pénzügyek;átcsoportosítás;Köztársasági Elnöki Hivatal;

- Közel félmilliárd forinttal rövidül meg Novák Katalin hivatala

Ide-oda pakolja a pénzeket az Orbán-kormány.

Júliusban több mint egymilliárd forinttal megemelték a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetését, ám a Magyar Közlönyben kedd este megjelent kormányhatározat szerint elvettek onnan csaknem 490 millió forintot - hívta fel rá a figyelmet a hvg.hu.

A lap megjegyzi, az elvben törvénybe foglalt állami költségvetést rendszeresen átírják, az ideit mostanáig nem kevesebb, mint 36-szor módosították. Ilyen alkalom volt az is, amikor júliusban bő egymilliárd forint plusszal toldották meg a Köztársasági Elnöki Hivatalt (689 millió forintot szántak dologi kiadásokra és beruházásokra, 400 millió forinttal pedig a hivatal protokollköltségét emelték), ezt most viszont egy újabb módosítással mégis visszavágták, egész pontosan 489 552 000 forinttal.

A pénzt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek adják tovább, de hogy pontosan milyen beruházásokra szánják, az nem derült ki, mivel az ilyen határozatokhoz nem fűznek indoklást. A Köztársasági Elnöki Hivatalt ugyanakkor így sem kell túlságosan félteni: a 2023-as költségvetés értelmében 1,5 milliárdról 2,7 milliárdra emelkedik a személyi juttatások kerete és 750 millió forintról 1,3 milliárdra növekszik a működésre szánt összeg.

Hallatlan a politikai bosszú egy szigorúan tudományos tények alapján állított valószínűség be nem következéséért - szögezte le a Stádium 28 Kör.