– Mindig innen jönnek a falu felől. Nagy, sötét autók – Opel, Suzuki – bennük nagy darab alakok – mondja az idősebb tatárszentgyörgyi roma hölgy, dühösen, le sem szállva biciklijéről. Onnan kiabál.
A romatelepen többen is helyeselnek: egy-két havonta látnak fura autókat, benne hallgatag, nagydarab alakokkal. – Csak lassan hajtanak végig a romatelep házai között, feljönnek ide, az utca végéig – mondja egyikük. Ott leparkolnak és nézik a házat. Azt a házat. A Csorbáékét.
Tatárszentgyörgyön 2009. február 23-án hajnalban, nem sokkal éjfél után támadt a házban alvó Csorba családra egy Debrecenből érkezett neonáci halálbrigád, K. István, K. Árpád és P. Zsolt. Előbb rájuk gyújtották a házat, majd K. István lesből egy vadászpuskával rálőtt a gyermekeit, az ötéves Robikát és a hatéves Biankát a karjaiban menekítő Csorba Róbertre. Az első két lövés a hatéves kislányt érte, neki a lábába fúródtak a sörétek. A lány kicsúszott az apja kezéből és visszaszaladt a házba, alighanem ez mentette meg az életét. A kezében a négy és fél éves gyermekével menekülő Csorba Róbert útját P. Zsolt állta el, K. István pedig két lövéssel megölte, előbb a négy és fél éves kisfiút, majd az apát. A 2008-2009-ben kilenc támadást elkövető, összesen hat romát meggyilkoló halálbrigád kivégzői tényleges életfogytiglant kaptak, míg a több támadásánál őket szállító Cs. István 13 évet. Őt 2022. augusztus 20-án szabadlábra helyezte a bíróság.
Több hírben az jelent meg, hogy a romagyilkosságok legsúlyosabb, gyermekéletet is követelő támadását elszenvedő Tatárszentgyörgyön a helyi romák attól félnek, hogy ennek hatására kiújulnak a támadások. Ez elsőre azért is hangzik furcsának, mivel Cs. István volt az, akinek a vallomása alapján el tudták ítélni a másik három elkövetőt, a férfi pedig nem is vett részt a szentgyörgyi támadásban, nem is járt a településen.
A faluba érve ennek ellenére hamar feltűnik az óriási rendőri jelenlét. Négy rendőrkocsi parkol az önkormányzat előtt. – Nyugi, csak rendőrtovábbképzés van – mosolyog az egyik ügyintéző.
A járőröknek szerinte semmi köze Cs. István szabadlábra helyezéséhez, egyébként ő nem is tud tud semmilyen feszültségről a községben.
Az egyik kapuban két, helyi férfi beszélget. A hangulat kedélyes, kérdésünkre nem különösebben titkolják a nézeteiket: az egyik szerint kár, hogy csak Cs. István kerül szabadlábra, mind a négyet ki kellene, hogy „befejezzék a munkát”. Amikor arról érdeklődünk, hogy merre laknak Csorbáék, akkor csak mosolyognak: „melyik? Teli van Csorbával a falu.” Lábuk körül néhány megtermett őrző-védő kutya lófrál. Békésnek tűnnek, de a gazda szerint ne csapjon be a látvány. Ha be akarnék mászni az udvarra garantáltan széttépnek. Szerinte nekik, a házakra szerelt kameráknak és az állandó jelenlétnek köszönhető, hogy ne „tűnjön” el minden, ami mozdítható. Mint mondják, szerintük a „romák” bemásznak az emberek házaiba és lopkodnak ezt-azt. Mégis, amikor arról kérdezzük őket, hogy konkrétan mennyi bűncselekmény történt velük, vagy környezetükben, azt válaszolják: semennyi. (A police.hu bűnügyi statisztikája is hasonló képet mutat, a kétezer lakosú községben az eltelt 60 nap alatt összesen két lopást regisztráltak.)
„Maguk is rasszisták, nem?” – kérdezik tőlünk, amire azt válaszoljuk, nem, a bűnelkövetés nem bőrszín kérdése. A hatás varázslatos: beszélgetőpartnereink a szélsőjobbról pillanatok alatt eljutnak a békés, demokratikus együttélés eszméjéig.
Kiderül, az sem igaz, hogy a romák, ha melóznak is, néhány nap alatt elillannak a munkahelyről. Nekik például sok melós roma ismerősük van, buszok járnak a környező nagy cégektől a szentgyörgyiekért, de viszik a melósokat Budapestre is építkezésekre. Szerintük a helyi romák között csak azokkal van baj, akik a családban rossz példát látták, ám ilyen „trógerből akad a magyarok között is bőven, egyébként azok meg például isznak mint a kefekötő.”
Ugyanakkor egyikük leszögezi: a romákkal azért tartja a két lépés távolságot. Mint mondja, van akivel együtt dolgozik, meg van aki az ügyfele is, ám ha hozzájönnek, mindig arra kéri őket, hogy a ház kapujában álljanak meg és ne jöjjenek be az udvarra. Amúgy meg békés falu ez, nem fél itt senki senkitől – mondja.
