visszaélés;uniós pénzek;Jellinek Dániel;

2022-08-12 13:39:00

EU-s pénzek elcsalásában vett részt a hatodik leggazdagabb magyar

Azt állítja, jóhiszeműen járt el. 

A Kecskeméti Törvényszék júniusban egy költségvetési csalási ügyben bűnsegédként elmarasztalta Jellinek Dánielt, és egyúttal mentesítette a büntetett előélet jogkövetkezményei alól az üzletembert. Az elmarasztaló ítélet egy Jellinek-cég által hitelezett projektcég által elkövetett uniós pályázati csalás ügyében született úgy, hogy az érintett tárgyalás nélkül beismerte, hibázott. Emellett a Bohemian Financing Zrt.-re is jelentős pénzbüntetést róttak. Mindez egy előkészítő ülés alapján született bírósági ítélet keretében történt, így az rögtön jogerőssé is vált – derül ki az Átlátszó cikkéből.

Az ügy középpontjában központi szerepet játszott a Bohemian Financing Zrt., melynek többségi tulajdonosa Jellinek Dániel. Az ügy előzménye, hogy egy a Zsana Geoterm Kft. nevű cég 2,5 milliárd forintot nyert el 2017-ben egy négymilliárd forintos összköltségvetésű geotermikus energia hasznosítási programra. Az ügyben szabálytalansági eljárás indult, az irányító hatóság megállapítása szerint 1,2 milliárd forintot vissza kellett volna fizetnie a kedvezményezett cégnek, amely a pályázati pénzt lehívta, a geotermikus erőművet nem építette meg, és 2020 óta kényszertörlés alatt áll.

 A portálnak egy neve elhallgatását kérő pénzügyi szakértő azt mondta, a napvilágot látott információk szerint a következő történhetett: 

A megvádolt cégvezető pedig azért dönthetett a gyors beismerés mellett, mert attól tarthat, hogy egy elhúzódó, sajtónyilvános bírósági tárgyalás-sorozat során sérül a céges és személyes reputációja.

Az Átlátszó megkereste Jellinek Dánielt is, aki megerősítette a portál értesüléseit. A cég tájékoztatása szerint ugyanakkor a Bohemian Financing Zrt. alappal feltételezte, hogy a Zsana Geoterm Kft. valóban meg fogja valósítani az egyébként ígéretes projektet, amelyre a támogatást kérte. A visszaélés a Zsana Geoterm Kft-nél történt, amelyről a Bohemian Financing Zrt. nem is tudhatott, mivel az önerőt szolgáló hitel előtörlesztése után érdemi üzleti kapcsolat nem volt a felek között, Jellinek Dániel, mint a Bohemian Financing Zrt. akkori vezető tisztségviselője a projekt tekintetében teljes mértékben jóhiszeműen járt el.

Jellinek Dániel 240 milliárd forintos vagyonnal a 6. volt a leggazdagabb magyarok Szakonyi Péter-féle 2022-es listáján.