A képzőművész szerint a trópusi növényeknek most van esélyük meghonosodni itthon, mert a déli félteke növényei jobban bírják a ránk váró, súlyosan aszályos és szélsőségesen forró, vagy éppen túl nagy csapadékkal járó időket. A nemzeti ételeink garmadához használt étkezési burgonyáról, úgy tűnik, lassan lemondhatunk a klímaváltozás miatt. Az elmúlt két évben felére csökkent itthon a termőterülete, már szinte lehetetlen öntözés nélkül termeszteni. Elbúcsúzhatunk a magyar kukoricától, epertől, baracktól, pár napos hír, hogy a málnától is. Jöhet helyettük az alföldi kivi és kávé meg a balatoni olajbogyók.
Gyökérzet „andergrand”
Vízivárosi földszinti lakása belső udvarán Eszter cserépben számos különleges növényt nevel. Míg az ablakban álló bazsalikom tikkadtan kornyadozik az augusztusi melegben, trópusi növényei virulnak, mint egy urbánus dzsungel. Ráadásul minden részük ehető, a taróból épp a napokban a CAPA-központ felsőörsi fotóudvarában főzött bográcsos betyárpaprikást Kocsi Olga képzőművésszel, indukciós bográcsban.
Az első leopárdkontyvirágát (Amorphophallus konjac) tíz évvel ezelőtt kapta. Az ázsiai pálma akár másfél méteresre is megnő, évelő növény, gumója pedig roppant szapora. Japánban lisztet készítenek belőle, ebből pedig szénhidrátmentes konjactésztát, amit ma már megtalálhatunk az ázsiai boltok polcain is. Persze egy tőből még nem lesz mindennap étel az asztalra, de ha baj van, hasznos a növény a háznál – magyarázza a képzőművész. Neki egy japán ismerőse mesélte, hogy náluk megeszik, amit ő addig dísznövényként nevelgetett. A tarót (Colocasia esculenta) két éve a rotterdami piacról hozta haza, de nem használta fel rögtön. Pár napra rá észrevette, hogy a gumó kicsírázott, így hát elültette. Most már olyan sudár, kecses leveleket hoz, hogy nincs szíve megenni. A tarónak van nem ehető, dísznövényváltozata is (Elefántfül), ezért nem tanácsolja senkinek, hogy körültekintő tájékozódás nélkül kóstolgassa a szobanövényeit.
Eszter régóta foglalkozik a globális növényvándorlással, avagy hogyan is kerültek a gyarmatosítással Európába különböző (fűszer)növényeink, köztük a hagyományos magyaros ízvilágként ismert paprika és fekete bors, kukorica, bab, vagy a legendás magyar paradicsom. Kolonializáció és kultúra kapcsolatát vizsgálja az ételeken keresztül, például azt, hogy a gyarmatokra érkezett európaiak egyáltalán nem találták ehetőnek az ott talált ételeket. Aztán az indián és mesztic házvezetőnők megváltoztatták az öreg kontinens konyháját és szokásait (vö. a testápolást is az indiánoktól tanultuk, fehér ember azelőtt a fürdést inkább másnapokra hagyta). Mindezt összeköti a popkultúrával, az amerikai futballista-aktivista Colin Kaepernick gesztusaitól Isaurán át Kunta Kintéig levezetve a gyökerek fontosságát. Az „andergrand” szerelemből Syporca Whandal vizuális alkotóművésszel közösen több fanzint (fan+zin, azaz rajongói magazin – A szerk.) készítettek a gyarmatosítás, kalózkodás máig érezhető hatásairól. Ezek nyomtatott változata a Ludwig Múzeumban, Brüsszelben és Salzburgban is kiállításra került és az interneten is elérhető. A Gyökér'Zine-ben még recepteket is találunk, hogyan főzzünk például jamgyökérpürét, tápiókapudingot vagy tarólevest.
A krumpli: hatalom
– Mi sokkal kevesebb gyökérfélét használunk, mint amennyi Európában megteremhetne. Nem eszünk tarlórépát, nem ültetünk már cukorrépát, a burgonyának is sokkal több változata van, mint az a pár fajta, amit itthon két-háromszáz éve termelünk, amihez pár éve társult az édesburgonya. Az előadásaimon el szoktam mondani, hogy Mátyás király még nem evett krumplit. Amerikából csak évekkel később ért ide. Sokáig a konkvisztádorok nem akarták az indiánok ételeit fogyasztani, nem tartották ezeket fehér emberhez méltónak. El kellett telnie ötven-száz évnek, mire a spanyolok felépítették az udvarházaikat, ahol már helyi szakácsnők főztek, és megtapasztalták, hogy ezek a növények nem veszélyesek, nem lesznek tőlük kistermetűek, mint az indiánok. Eközben megérkeztek a rabszolgák Afrikából is, és a következő generációkban különbözőképpen keveredtek a kontinensek embertípusai. A spanyol konyha mind a dél-amerikai, mind az afrikai hagyományokat és ezek keveredését is őrzi. Ezek az ételek kerülhettek át aztán Európába. Ki ne szeretné ma a spanyol vagy a mexikói konyhát?
