közérdekű adatigénylés;Alapjogokért Központ;CPAC;

- Akár bűncselekményt is elkövethet az Alapjogokért Központ, de nem adja ki, mennyi magyar közpénzből szponzorálta az amerikai konzervatívok konferenciáját

Lejárt a határidő, a szervezetnél pedig jelek szerint nagyon nem szeretnénk az orrunkra kötni, mennyi közpénzből támogatták azt a dallasi összejövetelt, amelyen Orbán Viktor is fellépett.

„Nem válaszoltak az ön CPAC szponzorációs szerződés tárgyú KözAdat igénylésére, pedig a jogszabály ezt előírja.”

Ezt a levelet kaptuk kedden reggel, miután közérdekű adatigényléssel fordultunk az Alapjogokért Központhoz. A kérelmet az Átlátszó erre a célra létrehozott felületén keresztül nyújtottuk be az éves szinten több milliárd forint közpénzből gazdálkodó szervezethez.

Szerettük volna látni azokat a dokumentumokat. amelyekből kiderül, milyen összeggel szponzorálták az amerikai konzervatívok 2022-es texasi konferenciáját, az augusztus 4-i CPAC Texas 2022-t, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt. A miniszterelnök a többi között idiótának nevezte azokat, akik rasszizmussal vádolták a kevert fajúakat említő tusványosi beszéde miatt, az Alapjogokért Központ pedig szerepel a szponzorok listáján.

Hírklikk amerikai forrásai szerint egyébként a támogató szponzor nem egyszeri, hanem folyamatos támogatást feltételez.

Kérdéseinkkel kerestük a szervezet vezetőjét, Szánthó Miklóst - aki egyben a Fidesz-közeli sajtó a vezetője. Amennyiben sikerül beszélnünk vele, úgy természetesen beszámolunk a fejleményekről. 

Főszabály szerint a beérkezett adatigényléseket a törvény szerint 15 napon belül teljesíteni kell, ám ha veszélyhelyzet idején „veszélyeztetné a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatok ellátását” az adatok kiadása, akkor ezt a határidőt 45 napra tolhatják ki. Ez meglehetősen gyakori válasz - az MSZP EP-képviselője ugyancsak a CPAC-konferencia kapcsán elköltött közpénzekről kérdezett és erre való hivatkozással pattintották le.

A másik igen gyakori válasz az, hogy közlik, az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, s ezért költségtérítést kérnek az igénylőtől. Ám az Alapjogokért Központ egészen egyszerűen semmibe vette a hozzájuk befutó igénylést. Nem tudni, gondatlanság, vagy szándékosság történt-e - ám utóbbi esetben minden bizonnyal bűncselekményről beszélünk. E cikk írásakor hatályos Büntető törvénykönyv a „közérdekű adattal visszaélés” tényállását az valósítja meg, aki „a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével közérdekű adatot az adatigénylő elől eltitkol, vagy azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget.” Bizonyítottság esetén akár két év szabadságvesztés is kiszabható, s amennyiben a közérdekű adattal visszaélést jogtalan haszonszerzés végett követik el, akkor bűntett miatt három évig tartó szabadságvesztéssel is sújtható az elkövető. Egyelőre nem tudni, az Alapjogokért Központ szándékosan vagy vétlenül szegi meg a törvényt.

Jelen esetben két út áll az adatigénylő előtt: bíróság előtt perelheti a választ késedelmesen teljesítő szervet vagy kezdeményezheti a Nemzeti Adatvédelmi-és Információszabadság hatóságának (NAIH) vizsgálatát. 

Eleinte sem a Magyar Honvédség, sem más kormányzati szerv nem adott tájékoztatást, később Gulyás Gergely a Kormányinfón elárulta, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utazott a gépen.