rockzene;Tabán;sörök;

2022-08-28 12:58:00

Kácsor Zsolt: A Tabán sörei

SÖRTÁRCÁK LXX.

A Tabán szó még ma is éppen olyan varázslatosan cseng a fülemben, mint amikor először olvastam róla Krúdy Gyulánál, vagy amikor először hallottam az ott megrendezett rockkoncertekről, amelyekről – egri fiú lévén – rendre lemaradtam. Mondom, varázslatos szó ez, úgy hangzik, mint az ezeregyéjszaka – holott tán sosem volt olyan idilli környék, amilyennek a szárnyaló képzeletű Krúdy mester lefestette. Szennyvíztől büdös, esővíztől sáros, rissz-rossz kályhák füstös leheletétől kormos kis városrész állhatott azon a helyen, amit mi Tabánnak hívunk – de ez nem tántorított el attól, hogy a múlt héten ott legyek a Retró Tabán elnevezésű minifesztivál szinte összes koncertjén csütörtöktől vasárnapig. Leszámítva persze a szombati napot, a szombat ugyanis szent nap, olyankor nem megy koncertre az ember – ráadásul a Tabánban azon a napon lépett színpadra a P. Mobil nevű együttessel az a Sch. L. nevű elkövető, akinek a teljes nevét nem vagyok hajlandó leírni. Mégpedig azért nem, mert szem- és fültanúja voltam annak, amikor 2009 áprilisában a Solymosi Eszter emlékére a Magyar Nemzeti Front, a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezésében összegyűlt tömegnek Sch. L. ezt harsogta a színpadról: „Régen a magyarok ácskapoccsal szegezték oda a turbánt az elfogott törökök fejéhez”. Majd azt kérdezte: „El tudjátok-e ezt képzelni kipával?”. És a tömeg bizony olyannyira el tudta ezt képzelni, hogy a kérdésre csak úgy zúgott az „igen”. Majd ezen felbátorodva Sch. L. az akkor kormányon lévő politikusok karóba húzásának lehetőségét ecsetelte. Na, ezért nem vagyok hajlandó Sch. L. gyalázatos nevét leírni, s miatta nem mentem el szombaton a Tabánba – amúgy meg nem is értem, hogy a szervezők hogyan engedhették színpadra ezt az alakot. Senki sem értesítette őket arról, hogy kicsoda?

Bocsánat a hosszú kitérőért, elvégre ez egy sörtárca, amelynek a sörről kell szólnia, s ígérem, mostantól arról fog szólni, mégpedig a Tabán söreiről. A rockkoncerteket ugyanis természetesen nem lehetett szárazon hallgatni, sört kellett inni, sört, sört, sört, még a zuhogó esőben is csak: sört. Igaz, sokat nem ihattam, csak két korsóval minden nap, ugyanis vittem magammal a 9 éves kislányomat élete első több napos mini-rockfesztiváljára, s azt kell mondjam: imádta. Ha autózunk, rendszeresen azt kéri, hogy U2-t vagy Janis Joplint hallgassunk utazás közben – szóval van ízlése.

Ha rajtam múlna, s volna rá pénzem, természetesen forgalomba hoznék egy nem túl erős, pilseni típusú világos sört Tabáni Sör néven, mert a tabáni koncerteket hallgatva még a rosszabb söröknek is jó íze van. Én Soproni Ászokot ittam, amit nem sorolnék a világ ötszáz legjobb söre közé, viszont koncert közben a domboldalon ülve Soproni Ászokot kortyolgatni: alapvető létélmény. Ráadásul csak 650 forintba került korsója, ami a pesti árakhoz képest nem is olyan magas – oké, rendben, én is tudom, hogy vannak az országban olyan régiók, ahol 650 forintért két korsó sört is kaphat az ember, de mondom, ez a Tabánban volt, és ott más mértékegységek érvényesek, mint a valóságos világban.

Üdítő tapasztalat volt, hogy tök részeg embert alig láttam. Ettől kissé tartottam, mert a leánykámat nem akartam kitenni részeg hordák látványának – de mondom, nagyon berúgott ember csak elvétve akadt a tömegben. Igaz, ennek tán az volt az oka, hogy nem volt rá idő, úgy értem, nem volt idő a lassú berúgásra, az eső miatt ugyanis a szervezők gyorsított tempót diktáltak. Ráadásul Deák Bill Gyula, a Kapitány betegség miatt lemondta a fellépést, holott ő volt az, akit a kislányomnak a leginkább beharangoztam.

– Ha Bill kapitány nem Kőbányára születik, hanem New Yorkba, akkor egy világ ismerné a nevét – mondtam a leánykámnak, aki ezt kikérte magának, ő ugyanis Kőbányát meglehetősen szereti, mióta eltöltöttünk ott 2-3 hónapot egy albérleti panelben.

Azon viszont nagyon elcsodálkozott, amikor elárultam neki, hogy a színpadon látható kövér és kopasz öregurak nagyjából ugyanannyi évesek, mint az ő két nagyapja. Mivel az anyai nagyapja jól zongorázik, a Beatrice koncertjén azt mondtam a kisleánynak:

– Képzeld el, milyen érdekes volna, ha a színpadon a billentyűk mögött most nem ez a bácsi állna, hanem a te nagyapád, és azt énekelné, hogy „nem kell, hát hányszor mondjam, nem kell, még a nem kell sem kell…” – mire elkerekedett a leányka szeme, s láttam a tekintetében, hogy nem hisz nekem. Szerintem azt hitte, részeg vagyok a tabáni sörtől. Pedig nem voltam részeg, vigyáztam rá, hogy ne igyak túl sokat – de nem engedhettem meg magamnak, hogy ne sörözzek. Hiszen láttam én a Beatricét több mint harminc éve is, láttam és hallottam Nagy Ferót kisebb hassal és több hajjal, s láttam az Eddát is, láttam Pataky Attilát a színpadon a nyolcvanas évek végén, még azelőtt, mielőtt elrabolták volna az ufók. Végül hadd áruljam el, hogy a 9 éves kislányom szerint az összes közül melyik banda volt a legjobb: a Takáts Tamás Blues Band. Mondom, van ízlése.

Nekem pedig a sörök közül a Soproni Ászok volt a király. Legalábbis esőben.