szegénység;romák;közmunkások;

2022-08-28 08:05:00

Elszáll az utolsó szalmaszál, ezrek juthatnak koldusbotra, ha az Orbán-kormány szeptembertől kirúgatja a közmunkásokat

A begyűrűző pénzügyi válság negatív munkaerőpiaci hatásai ellenére várhatóan ősztől csökkenti a közfoglalkoztatottak számát a kabinet. Bár pontos számot nem tudni, a májusi 76 ezernél akár tízezerrel kevesebben, szeptembertől csak az ország ötödében dolgozhatnak közmunkások az önkormányzatoknak. A 4,7 millió fő körüli foglalkoztatási rekord idején ez teljesen rendjén van, mondják a derűlátók, hozzátéve, a versenyszféra felszívta a dolgozni képes embereket, nincs szükség kövérebb keretre. És némi igazság van is ebben. A baj akkor van, ha kinézünk a számok mögül (vagy benézünk mögéjük), és megmutatja magát a pőre valóság maga. Ezrek juthatnak koldusbotra, ha az egyetlen szóba jöhető megélhetésüket elvesztik. A belügyi tárca ugyan igyekszik nyugtatni a kedélyeket, mondván, rugalmasan kezelik a programot, s ha szükségét látják, szélesebbre tárják a kapuit, de a leépítések már most aggasztóak.

A mai közmunkásság javarészt az elmúlt 30 év társadalompolitikájának, szűkebben: oktatásügyének és szociális hálójának, egyes vidéki térségek teljes leépülésének az eredménye. De miután az elmúlt tizenkettőben semmi sem akadályozhatta a lényegében egypárti kormány vágyainak a beteljesülését – arra költöttek, amire nem szégyelltek, és utóbbi nem erősségük –, a felelősség nyomasztó mértékben Orbánékat terheli. Mindeközben a lecsúszott, kilátástalan, napról napra élő szakadt-Magyarország annál nagyobb mértékben szavaz rájuk, minél kiszolgáltatottabb a transzferfilléreknek. Ez a krumpli, ez az ingyentankönyv, ez a közmunka legalább biztos, míg a „Gyurcsány-vezérelt ellenzék” nyomán szírek kaszálnák még a Zagyva-partot is.

Miska bácsi egy élete

Miska és családja a bakházai faluszélen él. Jókora szakaszon makadámút visz hozzájuk. Kis házukban nyolcan húzzák meg magukat. Szociális programban épült, 4,6 millió forintot kaptak hozzá. A használatbavételivel sok gondjuk volt, jó ideig lebegett a fejük fölött a támogatás visszafizetésének réme, s lehetetlen küldetése.– Az lett volna csak a fogós feladvány, édesapám! Sose láttunk még annyi pénzt egészben, és valószínűleg nem is fogunk – szippant utolsót apró csikk­jébe Miska, bámulatos készséggel tartva a parázsló papírvéget hatalmas kezében. – Ez az egyetlen szenvedélyem, viszont nem iszom. Nagy eseménynek kell ahhoz lenni, hogy megigyak pár pohárral.Ebédidőben toppanunk be a bakházai családhoz. Az apró konyhában tökfőzelék rotyog a sparhelten, mellette némi pörkölt mutatóba, feltétnek. Körénk gyűlik az egész fészekalja: két óvodás, két iskolás, egy szakképzős kamasz a barátnőjével. Miska törékeny felesége, Renáta a menázsit szortírozza katonás fegyelmezettséggel, hogy jusson mindenkinek. Általában szerteszét esznek, de most asztalnál kapnak helyet az éthordók.

Miska egy savanyúságosvödörnyi gyógyszert, közte asztmapipát mutat a hűtőn, amikor az egészségéről kérdezem. Felszaladt a vérnyomása pár éve. – Ha menni kell, menni kell, a kaszással nem tudok birokra kelni – mondja fáradtan. A lábai sem a régiek, de mindent megcsinál, ami a falu közterületeinek szépítéséhez kell. Most izgatottan várja a szeptembert. Jelenleg negyedmagával dolgozik a közmunkaprogramban, s ha netán kihullana, jelentős érvágás volna a családi kasszának. Az 56 500 forintos nettó nyolcórás bére helyett 22 800 forintos szociális segélyre pályázhatna. A 80 000 forintos családi pótlékkal alig haladná meg a havi bevételük a 100 000 forintot. Öt gyermek ellátásához vajmi kevés.– Nagy mázli, hogy az iskolabusz hozza-viszi a gyerekeket óvodába és iskolába, erre nem kell költenünk, és a tankönyv is megvan – meséli az 56 éves családfő, és mivel ez nekik hatalmas segítség, nem kérdés a pártpreferenciájuk sem. Bár nagyot hazudnánk, ha ezt a preferenciát valami elszakíthatatlan kötődésnek éreznénk, mindenesetre nem kérdés, „az M1 is bemondta”, hogy ettől a kormánytól kapják a lehetőséget az életben maradásra. Még ha ez máról hónapra, és szegényesen történik is.

