Schmidt Mária nem éppen emelkedett stílusban beszélt a német vezetőkről, gyáváknak, hálátlanoknak, kulturálatlanoknak és tiszteletlennek minősítette őket, mert nem utaztak Moszkvába Mihail Gorbacsov temetésére. Mivel a Terror Háza igazgatója, nem a magyar külügyminisztérium munkatársa, ezért elvben mondhatnánk azt: nem kell tisztában lennie a diplomácia alapszabályaival. Ám a közelmúltban hasonló fellépést és stílust várt el Szijjártó Péter külügyminiszter a nagyköveti értekezleten jelenlévőktől is. Arra intette a magyar nagyköveteket, ne vegyenek részt a küldetési helyükön zajló belpolitikai akciókban és az idevágó uniós kezdeményezésekben való részvétel is központi jóváhagyáshoz kötött. Egyúttal azt várja el tőlük, legyenek vagányok és lépjenek fel a támadásokkal szemben.
Nem lenne meglepő, ha a nagykövetek most azon morfondíroznának, mindezek után vajon mi is a dolguk. Hogy maradék autonómiájukat is elvették, ebben nincs semmi meglepő, eddig is parancsokat teljesítettek. Abban sincs új, hogy elsősorban nem diplomataként kell fellépniük, nem azon kell ügyködniük, hogy egyfajta bizalmi viszonyt építsenek ki az adott állammal, hanem a kormány álláspontját kell védelmezniük.
A vagányság azonban már komoly kérdéseket vet fel, hiszen a magyar kormány ezt eddig nemigen várta el a Moszkvában szolgáló nagykövetünktől. Akkor kinek kell vagánynak lennie és kinek nem?
Abban elvben nem lenne semmi kivetnivaló, hogy a külképviselet-vezetők ne avatkozzanak be az adott ország belpolitikai vitáiba, ám ez az elvárás is kérdéseket vet fel, hiszen nyáron egy brazil lap arról számolt be: épp a magyar külügyminiszter ajánlott segítséget Jair Bolsonaro populista brazil elnök újraválasztásához.
Itthon teljesen átértelmezik a diplomácia fogalmát, bár azért van némi különbség a vagányság és a dilettantizmus között.