Keresd az emberben a költőt, ne a költőben az embert
Keresd az emberben a költőt, ne a költőben az embert
1.
Sötét erdőn által futva, utamnak felén
Kopár, kietlen vidékre jutottam
S bár a főszerkesztő azt ígérte, ide senki nem jött elém
Tüdőszaggató ordas szelek szárnyán belém tornyosulva égbe hörgő meredély
Rajta kicsiny vájat a sziklakőben – mintha körmök vágták volna –
S felette valami felirat görögül hogy ne remélj
Bátorsággal inaimba görcsösülve léptem be én amott
Orromat bűzös gázok ostromolták,
s fülem nyögött irtózatos szólamot
Kéjesen kacag itt a málló idő, a márványt is porrá erodáló
De tovább mentem s nemsokára elém toppant egy torz bestia,
tartásában strázsát álló
Három feje csupa fogsor. Mondd Barátom az ilyen szörnyet hogy verd át,
Hogy épp bőrrel még átengedjen?
De akkor a hátán megpillantom a kacéran mosolygó Boncza Bertát
Szememnek morbid vacsora volt ez ördög-angyal kombináció
Ahogy kecses kezével a rém füle tövét vakargatta
S akkor hirtelen felnyikkant belőle a dallamos ováció
– Ó hát maga lenne az? Érkeztét már alig vártam.
Késett!! (és felhúzta fitos orrát)
– Asszonyom én megpróbáltam…
– Kár a szóért itt minden perc egy emberöltő
Ne fecséreljük hát a drága időt,
már jöttünk lesi a megboldogult halott költő
Lekászálódott szolgájáról, s kis kacsóját felém nyújtva
túlestünk az üdvözlésen
– Jöjjön! Erre vezet majd az útja
2.
Szemrevaló kisasszony volt, éhes epekedő, csapdás bájú
De nem takarta ki a kék harisnyáját – melyet palástolni próbált –
s összefércelt, szép ruhájú
– Biztos nagy költő lehet ott fönt, ha magát küldték
(Természetét nem állhatta)
S én válaszoltam: – Nézze, hölgyem, jöttem, mert más nem vállalta
– Képzelje én is írok
S belevágott, mint ócska balta
szépérzékem dongájába, a fecskés versét elszavalta
– Gyönyörű volt, érzéki
(szakad ki belőlem a bók ólmosan)
– De mondja, hölgyem, elárulná, hová is megyünk pontosan?
Meglibbentette tomporát, mint macska, aki kéjre kellet
– Vissza hol a folyó fakad, ahova a nagy költő jár napjában kétszer szomjan halni a forrás vize mellett
– Mondja maga miket írt?
– Ó én nem vagyok csak kultúrdzsentri
Írtam a fiókomnak, Istennek, pár lánynak s néha becsúszik egy slam poetry
…Hmmm slam poetry?
Csurgott hátamon a verejték, úgy éreztem, ez alvilági klímában elolvadok
Csinszka a szemembe néz, bekopog s kérdi: Úgy fázom! Magába karolhatok?
és én biccentéssel jelt adok
Tanulságos kóbor sétánk, amíg tartott,
addig tartott
S a kitáguló csonka térben elértük a folyópartot
3.
– Kedves Kharón, szorgos hősöm a forráshoz elvisz-e?
– Elviszem, ha megfizetik, s amíg zúg a Styx vize
Pénztárcámban kutakodtam, de nem volt nálam csak a kártyám
Az öreg matatásom megneszelte, legyintett
– Jól van, gyertek!
– Köszönjük hát, édes bátyám!
Az úton Csinszka csöndbe révedt, a révész közömbös vigyor koponya
volt. S kisvártatva emígy szólott:
– Megérkeztünk ez a folyó hajnala s alkonya
Keresd az emberben a költőt, ne a költőben az embert
Keresd az emberben a költőt, ne a költőben az embert
4.