Télak Csikágóba

– Ha az ember meg akar élni, muszáj reszkírozni. Én reszkíroztam, de lemeszelt a rendőr azonnal – dohog Gábor. – Amint meglátott azon a nyamvadt motoron, megbírságolt annak rendje és módja szerint.Mondhatjuk: bár inkább a széltoló milliárdosokat és becses családjaikat fogdosná a rendvédelem, de hiába lenne borzasztóan igazunk, a „lábodi kékeknek” is az volt. Gábor ugyanis sosem bírt vezetői engedéllyel. Nyolc általános nélkül ilyet nem osztanak. Neki pedig csak hat van.– Inkább elszökdöstem a nágocsi nevelőotthonból, semhogy tanultam volna. – Mintha csibész mosolyt látnék régi sérüléssel barázdált, borostás arcán, de inkább keserűség lesz az. A „ma is így csinálná-e?” kérdésemnél nyomban elsüllyedek a besenyői porban, ami éppen falánkan issza a hetek után érkező tétova esőcseppeket: hogy kérdezhetek ekkora sületlenséget? Igazából csak tudni akarom, milyen legény télakolt annak idején az állami gondozottak hatalmas kastélyépületéből, vagy miként érkezett meg a „gyűjtőbe” egykoron, vagyis a kaposi nevelőotthonba a Nyár utcában.

A Rinyaújlakról nem túl messze elszármazó 44 éves cigány férfi Rinyabesenyőn él, és Nagyatád érintésével járt minden reggel Marcaliba dolgozni. Ez úgy negyven-ötven kilométer lehet, az első ötöt motorral tette meg, miután busz csak háromszor jár be a zsákfaluba naponta, hétkor, délben és négykor. Öt hónapig bírta az éjjeli hazaérkezést, hajnali indulást. Dolgozott közmunkásként is, most a párja az, mert az édesapját ápolja, és egyébként sincs a legjobb formában.– A párom vette észre reggel, hogy olyan kurtán-furcsán beszélek. Isteni szerencse a doki szerint, hogy megúsztam ennyivel, mert ez a hat milliméteres vérrög nagyobb csúfságra is képes – meséli Gábor. Értágítót szed a sztrók utókezelésére. Éppen most hozza a falugondnok, lassít, s kiadja a papírzacskónyi gyógyszert.Nyolc éve vannak együtt a párjával. A nő határozottan hárítja a kérdéseket, elő sem jön a házból, benn marad a lányaival, akik a résnyire húzott redőny alól figyelnek. Tizennégy és tizenhat évesek. A nagyobbiknak talán sikerül elvégeznie a nyolc osztályt az idén, külön engedéllyel, hiszen ennyi idősen már mehetne a magyar oktatási rendszerből isten hírével. Itt eszembe jutnak a cigány viccek a tanulatlanságról, amiket általában jómódú „fehérek” mesélnek, vagy nem jómódúak, de a nincstelen cigányságnál aligha mélyebben. Ugyanitt érdemes leszögezni, hogy cigánykérdés nem létezik, csak szegénykérdés van: kész csoda, ha ilyen körülmények közül képes kitörni valaki.

 – mondja Gábor. Aki Fidesz-szavazó, de azért hosszan nem tudja sorolni, miért. Talán az ingyentankönyvért. Akinek semmije nincs, annak könnyű adni. Hogy hova juthatna el egy felelős kormányzással, ahol nem merül ki a felzárkóztatás a cigány felsővezetés megvásárlásában és a kirakatpolitikában, nem tudhatja, nyilván.Gábor jelenleg a télre készül, és próbál lépést tartani a tüzelő áremelkedésével. Tavaly még 7 ezerért gyűjthettek fát az erdőn, idén már 15-ért, és 25 eze­rért hozta ki nekik a fuvaros. Hét-nyolc köbmétert egyszerre. Segítségük a faluban nincs, a férfi fia és unokája Gödrében él. – Makrancos a gyerek, nincs kibékülve a párommal – magyarázza, miért látja ritkán az unokáját. A jövőre nézve nem sok biztatót említ, csak elszegényedést, kilátástalanságot érez. S hogy mi lesz, ha nem jut az embereknek már tüzelőre sem?– Hogy mi lesz? Csikágó lesz – mondja vészjóslóan.

