Parazitokrácia

Kezdjük ott, hogy a kötcsei találkozóra alapvetően autós újságíróknak érdemes lemenni. Az egyébként tündérszép falu, ilyenkor egy napra szabadtéri autóskiállítássá válik, a somogyi löszbe vájt kis utcákban ott csillognak a fideszes illetékes elvtársak, főispán urak, kormánypropagandisták legújabb szerzeményei; a luxusmercik, BMV-k, Audik szélvédőin törik meg a koraőszi napsütés.

Persze Kötcsének bérelt helye van a magyar politikatörténetben, Orbán sok-sok éve itt fejtette ki a műanyag székeken kuporgó híveinek, hogyan fogják majd a világválságban botladozó magyar demokráciát pártállammá visszaalakítani. És lőn. Igaz, a jobboldal gonoszsága és romlottsága mellett az akkori baloldal balekségére is szükség volt, hogy stabil féldiktatúra épülhessen, de hát a világ már csak ilyen, a lószar és az agyagos sár is összekeveredve betonná szilárdul a napon.

Azóta az égegyadta világon semmi említésre méltó nem történt itt.

Az évről-évre a közpénzüzemű böhömökből előkászálódó fideszes értelmiségipótlékok, rafkós karrieristák, oligarchák táskahordói jobbára a pártállami kontraszelekció által kitermelt, tökéletesen jelentéktelen, önállótlan figurák, akik csak azzal tudják észre vétetni magukat, hogy egy súlyosan elszegényedő, leszakadó ország élén hivalkodnak a teljesen nyilvánvalóan közös pénzünk megcsapolásából szerzett vagyonukkal. Láthatunk elvonulni ex-miniszterfeleséget tizenötmilliós karkötőben, kézzel varrott, méretre gyártott, méregdrága lakkcipős minisztert, ifjú, fedettpályás közbeszerzési bajnokjelöltet akkora Gucci emblémás nadrágszíjjal, hogy az utca végéről is lássa a sajtó, hogy ő most sem akárki.

Jönnek, a többség pókerarccal odacsörtet a bejárathoz, majd egy ugrás és már is bent van a fideszesek safe space-jében, messze a sajtótól és messze a valóságtól. Odabent lehet ismét peckesen, emelt fővel járni, örökké büszkén valamire, amiről ők sem tudják pontosan, hogy mi lenne az, ám annál inkább feszíti belülről a mellkast.

Előre mondom, jobb rá felkészülni: egyszer véget ér a rezsim a legrosszabb az lesz, amikor az ország ráeszmél, hogy miféle borzasztó, halvány gyenge nímandok tarolták le az országot. A fideszesek Dobozy-kúria előtti fontoskodó hallgatása éppen abból fakad, hogy valójában nincs is mit mondaniuk. Hatalmuk titkos receptje ugyanis egyszerű mint a raklap: rátelepedtek az ország erőforrásaira és gátlástalanul felélték azokat, mindenki mást pedig elutáltak az kondértól, vagy az út szélére lökdöstek. Ennyi. És most itt vagyunk. A fideszes siserahad a 12 éve alatt tökéletesen felzabált mindent, a magyar gazdaság lehetőségeit maradéktalanul elherdálta, az ország mára mindenhonnan kisorolódott, és tévedhetetlen magabiztossággal ismét egy vesztes, erkölcstelen hódító nagyhatalom, Oroszország utolsó csatlósává tette Magyarországot. És a Fidesz bukása is kiszámítható, ahogy a penészburjánzás és sáskajárás is matematikai szabályokat követ: ha elfogy a felélhető táplálék, akkor összeomlik a rezsim.

Ahogy sajnos ebből következik, hogy minél tovább maradnak hatalomban, annál nagyobb lesz a kártételük is.