A homokfövenyen megrekedve kiköpött a ringó csónak
Nem köszöntünk el, hisz itt így szokás,
s mert értelme van minden elhallgatott ringyó szónak
Ady búsan lüktető barlang előtt ült, az üregből kiviláglott egy fényes pitvar
Bent múzsaszerű, megszállott lidérc zakatolt, mint ki még azt sem tudja, éppen mit varr
Csinszka oldalba bökött
– Remélem, nem hozott neki piát, vagy felkoncolom élve!
A nagy költő már tiszta józan s nem iszik vagy 102 éve
Nagyot nyeltem, hisz közismertek a nagy költő bő vágyai
És hogy kedveskedjek s oldjam nyelvét a táskában lapult 2 üveg bor meg pár Kőbányai
5.
Ady felénk nézett, de nem mozdult, Berta szólt rá:
– Már megint Endre?!
Ne évődjön már az élő múlton! Gondoljon a Happy Endre!
– Drága Csinszka csituljon s ne bégessen evégett!
Ne legyen ily tapintatlan, indiszkrét!
Inkább mutassa be a vendéget!
– Arra nem lesz szükség, Endre bátyám, hát tényleg nem ismer meg?!
13 éve jártam itt már s a maga tanácsára ajánlottam lompos ördögeim az Egy Istennek
– Édes fiam megváltoztál. Hová tűnt a tűz s a vér?!
– Még mind bennem tombol, csak megtanultam gondolkodni a prűd szabadságomért
– Na jól van mostmár Berta, itt férfiak beszélnek
Keress valami elfoglaltságot! Ereszd magad szélnek!
– Rendben Bandikám megint olyan figyelmes vagy, mint az útszéli kavics,
Ha egy kis törődésre vágyom, tudd, még ott van nekem Babits
Be kell valljam, zavarban voltam, de nem adtam neki hangot
Rágyújtottam egy szép sudár szál cigarettára, mert a tüdőm pangott
S Csinszka eloldalgott
– Fiam adjál egy cigit!
– Unom már e haszonleső, érdekben buzgó hülye picsát.
Tudom, most már késő rajta rágódni, de jobb lett volna neki Csáth
– Bocsáss meg, de kicsúszott. Ígérem, eztán magam vissza fogom
– Kezdjük hát az interjút bátyám!
S bekapcsoltam a diktafonom
– Szóval kedves Endre egy szimpla kérdés csak így bemelegítésképpen:
Meséljen az utókornak:
Hogy érzi magát éppen?
– Semmi nem változott. Itt és most is minden magyar
Pofásra metszett sövényeken mérgezett bogyó, a fajtám olyan, mint a fagyal.
– Fanyalgok, ha rágondolok, ó kehes Magyarország
Folyton terhes és mégsem szülő arra terveztetett, hogy vajúdó lepleiben vérbe fagyva fosszák
S sorsának mindegy hogy vad török szabja vagy az elnyomása kardja osztrák
– Népek latyakos utcáin pocsolyányi óceán
Pusztába elcsatangolt bús Káin, széppé festett porcelán
– És hogy miként vagyok?
Mint meghasonult vágy. Beteg szívem gyaur.
Mert Nagy az Isten, de kicsinységből csak sírni tanít meg magyarul
csak sírni tanít meg magyarul
sírni tanít meg magyarul
tanít meg magyarul
meg magyarul
magyarul
– És mondja Endre, ön hogy élte meg a II. Nagy Háborút itt lent?
Úgy hallottam, innen három pataknyira kúrálják a démonok Adolf Hitlert
– Jól emlékszem azokra az évekre, jöttek le a hírek dögivel.
Bár hogy őszinte legyek, én nem diskurálok azzal a sok tébolyult dölyfös Döbrögivel
– Úgy tudom, a végén Magyarország majdnem azt kapta, amit megérdemelt
De az én vérbajos vámpír Párizsom nem ismeri a mértéket, és hogy ősi szomját oltsa
a kelleténél több hordót is lékre vert
és ezért még senki sem felelt
– Talán rossz a kérdés?
– Miért van, hogy a magyarok más bűneivel ékeskednek
ha maguk javítani belefognak
S logikájuk hazafelé lejtő hiúság cenzúrák útvesztő szitáján,
mely kellemes miérteket ad minden kellemetlen oknak
– Apropó cenzúra, Endre, Ön milyennek látta a szovjet hódoltságot?
