Juli előtt egy tanulmány részletei, az előző napi beszélgetésből itt maradt gondolatfoszlányok cikáznak a fejében, és egy-egy pillanatban hangosan is megszólal.
A kommün bukása után belügyminiszteri rendeletre Somogy vármegye főszolgabírája 1919. augusztus második hetében lefogatja a kommunistagyanús egyéneket, majd kihallgatásukat követően a legtöbbjüket bűncselekmény hiányában szabadon bocsátja. Augusztus 28-án még huszonnégyen várakoznak kihallgatásra a marcali járásbíróság fogdájában, amikor megérkezik a Prónay-különítmény, és Lehner főszolgabíró tiltakozása ellenére átveszi a foglyokat, köztük Simon József káplánt is.
Amikor augusztus 28-án dr. Lehner főszolgabíró tiltakozik a különítmény módszere és eljárása ellen, és Prónay ezt nem veszi figyelembe, Lehner másnap táviratban érdeklődik Siófokon és Kaposváron is a század feladatáról. Kovács alezredes augusztus 27-re antedatált levélben közli vele, hogy a Prónay-század rendcsinálásra kiküldetett. Hasonló telefonértesítést kap a siófoki fővezérségről a kormánybiztos is: a Prónay-század teljhatalommal fel van ruházva, amit ő csinál, az mind rendben van. Lehner augusztus 30-án Kaposváron felkeresi dr. Svastics Nándor vármegyei kormánybiztost, aki megkísérelné a fővezérséggel félreállítatni Prónayt. Ez neki sem sikerül. Szeptember 1-jei keltezéssel Tánczos ezredes megküldi a fővezérség értesítését: a hadügyminiszter felhatalmazása folytán katonai alakulatok a kommunisták összefogására feljogosíttattak, s az azokkal való bánásmódra részletes utasítást kaptak.
Amit a Prónay-század művel, az mind rendben van tehát. Majd 1922. július 22-én a gyilkosságok elkövetésével vádolt tisztek ellen folytatott eljárást a következő indokkal megszüntetik:
A kommunizmus idején a magyar faj és nemzeti eszme ellen elkövetett cselekmények által felkeltett közelkeseredés és menthető felháborodás hatása alatt, továbbá abban a téves meggyőződésben, hogy cselekményükkel a magyar faj és nemzeti eszme érdekeit szolgálják, az őrizetükre bízott, a kommunizmus idején erősen exponált személyek védelme tekintetében a kellő ellenállást nem fejtették ki, és ezáltal lehetővé tették, hogy a feldühödött tömeg őket népítélet alakjában kivégezze.
Juli föláll, elsétál az ablakig, majd visszaül a helyére. Maga elé beszél félhangosan:
Március 21-én a munkástanács éppen ülést tart, amikor Budapestről megérkezik a diktatúra kikiáltásának híre. Nyomban megalakul az intézőbizottság, amely még az éjszaka folyamán gondoskodik a rend fönntartásáról, és így reggel minden zökkenő nélkül veszi át a proletariátus a közhatalmat. Ezt írja a múlt rendszerbeli forrásom. Ha az akkori, 1918–19-es terminológia szerint érti, rendben van. Ha a Kádár-rendszer megkövetelte proletariátusértelmezésről, akkor már kevésbé. Marcalira esetében is sokkal inkább igaz lehet az, amit Magyar Endre Szentendre városáról ír egy tanulmányában: nem a kommunisták, hanem szinte teljes mértékben a helyi szociáldemokrata elit és az 1918 őszétől létező helyi szakszervezeti csoportok vezetői vették kézbe a város irányítását. Kommunista pártot is szerettek volna alapítani, de tagok nem jelentkeztek.
Marcaliban nem volt kommunista. Ott sem lett volna jelentkező. És a szociáldemokrata párt tagjai sem váltak istentagadóvá. Templomba járó emberek voltak, azok is maradtak, mint az ország más településein.
A Somogyi 19-esek visszaemlékezései között találtam, nyugodtan ráillene bárkire, akit augusztusban Prónayék kivégeztek Marcaliban:
– Kommunista vagy? – ordította vallatója a férfi veréstől dagadt, halálsápadt arcába. A vékony, kopott kabátos ember nem felelt, csak némán felhúzta a vállát. Mit is feleljen? Ő maga sem volt teljesen tisztában a dologgal. Annyit tudott, hogy a proletárhatalom elűzte a grófot, elvette a földet és a népnek adta. Felemelte a munkások fizetését. Az urak eltűntek, nem kellett hajlongani senki előtt. Nem kellett félni a csendőröktől. Városból kis proligyerekeket küldtek le nyaralni ebbe a kastélyba. Még most is előtte van a kép, egy kedves, szőke hajú fiúcskának az arca. No, ez sem látott még nyaralást soha életében, olyan beteges, városi színe volt. Most mindennek vége, itt vannak újra az urak, és most itt úgy mondogatják, mintha köpnének: kommunisták vagytok, büdös kommunisták!... Hát, ha ennyit jelent, hogy valaki a szegények ügyéért harcol, akkor ő is az.
Bólintott a tiszt felé.
– Vöröskatona voltál, te csibész? Ugye?!
Megint bólintott.
Juli sóhajt egyet, fülel, meggyőződik róla, hogy Kázé abbahagyta-e a kalapálást, majd a jegyzeteire pillant. Ellenforradalmi naplójegyzetek. 1918–21. II. Prónay Pál 973. fond. Ül egy darabig, csak néz maga elé, aztán elindítja a felvételt.
A fiatal gróf Széchenyi József ismét nálam járt tele panasszal a cselédségeire, akikkel nem tud boldogulni, mivel a kommunisták őket felizgatják és szabotálásra beszélik rá. Marcali és környéke tényleg meg volt fertőzve a kommunizmus által, de nem is csoda, miután a nevezett községben igen sok jöttment zsidó lakott. Jövetelemkor már kb. harmincan ültek a szolgabírói börtönben, vagy tizenöt zsidó főbűnöst, azonkívül egy katolikus papot maga Tóth főszolgabíró jelölt meg, mint olyanokat, akik az akasztófára érettek. A népítélet végre is lett hajtva, úgy ezeken, mint másokon is.
(Vége következik)