Jehova paradicsomai

Festői képet látunk – gondozott kiskert öklömnyi paradicsomokkal – egy másik rinyabesenyői erdőszélen. Itt szinte minden az erdőszélen van, a település a szó szoros és átvitt értelmében is benn van a sűrű rengetegben. Munka olyannyira nincs, hogy szinte a polgármesterség számít a legbiztosabb állásnak. Indultak is a székért 2010-ben kilencen, s mert a tét nagy, a szavazási hajlandóság mindig 85-90 százalékos. Ötven szavazat elég a győzelemhez, van, hogy egy voks dönt a négyéves megélhetésről, és onnan égen-földön szinte minden lehetőségről.Júlia a sötétlő fellegeket szemléli a háza előtt. Hetek óta nem esett errefelé sem. Az előkerti veteményes csak öntözéssel élte túl a szárazságot. A cigány nő mosolygósan fogadja a dicséretet, amivel gondozott kiskertjét illetjük, s hálából szakajt két szem paradicsomot ajándékba, de csak miután megmutatta büszkeségeit, a labdányi példányokat a bejárati ajtónál. A tetőléckarózás jogerős, nyugtázzuk. Amikor a közmunkáról kérdezzük, szabadkozik, hogy leszázalékolt. „Ideg-összeroppanás”, mondja halkan. Amikor a láthatóan szűkös mindennapjairól beszélgetünk, a derűje oka hamar felszínre tör.

– 2013-ban ismertem meg az igazságot, és 2019. október 5-én merítkeztem – mondja Júlia, akit a Jehova Tanúi karoltak föl. Azóta a Bibliát olvasgatja, s amikor havonta egyszer elbuszozik bevásárolni Nagyatádra, testvérei hozzák haza. Kongresszusra is velük jár, némi útiköltségért cserébe. Ma online összejövetel lesz.– Én egész életemben azt hittem, Isten nem létezik. Aztán tessék! Vén fejemmel megtapasztalhattam, hogy Isten nélkül nem lehet élni – mondja Júlia, aki mindössze 48 éves. Szavaiban semmi tolakodás. Épp csak annyit mond, amennyi a megértéshez kell. A faluban sem térít, mert szerinte itt mindenki hitetlen. Tizenöt éve él egyedül, a gyerekei is rég kirepültek. Egyikük Esztergomig jutott, egy nagyüzemben dolgozik, a másik Ausztriában. Egy unokája is van, Norbert Dominik. Egy hónapja látta.

Gigerli dumagépek

A polgármesterek forródróton kérdezgetik egymást: ki tud többet a közmunkaprogramról? Négyükkel beszéltünk Belső-Somogyban. Egyikük egy kollégájától hallotta, hogy megmaradnak mind a közmunkásai a félezer lelkes faluban. Másikuk azt mondta, igyekszik felvenni a fonalat, de nem kapott még végleges tájékoztatást a kormányhivataltól, jövő héten talán többet tud. Egy biztos, a 600 lakosú településen mind a hét közmunkásra szükség van, és ők is bíznak a folytatásban. A harmadik településvezető a több tíz hektárnyi parkosított területük miatt aggódik: tízmilliós fejlesztések mennek gallyra, ha nem lesznek dolgos kezek, akik rendben tartják azokat. Ugyanakkor azt is elmondta: a somogyi megyeszékhely közelsége miatt alig talál hadra fogható, ütőképes munkaerőt. Az ő falujában már elhelyezkedett mindenki, aki csak bírt a munkaerőpiacon, és persze – mint a leszakadó régiókban általában – rengetegen dolgoznak külföldön is.Egy dél-somogyi polgármester szerint már nem tartunk ugyan ott, amikor 250-300 ezer munkanélkülit kellett eldugni állami közmunkában, de az is biztos, hogy a hátrányos régiók képzetlen munkaereje nem fog tudni a saját lábára állni.

– Ez a kormány jegeli a problémákat, szőnyeg alá söpri őket, eltünteti a rendpárti fideszes szemek elől, és abban bízik, hogy a középosztály megerősödése felhúzza a képzetlen rétegeket is. De ez mifelénk durván nincs így – fogalmaz a polgármester, aki szintúgy a neve mellőzését kéri: ha csak megneszelné a helyi kormányerő, hogy kritizálja a rendszert, megnézhetné magát és a közmunkaprogramját. – Képzettség nincs normális oktatás és egészségügy nélkül, iskolázottság nincs normális lakhatás és szakma nélkül: ördögi kör, és csak több ciklusra gondolkodó, szociálisan érzékeny, s a szegénységet nem megvető kormány kellene hozzá. Nem gigerli dumagépek…