Kína;USA;eladás;Tajvan;tiltakozás;fegyver;

Caj Jing-ven tajvani elnök egy F-16V típusú vadászgép pilótafülkéjében 2021. november 18-án

- Több mint egymilliárd dollárt értékű fegyvert kínál Tajvannak az Egyesült Államok

Hajók ellen bevethető és levegő-levegő, illetve levegő-felszín támadásra alkalmas rakéták is vannak a csomagban. Kína tiltakozik. 

Az Egyesült Államok 1,1 milliárd dollár értékű katonai felszerelést adna el Tajvannak – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken. Az ügyletre a külügyminisztérium is rábólintott. A csomag a többi között hajók ellen bevethető, Harpoon típusú rakétát tartalmazna 355 millió dollár értékben. Emellett Tajvan levegő-levegő, illetve levegő-felszín támadásra alkalmas Sidewinder rakétákat is kapna 85,6 millió dollár értékben, valamint 665,4 millió dollárral támogatnák a szigetország felderítési célú radarprogramját - árulta el a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).

Liu Peng-ju, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője közleményében azt írta: a tervezett fegyverüzlet nagy veszélybe sodorja a kínai-amerikai kapcsolatokat, illetve a Tajvani-szoros békéjét és biztonságát. A diplomata válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Joe Biden amerikai elnök kormánya közölte: a csomagon már gondolkodnak egy ideje, és tajvani, valamint amerikai törvényhozókkal konzultálva dolgozták ki. A Fehér Ház részéről Laura Rosenberger Kína- és Tajvan-ügyi tanácsadó közleményében aláhúzta: Kína fokozza a nyomást Tajvanon, katonái nagyobb számban vannak jelen a szigetország körül, és igyekszik megváltoztatni a status quót a Tajvani-szorosban, ezért az Egyesült Államok minden szükséges eszközt megad Tajvannak az önvédelemhez.

A Pentagon hangsúlyozta, hogy a pénteken bejelentett csomag nem változtatja meg a katonai egyensúlyt a térségben. Egy névtelenül nyilatkozó külügyi szóvivő rámutatott: a tervezett fegyverüzlet célja a tajvani hadsereg modernizálásának és védelmi képességei fenntartásának segítése.

A tajpeji védelmi minisztérium közleményében köszönetet mondott Washingtonnak, és megjegyezte, hogy Peking közelmúltbeli provokatív tevékenységei komoly fenyegetést jelentenek a szigetországra nézve. Az amerikai fegyverek segítenek Tajpejnek, hogy szembenézzen a kínai katonai nyomással, és hozzájáruljon a térség békéjének és biztonságának fenntartásához - áll a közleményben. Kína Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatását követően napokig hadgyakorlatozott a térségben.

A fegyverüzletre a kongresszusnak is rá kell bólintania; demokrata és republikánus források szerint az ügyben konszenzus van.

Deutsch Tamás, Schmidt Mária, Orbán Balázs és Kónya Imre kíséretében.