Izrael;új párt;előrehozott választások;politikai válság;megosztottság;

2022-08-14 14:46:00

Nemzeti Tábor néven új pártszövetség indul Izraelben a novemberre kiírt előrehozott választáson

Terveik szerint véget vetnének a közel-keleti ország folyamatos politikai válságának, és megszüntetnék a társadalmi megosztottságot.

Nemzeti Tábor néven új pártszövetségbe tömörül Izraelben Beni Ganz Kék-Fehér és Gideon Szaár Új Remény pártja, valamint Gadi Ejzenkot volt vezérkari főnök és csapata – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Izraelben három éven belül immár ötödször, november 1-jén tartanak előrehozott választásokat, miután júniusban a kormánykoalíció elvesztette többségét a kneszetben, mert a Jobbra párt több politikusa bejelentette, hogy nem támogatja tovább a nyolcpárti, jobb- és baloldali, centrista, valamint egy arab pártból álló nagykoalíciót.

Az eddigi közvélemény-kutatási eredmények alapján az új pártszövetség 10-12 képviselői helyre esélyes a törvényhozásban. Az új párt megalakulásával Ganz lemondott pártja eddigi nevéről, a Kék-Fehérről, Szaár pedig az Új Remény nevet adta fel az új, közös Nemzeti Táborért.

A pártszövetség alapító okirata szerint ők lesznek az alapjai „egy széles bázisú és stabil kormánynak, amely véget vet majd a folyamatos politikai válságnak”. Azt tervezik, hogy megszünteti az izraeli társadalom megosztottságát, és érvényt szereznek „Izrael nemzeti érdekeinek a nemzet- és a közbiztonság, a gazdaság és az oktatás területén”.

Az új pártszövetséghez csatlakozott Matan Kahana is, aki Naftali Bennett volt pártjának, a Jobbra (Jamina) pártnak volt az egyik kulcsfigurája, s a kormányban a vallásügyi miniszter posztját töltötte be.