– Itt mindenkinek van fegyvere, ez nyílt titok – ezt egy fiatal roma srác mondja, miután megtudjuk tőle, merre laknak Csorbáék. Szerinte a romák nem rettegnek, de készülnek arra, ha megint „jönnek”. – Én például ketrecharcolni is járok – teszi hozzá nyomatékkal.
A fegyveres mendemondákról több helyen is hallunk, ezért rákérdezünk másnál is.
– Ebből maximum a ketrec igaz – állapítja meg egy másik fiatal srác, mivel szerinte a minket útba igazító fiú nemrég jött ki a börtönből. Bár a helyi romák között akadnak börtönviseltek, nincsenek közöttük nehézfiúk, jobbára szabálysértések miatt kerülnek be. Például rendre jogosítvány nélkül vezetnek, majd időről-időre elkapják őket, végül annyi bírság halmozódik fel, hogy inkább leülik.
Arra beszélgetőtársunk csak legyint, hogy a romák fegyverrel mászkálnának.
Egy helyi élelmiszerboltos elmeséli: a legsúlyosabb balhé – leszámítva természetesen a gyilkosságokat – az volt, amikor néhány suhanc a kocsijukra szerelt kötéllel megpróbálta feltépni a bolt ajtaját, hogy kirabolják az ABC-t. Az elkövetőket egy helyi roma kisfiú buktatta le, majd amikor elcsípték a jómadarakat, kiderült, hogy ők is valahonnan messziről jöttek.
A Csorbáék felé vezető úton egy kis roma fiú tekeri a bicaját. Amikor elmondjuk kiket keresünk, furcsán néz ránk, majd kiböki, hogy ő is a család tagja. Mást nem árul el és láthatóan erősen figyel arra, hogy a bicajával ne kerüljünk hozzá öt méternél közelebb.
A ház udvarán egy középkorú férfi már messziről magyarázza, hogy elege van, nem szeretne nyilatkozni. Végül hamar feloldódik, még az udvarra is beenged minket. Elmondja, ő ugyan egy cseppet sem fél attól, hogy visszajön most a kiengedett alak. – Sőt, szinte szeretném, hogy visszajöjjön – mondja, hozzátéve, ő nem gyilkos fajta, de ezekkel a gyerekgyilkosokkal azért kivételt tenne.
Mint kiderül, az egyik hozzátartozója volt az, aki most a televíziónak azt nyilatkozta, rettegnek a romák. Ő annak idején személyesen találkozott a gyilkosokkal, amikor a halálbrigád először jött Tatárszentgyörgyre terepszemlézni.
– Nem volt bennük semmi megbánás. Teljesen közönyösek voltak végig
– emlékszik vissza a későbbi bírósági tárgyalásra, amikor előtte ültek a gyilkosok.
Azonban hiába vannak börtönben az elkövetők, azóta is feltűnnek gyanús, nagy, drága autók a poros kis utca földútján. A helyiek elmondása alapján a legvalószínűbb verzió, hogy neonáci katasztrófaturisták járnak a helyszínre.
A cigánysoron élők szent meggyőződése, hogy a halálbrigádnak voltak külső segítői. Volt, aki szerint azon a tragikus februári hajnalon nemcsak hárman, hanem „legalább öten-hatan lőttek”. A fenyves sori romák összeesküvés-elméletet vázolnak fel, szerintük az állam legfelsőbb szintjei is összeesküdtek ellenük. A szolgálatok belső vizsgálata szerint a történet prózaibb: szakmai hibák és a szolgálatok közötti információhiány vezetett oda, hogy hónapokig tudott a neonáci terrorsejt működni.
A Csorba-ház környékén a telepi gyerekeken cseppet sem látszik a félelem, jókedvűen rajcsúroznak körülöttünk. Mint megtudjuk, egyikőjük hasonlít is a megölt Robikára. „Mindent tudnak” – mondja az egyik családtag, arra kérdésre, hogy beszélnek-e nekik a támadásról. Megtanulták, hogy ha idegen jön, ne álljanak vele szóba. Mi pedig minden esetben kijövünk a házból és megkérdezzük az erre járót, hogy itt mit csinál.
Róbert és Robika
„Róbert és Robika” – a nagyméretű, fából készült absztrakt szobor a Tatárszentgyörgyön agyonlőtt roma férfi és kisfia nevét viseli, de a sorozatgyilkosság mind a hat halálos áldozatának emléket állít – írta még 2010 augusztusában az azóta bezáratott Népszabadság. Az alkotó, Alexander Schikowski Tatárszentgyörgynek ajánlotta fel a szobrot. Csak annyit kért, hogy közterületen legyen látható az emlékmű. Ehhez az önkormányzat nem járult hozzá, mondván, hogy a helybélieket és a látogatókat „mindig is a tragédiára emlékeztetné, pedig szeretnénk ezt mindannyian elfelejteni”. A rasszista támadások roma áldozatainak emlékműve végül a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri templomának kertjébe került. Iványi Gábor lelkész szerint - idézte a lap - igazán méltó helye a főváros valamelyik frekventált pontján, például a Parlament előtt vagy a Hősök terén lenne. Ha ilyen igény mutatkozik, esetleg a tatárszentgyörgyi önkormányzat meggondolja magát, akkor semmi akadálya, hogy az alkotás új helyre költözzön – mondta akkor a Népszabadságnak.