FTC;bevételek;

- Megcsappanhatnak az FTC bevételei

A magyar bajnok sokat veszített azzal, hogy nem jutott el a Bajnokok Ligája play off körébe sem, hiába az Európa-liga szereplés, onnan sok juttatásra nem számíthat.

Zsinórban negyedszer is bejutott valamely európai kupasorozat csoportkörébe a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a legutóbbi idényhez hasonlóan immáron az Európa-ligában érdekelt. Lapunk ezúttal azt mutatja be, hogy a Ferencvárosnak a nemzetközi kupaszerepléssel mennyi pénzt sikerült gyűjtenie az elmúlt években, illetve, hogy a mostani idényben milyen kilátásai vannak.

Arról már több korábbi cikkünkben szót ejtettünk, hogy hatalmas különbségek vannak a kupasorozatok díjazásai között, a Bajnokok Ligája mostani kiírásában mintegy 2 milliárd eurót osztanak szét, ez az összeg pedig 4,3-szerese az Európa-ligáénak, 9,5-szerese pedig az Konferencia-ligáé.

A Ferencváros a 2019/20-as szezonban csodával határos módon kvalifikálta magát a BL csoportkörébe, s ugyan mindössze egy pontot szerzett, de így is 19,208 millió eurót keresett. A főtáblára jutás igencsak javadalmazó, hiszen a 2022/23-as kiírásban csak emiatt már 15,64 millió eurót tehetnek zsebre az érintettek.

A legutóbbi kiírásban a csoda megismétlése elmaradt, a play off körben a magyar bajnok kikapott a svájci Young Boys együttesétől, így az Európa-liga főtábláján folytathatta. A zöld-fehér alakulat azáltal, hogy a BL-selejtező utolsó fordulójában pottyant ki, 5 millió euróval vigasztalódhatott, ehhez jött hozzá 3,6 millió az El-csoportkörbe való jutásért. A magyar bajnok legutóbb a német Leverkusen, a spanyol Betis, valamint a skót Celtic mellett csak „pofozógép” volt a kvartettben, a három gyűjtött pont nem sok pénzt hozott a konyhára. Az FTC nagyságrendileg 9 milliót – ez az összeg csak az UEFA-tól származó javadalmazást tartalmazza – kasszírozott a nemzetközi kupaszereplésből.

Noha a Ferencváros ismételhet az Európa-ligában, egy fontos tényező változott, a magyar bajnok ezúttal nem a BL play off körében búcsúzott, hanem már egy fordulóval korábban, így nem kapta meg azt az 5 milliót, mint egy évvel korábban, a korábbi selejtezős sikerek pedig csak alig több mint egymilliót hoztak a konyhára.

Ehhez jön hozzá újból a 3,6 millió az El-csoportkörért. A Ferencváros – amely keretének értékét a mértékadó Transfermarkt 41.4 millióra taksálja – ugyanakkor ezúttal sem került könnyű csoportba. A francia Monaco a nem bajnoki ágról a PSV ellen búcsúzott a BL-ből, a csapat összértéke viszont 342.6 millió. Nem járt messze a BL-csoportkör kivívásától a szerb Crvena zvezda sem, amely a play off körben búcsúzott a Maccabi Haifa ellen. A szerb bajnok csapatának összértéke már hasonló nagyságrendet képvisel a maga 53.35 milliójával. A kvartett negyedik tagja a török Trabzonspor, amely ugyancsak a play off körben esett ki a Köbenhavn ellen. Az Abdullah Avci által trenírozott alakulat összértékét 129.8 millióra teszik, így elmondható, hogy papíron a Ferencvárosnak ezúttal sem teremhet sok babér. A magyar csapatnak újfent az lehet a célja, hogy legalább a csoport harmadik helyén végezzen, és tavasszal a Konferencia-ligában folytathassa – ez ugyebár 2021 őszén nem jött össze.

Érdekesség, hogy a Konferencia-liga főtáblájára jutó csapatok 2,94 milliót kaptak, itt jóval kisebb a különbség a két sorozat között. A BL-ben 930 ezer, az El-ben 210 ezer euró, a Kl-ben 166 ezer euró jár minden egyes pontért, azaz adott esetben több pénz kereshető meg a harmadik számú kupasorozatban.

A Ferencváros által elbúcsúztatott ír Shamrock Rovers a belga Gent, a norvég Molde, valamint a svéd Djugardens csapatával került azonos kvartettbe, a magyar bajnok ezen riválisokkal szemben alighanem jóval több pontot tudott volna összegyűjteni, s a magasabb várható pontszám miatt még több koefficiensre is szert tehetett volna az UEFA ranglistáin.

A kilencedik kerületi csapatnak szüksége lenne a minél nagyobb bevételre, ugyanis a BL-csoportkör után megindult a költekezés, 2019-ben még 4,3 milliárd forint ment el bérekre, 2020-ban viszont már 7,7 milliárd. Az FTC továbbá 2020 nyara óta több mint 21 millió eurót fizetett ki játékosok szerződtetésére, miközben eladni csak alig több mint 8 millióért sikerült. Mindent egybevetve tehát elmondható, hogy a jelenlegi költségek fenntartásához szükség lesz az állami támogatások a hazai vetélytársaknál is nagyobb mértékű, kreatív becsatornázására.

Valkusz Máté a wimbledoni selejtezőben elszenvedett veresége után először lép pályára tétmérkőzésen. A budapesti GS Tenisz Clubban kezdődő verseny után szinte azonnal Litvániába utazhat az ukránok elleni Davis Kupa-ütközetre.