A krumpli hatalom – jelenti ki Eszter –, ez már jóval a kádári krumplileves és a kilóra vett kétharmadok előtt is így volt. Eleve úgy terjedt el nálunk, nagyjából kétszázötven évvel ezelőtt, hogy II. József adókedvezményt adott a parasztoknak, csak hajlandóak legyenek elvetni, mert az emberek féltek tőle, mérgezőnek tartották. Mára a nemzeti ételeink szíve-lelke, a paprikás krumplitól a grenadírmarson át a gulyáslevesig. Nem véletlenül hívják ezeket angolul comfort foodnak, vigaszt adó ételeknek, sok kedves emlékünk kötődhet hozzájuk. Ezek kulturális vetületét is kutatja a képzőművész, a hurka-kolbász iránti rajongásunktól a vasárnapi húsleves, rántott hús, madártej szentháromságig.
Nézz a tányérra!
– Ha a migrációt szeretnénk megérteni, csak nézzünk le a tányérunkra. Folytathatnánk még a nemzeti ételeink felsorolását, a lecsón és a töltött paprikán át a babfőzelékig vagy a gulyáslevesig mind-mind jövevény növényekből készülnek. A világunkban nincs konstans állapot, folyamatosan változó kultúrában és környezetben élünk. És nem a gonosz afrikaiak törtek be a fehérek birodalmába, hanem a fehérek összefogdosták őket, mint az állatokat, és elvitték dolgozni Amerikába vagy a Föld más részeibe. Mai napig tart ez a mozgás, de most már nincs ilyen komoly, gyarmatosítással járó emberszállítás. A volt gyarmatokról általában maguktól indulnak el az emberek, különféle okokból, legyen az háború vagy az egyre forróbb klíma. A saját élelmiszereiket és szokásaikat is viszik magukkal. Emellett a volt gyarmatosítók – akik komoly munkával próbálják feldolgozni korábbi rémtetteiket –, és egész Európa is igényt tart a megszokott ízekre. Mi se szívesen mondanánk le a kakaóról, fahéjról, vaníliáról, szerecsendióról, melyek az ételeinkben és az illatszereinkben is megtalálhatók. Vagy a borsról, ami a magyar konyha egyik alapízesítője. Érdemes lenne olyan szemmel nézni magunkra, hogy nem csak genetikailag vagyunk sokfélék, az ízlésünk is multikulti – fogalmaz a művész.
– Ha csak beírja valaki a Wikipédiába, hogy töltött paprika, a románok, a szerbek ugyanúgy magukénak mondják, mint a mi töltött káposztánkat is. Nem csak a déli országok, a lengyelek is, mert káposztánk volt már Mátyás idejében – tér vissza igazságos királyunkhoz, akinek a egyik kedvenc étele a káposztás ponty volt.
Akár ennek receptjét is újra elővehetnénk, ő meg is főzi ezeket, az i.sz.e. (írott szakácskönyvek előtti) időkben kalandozva, mert a tengeri halászat fenntarthatatlan, ahogy a mindennapos húsevés is.
– Nem vagyok vegán, de látom, hogy a vegán életmód perspektivikus, csak felmerül a kérdés, honnan lesz hozzá főznivaló? A balkonládás paradicsomnevelés nagyon messze áll attól, hogy meg tudjunk élni a saját magunk által termesztett zöldségekből. Sokkal inkább fair trade (igazságos kereskedelem)-párti vagyok. A gyarmatosítás rászoktatott minket a kávéra is. Vannak már próbálkozások hazai kávétermesztésre, ahogy olívabogyóra is, a Balaton-felvidéken. Az éghajlatunk úgy változik, hogy sok újdonságnak lesz helye nálunk. Itt, a Jégverem utcában is egyre trópusibb a kert, csak a manióka nem maradt meg, pedig azt gondoltam, az mindenhol megél. Ez a tápióka gyökere, pudingot is lehet készíteni belőle, ezt már a XX. század elején is említik a hazai szakácskönyvek, és a népszerű bubble-tea is tápiókagyöngyből van.
