróbál talpra állni. A Nem félünk a farkastól előadásában pedig keményen alkoholfüggő nő volt, akinek finoman fogalmazva sincs minden rendben a házasságával. Szintén nagyon szerettem, a sajnos kevés előadást megért Kísértetekben, amiben egy látszatra disztingvált nőt játszott, aki évtizedekig gyűjtötte és gyűjtötte magába a keserűséget. Tűrt, leplezett, hazudott, és ezzel maga is permanenssé tette a lehetetlen élethelyzetet, a szeretetlenséget, a fagyosan dermesztő hangulatot.
Básti körül persze egyáltalán nem dermesztő a hangulat, bizsereg a levegő, civilben is óriási átéltséggel, irigylésre méltó energiákkal létezik, beszél. A színpadon pedig minden kétséget kizáróan nagy színész.
