A Magyar Közlönyben 2022. augusztus 4-én jelent meg a Kormány 287/2022. számú rendelete „a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról”. Ami azt jelenti, ha a hivatali bikkfanyelvet köznyelvre fordítjuk, hogy szinte bármit bármikor ki lehet vágni.
Ha kivágnak egy idegenhonos fajokból álló erdőt, például akácot, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni, ha az erdő sarjakból képes megújulni. Ez komoly veszélyt jelent a hazai akácállományra, amely az európainak legalább a felét teszi ki.
Tény, hogy az akác (robinia) nem őshonos nálunk, sőt Európában sem, eredetileg az észak-amerikai kontinensről került ide. Magyarországon először 1710-ben ültettek akácot Erdődi gróf pozsonyi kertjében. Tömegesen az alföldi futóhomok megállítására kezdték telepíteni ezt a kivételesen szárazságtűnő, igénytelen fafajtát. Az idők folyamán komoly eredményeket értek el magyar nemesítők az akác jó tulajdonságainak bővítésében. Elsősorban Kapusi Imrét kell megemlíteni, a „mézelő akác” kifejlesztőjét.
A tizenkilencedik században már annyira hozzátartozott az alföldi tájhoz, hogy Petőfi „kedves fák”-ként szólítja meg őket, „Áldva még azt is, aki // Titeket ültetett”. (Ti ákácfák e kertben...)
Az akác hasznos növény, fája kemény, kevés vizet tartalmaz, így rövid tárolási idő után fűthetünk vele. Kérgét a gyógyszeriparban használják fel, virága tésztába keverve palacsintakészítésre alkalmas. Kivételesen finom a nektárjából készült méz, semleges ízű, szinte sohasem kristályosodik.
A kivágott erdőt nem kell pótolni – így a kormányrendelet – , ha képes az erdő sarjakból is megújulni. De csakugyan képes? A tőről sarjadt új fák hitványak, könnyen kidőlnek. A természet nem pótolja gyorsan és hibátlanul azt, amit vandál emberi kezek megsemmisítenek.
Ha kivágják az akácerdőket, veszélybe kerül a hazai méztermelés, koldusbotra jutnak a méhészek. És ez nemcsak azt jelenti, hogy a boltban ki tudja miből készült hitvány műmézeket fognak árulni, hanem azt is, hogy éhen pusztul a hazai méhállomány nagy része.
Márpedig a méhek nemcsak akác- és virágmézet termelő kis dolgozók, hanem beporzási tevékenységükkel az egész mezőgazdaság szorgos munkásai is. Ha kihalnak, meddő termőföldet, megújulásra képtelen rétet, erdőt hagynak maguk után.
Egy rossz döntés hatásai sokáig gyűrűznek. És ezek közül talán a legkisebb az, ha ükunokáink lexikonban fogják keresni az Akácos út... című népies műdal névadóját.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.