Trópusi zöldségeket – köztük maniókát is, ami a világ negyedik legjelentősebb kalóriaforrása, a rizs, a cukor és a kukorica után – az itthoni ázsiai, indiai kisboltokban is vásárolhatunk, ahová az itt élő bevándorlók is járnak. Eszter azt meséli, épp ilyen hely a rotterdami piac, szereti azt a multikulturális, elfogadó közeget, ezért látogat ki rendszeresen Hollandiába.
– Nem tudunk mindent magunknak megtermelni. Ez is egy fikció, hogy én most itt a cserepemben növelem a tarót, és majd abból fogunk jóllakni. A taróhoz hasonlít a csicsóka, ami szintén nem ősi magyar, hanem egy mozgó és „migránsnövény” Észak-Amerikából, és francia közvetítéssel került hozzánk, a közösségi kerti kis parcellánkban is hatalmasra nőtt. Azt még nem tudom, hogy a globális felmelegedés során mi fog vele történni. Nagyon melegek a nappalok, és éjszaka sincs lehűlés, a kukoricát termesztő ismerőseim azt mondják, nincs a talajban annyi víz, ami megnövesztené a csöveket. Ideje lenne ráébrednünk, hogy amit mi „keresztény-konzervatív” gondolkodásnak nevezünk, mennyire pazarló, kizsákmányoló, és mennyi mindent kaptunk a gyarmatosításkor alsóbb rendűnek hitt és mondott kultúráktól, és még most is ugynazt a retorikát használjuk. Pedig a paprikás krumpliban csak a hagyma a miénk meg a zsír.
Magyar mémek nagymamája
Szabó Eszter Ágnes 1998-ban készítette el minden idők egyik legnépszerűbb hazai falvédőjét, hagyományos kék cérnával meghímezve saját nagymamája, Zalai Imréné találkozását David Bowie-val. A falvédőt – melynek eredetije most egy magángyűjteményben van, és Bécstől New Yorkig kiállították – az internet felkapta, számos mém született belőle, az „Adóhivatali elnököm, Vida Ildikó találkozása Andre Gooodfrienddel” címűtől az „Édesanyám Kósa Lajosra bíz 1300 milliárd forintot” parafrázisig. Esztert keresték már meg azzal, hogy biztos milliomos lehet, pedig ezeket nem ő gyártja, jogdíjat sem kér érte. „Már az elején eldöntöttem, hogy nem avatkozom ebbe bele, mert akkor ezek a művek el sem készülnek. Így sokkal szórakoztatóbb, hogy egy korszak jelképe lett a nagyim. Két esetben letiltattam, ami már kegyeletsértő volt. Zalai Imrénének azért még vannak élő rokonai, nem akartam, hogy a családom szembesüljön ezzel.”
Nagymamája ismert varrónő volt Tapolcán, lenyűgöző érzékkel az elegáns szabásvonalakhoz. Bowie pedig nem csak a zenéjével, hanem az stílusával, kreatív gondolkodásával is nagy hatással volt Eszterre. „Szórakoztatott a kettejük közti fizikai és földrajzi távolság, de azt gondoltam, kettejükben van valami közös. Nekem is van varrónői szakmám, engem is a popkultúra érdekel és inspirál, így ez a személyiségem két részét jeleníti meg. A falvédő pedig a polgári popkultúra része, sokáig fontosak voltak ezek az üzenetek a falon, mint a nagyimnál a »Sütni főzni nehéz dolog, pénz nélkül én nem is tudok«. A favédő-bölcsességeket komolyan is gondolták, magukat biztatták azzal, hogy meghímezték, vagy megörökölték az anyukájuktól. Egyébként a falvédő sem magyar, sváb és német területről vettük át. Előttem már Rácmolnár Sándornak voltak kortárs tematikájú falvédői, például Henkel mosóporral. Aztán egy barátnőmet és a férjét meghímeztem nászajándékba, és nagyon megtetszett, hogy valós személyeket hímzek meg, így tudom őket dokumentálni. Most is van egy nagy falvédőm a budapesti Deák 17 galériában, a Mintázatok című csoportos kiállításon, ahol mindenkit közösségi hímzésre hívok” – meséli. Bowie halála után még egyszer meghímezte a legendás falvédőt, már a felhők felett ábrázolva a kép két főszereplőjét, a nagyi átadta a szatyrot.