Létezik-e egy telt háznyi unortodox ókonzervatív, aki még a magyar miniszterelnök beszédére is kíváncsi Texasban? – ez a kérdés tartotta édes izgalomban a kormánymédia jeleseit a napokban. A történet igazából egy huncut félmondatot sem érdemelne, hiszen ellenkező esetben ki kellene egyeznünk azzal az állítással, hogy egy pályát tévesztett ember politikai súlyát (milliók remélik, lesz még ambíciója jogi praxist építeni) az előtte örvendő-hajbókló tömeg mérete határozza meg.
Ez természetesen nincs így, máskülönben azzal az állítással kellene kiegyezünk, hogy Hitler, Pol Pot, Idi Amin Dada, Mao Ce-Tung vagy Türkménbasi jó arc volt. Nincs tehát nagy jelentősége, hogy egy politikust mekkora közeg ajnároz, különösen nem egy autokrata illiberális esetében, aki bármekkora tapsgépet vehet magának (és vesz is, Orbán lényegében tíz éve vásárol választásokat úgy intézményi, mint támogatói értelemben.) A konzervatív dzsembori félháza legfeljebb a szervezést minősítette volna (és a nevével létrehozása óta vadul vitatkozó Alapjogokért Központ közpénzügyi befektetését), nem az előadót, akinek a progresszív liberálisvilág-összeesküvésről szóló otromba és bárdolatlan (vö. suttyó) poénjain többször ennyien is örömest csapkodnák a nénikéjük térde kalácsát. Jó ideje milliók tapsikolnak a kereszténységtől fényévekre lévő kommunistázásnak és liberálisozásnak, ami a tengerentúli far-right közegben talán elmegy, még akár telt házzal is, de az emberi jogok, köztük a szólásszabadság védelmét szilárd alapokra helyező Egyesült Államok teljessége előtt mégiscsak ostobaság.
Tizenkét évvel az istenverte kétharmadolás után kellemetlen ezt e helyről tudatni Európa leghosszabb ideje regnáló miniszterelnökével, de a kizárólagos hatalomra törekvés alkotmányellenes bűncselekmény. Nemzet- és világmentő „bármilyen-oldaliságról” papolni, és mindenki mást ádáz ellenségnek tekinteni pedig alapesetben kínos bornírtság, de a történelem tanúsága szerint ennél sokkal veszélyesebb üzem.
Legyőzött kommunistát látni egy huszonévesben, színinövendékben, pedagógusban, ételfutárban vagy bárki másban, aki békében akar élni (nem az örökké háborúzó békében, hanem a csendesben, elfogadóban, szeretetteliben), de facto beteges. És betegítő.
Kellemetlen ezt e helyről tudatni, de nem minden baloldali marxista; nem minden marxista akar megszálló lenni ideiglenesen itt állomásozó csapatokkal; nem minden liberális támogatja az illegális bevándorlást (sőt, egy sem, viszont minden liberális régóta üvölti, hogy a menekült nem egyenlő a terroristával vagy az illegális bevándorlóval); és nem minden keresztény joviális úriember, amiről tömegsírok tudnának beszélni; és végül – egyúttal szerencsére – nem minden keresztény beszél a faji alapú, biológiai értelemben vett keveredés veszélyeiről. Apropó: félreérthetőnek nevezni a teljesen egyértelmű fajvédő eszmefuttatást (nézzék vissza Németh Zsolt reakcióját, amint a főnöke felé kapja a fejét), kisstílű prosztóság. „Szerencsétlenül fogalmaztam, hibáztam, nem úgy gondoltam” – ez lett volna az egyenes gerincű beleállás, bár jegyezzük meg, hogy az embernek kicsúszik ugyan néha ez-az a száján, de nem egy gondosan leírt és lassan felolvasott beszéd közben. Keresztény ember nem lehet rasszista? Már hogy a bánatba ne lehetne, tessék csak odahallgatni a milliárdokért épített stadionok évek óta megtűrt B-közepére. Néró tolerancia?
Mindeközben elkészült a szótári definíció: miniszterelnököt barátjáról. Donald J. Trump, akinek a következő győzelmére minden lapot feltesz Orbán (szegény feje), ideje nagy részét az arrafelé még működő bűnüldözés intézményeivel tölti. A minap épp az FBI-ügynökök tekinthettek be fényűző floridai rezidenciája összes termeibe és széfjeibe. Komolyságot ezúttal sem sikerült mutatnia az exelnökek, aki előbb politikai részrehajlással vádolta a szövetségi nyomozókat, aztán pedig azzal, hogy bizonyítékokat rejtettek el nála. Képzelem, ahogy megbújnak a demokrata kopók a pálmák tövében, és hordják befelé sorban a tizenöt dobozt, hogy aztán kamerák előtt kihozhassák. A háromszáz éves demokrácia nem számolt azzal a váratlan körülménnyel, hogy egyetlen széllelbélelt jóember is képes lesz aláásni a működését, mert előbb alkotmányos puccsal, majd az intézményekbe vetett bizalom kikezdésével próbálja menteni az irháját. Ez az ember a Fidesz utolsó reménye: örülnénk, ha nem volna siralmas.
A miniszterelnök amúgy „ipari méretű, idióta hírhamisító társaságról” beszél a magyar független sajtót ostorozva. A közmédia mindeközben újságíróképzést indít. Az a közmédia, ahol Bende exszerkesztő ukáza szerint más nem dolgozhat, csak kormányhoz lojális munkatárs. Az a közmédia, ahol az álvalósággyártás készségszinten megy: aki őket nézi, az lehet az érzése, hogy Európában bűncselekményt csak migráns követhet el, és a Nyugat romlása megállíthatatlan, mert már-már mindenki a nemváltást fontolgatja. Orbán se mondhatná szebben, fullba tolva, tollba.
