Stadionokra többet költünk, mint öntözésre, hiába vízben gazdag Magyarország, elpazaroljuk az erőforrásainkat

Aszályos évek mindig lesznek, azt azonban „magunknak köszönhetjük”, hogy nem tudunk védekezni ellene.

– Amíg a gazdák képtelenek összefogni egymással, és amíg a kormány nem költ folyamatosan, évről-évre elegendő pénzt a belvízelvezető csatornák tisztítására, karbantartására, addig mindig lesznek olyan fájdalmas évek, mint a mostani, amikor az alföldi területeken több száz milliárdos károkat kell elszenvedniük a gazdáknak az aszály miatt – ezt mondta lapunknak Raskó György agrárközgazdász, az Antal-kormány korábbi közigazgatási államtitkára. Szavai szerint már régen ki kellett volna alakítani a folyók mentén azokat a melléktározókat, amelyek a tavaszi áradáskor felfogják a plusz vizet, majd továbbvezetik az egyébként országszerte kiépített belvízelvezető csatornákba, biztosítva onnan az öntözés lehetőségét. Ez a csatornarendszer ma meglehetősen elhanyagolt, sok helyen benőtte a medret az aljnövényzet, így nem alkalmasak arra, amire eredetileg kitalálták őket. A hálózatot nem lehet kampányszerűen, például az aszálytól megijedve karbantartani, erre minden évben milliárdokat kellene költeni, ahogyan azt például Hollandiában vagy Olaszországban teszik.

Raskó György utalt arra: a kormány aszálykárok enyhítésére hozott intézkedéscsomagja nem több reklámfogásnál, hiszen annak a valós támogatási tartalma legfeljebb 10 milliárd forintra tehető, ami egy stadion árának nagyjából fele, harmada. (Beszédes adat, hogy az Orbán-kormány közel négyszázmilliárd forintot költött stadionokra, míg – Nagy István agrárminiszter bejelentése szerint – mostanáig 45 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák öntözésfejlesztésre s további 70 milliárd forintot terveznek ilyen célra – a szerk.)

Az ilyen beruházások viszonylag gyorsan megtérülnek – tette hozzá az agrárközgazdász – s egy olyan, külföldről hazatelepült, Körösladány mellett gazdálkodó férfi példáját hozta fel, aki saját beruházással tette rendbe az elhanyagolt csatornahálózatot, vásárolta meg a szivattyúkat. Jelenleg közel 1000 hektárt tud vízzel ellátni, csemege kukoricát termeszt. Maga a beruházás nagyjából félmilliárd forint lehetett, az öntözés költsége pedig évente további háromszázezer forint hektáronként. Ám a bevételei ezt jócskán meghaladják: hektáronként három és fél millió forintot hoz a növény, vagyis évi három és félmilliárd forintot termel, amiből könnyen fedezhetők ezek a költségek. Ugyanennek a gazdának a tőszomszédságában egy másik gazdálkodó öntözőberendezés híján a mostani aszály idején nulla forintos bevételt könyvelhet el.

A belvízelvezető rendszer és az öntözőcsatornák karbantartását túl más, az aszály hatásait enyhítő javaslatokat fogalmazott meg lapunknak Nagy István korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei vízügyi igazgató. Szavai szerint

– Az sem lenne ördögtől való – tette hozzá – hogy a jelenleginél több duzzasztóművet telepítsünk a hazai folyóinkra, nem energiatermelési céllal, hanem a mezőgazdaságot kiszolgálva. A Tiszán most kettő ilyen létesítmény van, a tiszalöki és a kiskörei, és ezek térségében a tapasztalatok szerint jóval kisebb a talajszárazság. A víztározókban lévő hatalmas vízmennyiség ugyanis egyfajta kapilláris-elv alapján a környékbeli területeken is viszonylag magasan tartja a felszín alatti vízszintet. A Körösökön négy, a Zagyván egy, a Dunán két duzzasztómű van, de ezt a számot Nagy István szerint lehetne növelni. Más kérdés, hogy a duzzasztóművek, a vízlépcsők felemlegetése ma hazánkban Bős-Nagymaros miatt még mindig indulatokat vált ki, a ilyen beruházásokról a széles nyilvánosság előtt így egyelőre kevesen beszélnek.

Agrárszakemberek szerint csak úgy lehetne elkerülni a mostani aszályhoz hasonló helyzetet, ha a vízügyi szakemberek a gazdákkal közösen működtetnének úgynevezett vízhasznosítási társulásokat, ahol az eltérő érdekeket is össze lehetne fésülni. Jelenleg ugyanis az a helyzet – mondták el lapunknak többen is – hogy a hazai vízügy nincs tekintettel a mezőgazdaság szempontjaira, nem abban érdekelt, hogy a folyóinkban áramló bőséges mennyiségű vízhozam egy részét felfogja és tovább hasznosítsa, hanem abban, hogy az áradás miatti többletvíz minél hamarabb elhagyja az országot.