Csábító születésnapi meglepetést kínált közönségének A Szent Efrém Férfikar a Zempléni Fesztiválon. Ráadásul a húszéves jubileumra az együttes gyakorlatilag hazatalált, merthogy az első koncertjüket épp húsz évvel ezelőtt, abban a filkeházai templomban tartották, ahol most is várták már délután a rajongókat. Jöttek is szép számmal.
Bubnó Tamás, a formáció alapítója egyébként családilag is kötődik Zemplénhez. A templom papja elmondta, hogy amióta ő Filkeházán prédikál, még ennyien nem ültek a széksorokban. Csengőkkel és kellő méltósággal vonult be az együttes a szakrális térbe. És érkeztek egymás után a dalok, a Mária-énekek, a zsoltárok, lelkünket célzottan tisztító volt valamennyi. De még nem volt vége, hiszen az együttes tagjai fellépő ruhájukat sportosabbra cserélték és a vállalkozó kedvű nézőiket arra biztatták, tartsanak velük és zarándokoljanak együtt gyalogosan a tíz kilométerre lévő Mikóházára, ahol húsz évvel ezelőtt szintén adtak koncertet. Most újabb koncert következett, bővített repertoárral Bartóktól ír dalokig. A Szent Efrém és a velük zarándokoló közönség is megérdemelte, a napot búcsúztató harangimát követően, a házi készítésű születésnapi tortát.
Vonzó borvacsora és nagyon ízletes desszert is jutott a tolcsvai Oremus Pincészet szalonjában, ahol a Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János adott koncertet, személyes történetekkel és megjegyzésekkel összekötve a zeneszámokat. Liszttől Straussig hallhattuk a kompozíciókat, illetve azok átiratait, amelyből többet maga Balázs János jegyez. Szó volt a virtuozitásáról, amelyben, mint elhangzott, szerepet kell kapnia a léleknek, amely Isten áldása, és az ördög csókjának is. Persze nem mindegy, melyik, milyen arányban van jelen. Balázs Jánosnál, aki végig megnyerő modorban konferálta fel saját magát nem volt gond az arányokkal.
Másnap a fesztivál egyik legkedveltebb programján a Megérthető zene című sorozaton szintén főszerepet kapott Balázs János, hiszen a Budafoki Dohnányi Zenekarral Rahmanyinov II. zongoraversenyét játszotta. A szót, mint mindig ennél a sorozatnál, Hollerung Gábor karmester vitte. És most sem akárhogy. Ő is szóba hozta a virtuozitást, a romantika és a konkrét darab kapcsán is. A mindent felül kell múlni kényszerét. Az egészet pedig ő is azzal zárta le: „ bennünk lakik az Úr és az ördög”. A karmester meg-megszakította a művet és minden tételből idéztek, aztán pedig teljes egészében meghallgathattuk Rahmanyinov II. zongoraversenyét. A közönség nagy ovációval fogadta a művet és a nézők egy része gyorsan átsietett a Sárospataki Művelődési Ház nagyterméből a szomszédos pódium terembe, ahol a közkedvelt rádiós műsorvezető, Bősze Ádám értekezett Puccini szerelmeiről, igencsak nagy sikerrel.
A női szempont dominált viszont a Női sorsok Európában, asszonyok az Operában című esten, amelyen Keszei Bori, Fodor Beatrix és Megyesi Scwartz Lúcia avatta be Pokorny Lia rendkívül élvezetesen a hallgatóságot az operák főhősnőinek titkaiba, részleteket előadva népszerű operákból.
A fesztivál programjában idén is helyet kaptak színházi előadások. Maros András Redőny című darabját Tokajban és Sátoraljaújhelyen is játszották. A kortárs mű sztorija egyrészt Kelet-Magyarországon játszódik. A színpadon elhelyezett útjelzőkön utalnak Kisvárdára, Nyíregyházára, Vásárosnaményra. A történet egy kudarcba fulladt házasságról szól egy kisgyerek szemével, tele iróniával, keserű szembesítő szarkazmussal. Az Orlai Produkció előadását Ujj Mészáros Károly rendezte, László Lili, Schruff Milán, Lass Bea, Pataki Ferenc és Rohonyi Barnabás hatásos játékával.
Az egyedülálló helyszínek ezen a fesztiválon is hangsúlyossá váltak. Ilyen volt például a festői újhutai kastélyszálló, ahol az egyik forró délután a hölgyekből álló Mynk kvartett játszott. Szegiben pedig a Budapest Ragtime Band adott koncertet. Sokszor nem tudja az ember előre, hogy egy-egy dal milyen érzelmeket csal elő éppen belőle. Amikor Kelemen Angelika elkezdte énekelni Mikes Éva örökzöldjét, Az engem nem lehet elfelejteni, értem könnyeket illik ejteni kezdetű dalt, bizony azonnal megjelentek a szememben az emlegetett könnyek, Nádas Erikát gyászoltam, aki korábban a Hatszín Teátrumban szerkesztőségünknek is főzte a kávét. Aznap reggel ment el, nagyon korán, érthetetlen módon kegyetlenül gyorsan. Barátunk volt és később a saját budai kávézójában önálló intézménnyé vált. Ezt a zempléni írást pedig már fentről olvassa, önfeledt mosolyát és lényét örökre ránk hagyva.