– Ó minden ment tovább a régiben, csak a színészek vörös paraván mögé bújtak
S kezükre a muszka húzott bábot
És a vádló lett a vádlott
– Szocializmus vagy államkapitalizmus
a történelem gusztusa mindig átáll
Előbb-utóbb kikandikál a Disznó feje, teste formája legyen bár Tisza vagy Kádár
– Megvetem a szent naivokat, kik nem látták előre hogy mi volt
De nézze, a ravasz gyarlók, hogy rothadnak itt s elíziumban, hogyan tartják Bibót
– Szóval még mindig érdekli a politika?
– Á amit most hall protézis
102 évem leamputálta ábrándjaim, s ami megmaradt, a poézis
– Még ír?
Csak ritmust, de nem saját toll pengéjével, fönt még van pár sajgó Ady Endre
S ha bazsalyog a sáfár, Kaján Halál őket rakom hadirendbe
– Mit gondol a kommunizmus alatt fogant költészetről, mondana róla pár szót?
– Kiemelném a prózában verset író Déryt, s a jelmezek titkos labirintusában óriássá zsugorodott Nagy Lászlót
– Egy utolsó kérdés drága Ady, mert a következő szívdobbanásom már közeleg
Habár maradnék, de az olvasók puha falatokra vágynak és így otthon még ki kell hogy főzzelek
– Maga tökös gyerek, de csak őgyeleg
– Na szóval, ha még mindig élne – mármint fizikálisan – vagy benne lehetne a mai költők fejében,
miről írna, hogyan hatna s a legtetejében,
mit tanácsolna, hogyan maradjanak Adys érzékenységgel ébren?
– Hagyják el a tetszelgést! Ez így olyan kifordított!
Inkább majmolják a halott költőt, ki ha némák cinkosan sutyorogtak is
csecsemőként ordított
Nem értettem vele teljesen egyet, de pár mondata úgy hatott, mint a pofon
Megvakartam bizsergő elmém, mert viszketett a belé plántált fennkölt dactól
S kikapcsoltam a diktafonom
6.
– Köszönöm az interjút bátyám! Tanulságos, kicsit förmedő
Ha kíváncsi majd online is publikálják
Bár itt a pokolban nem tudom mi letölthető
– És mindezek után egy meglepetés…
Bocsásson meg, hogy eddig tartogattam
De várni akartam a riport végéig – s táskám tartalmát a kezébe raktam –
– Óóó már vénülő kezemmel!!!
A költő felvirult, mint pelyhedző rét ki virággá kürtöli vígas örömét
S éneklő mozdulattal szájához emelt egyet az üvegekből,
hogy foggal kinyissa a sörét
– Merre megy fiam? Elkísérem!
Jót tenne nekem Egy kis séta
S úgyis a révnél nemsokára találkám van: ott vár a halhatatlan örök Léda
Otthagytuk az álmos forrást, a barlangot s visszaindultunk az Ér-mentén
Én töprengtem a bennem kavargó fél érzéseken, hogy ezt most Ady csinálta?
Vagy igazából mindent én?
A tompa merengésből egy beállított kép húzott ki:
Asszony, Folyó, Révész, Ladik
De egy kérdés bennem rekedt még – mint búrában a rovar –:
Hogy változott-e Ady?
Változnak-e az Adyk?
– Egyet még áruljon el bátyám!
Magát miért mondják oly sokan gőgösnek ennyire?
– Nem tudom, hisz a gőg az üres büszkeség, s nekem mindig volt mire
– Én vagyok a soha ki nem hunyó vágy prófétája
Nemző és Gyilkos. Zendülőknek zenit
Mégha a mérnök poéták jobban is írtak nálam, nem érik utol a nemtörődöm zsenit
Tehát nem változnak…
Tanulságos kóbor sétánk, amíg tartott, addig tartott
S a beszűkülő csonka térben elértük a folyópartot
Keresd az emberben a költőt, ne a költőben az embert
Keresd az emberben a költőt, ne a költőben az embert
7.
Ahogy odaértünk a kikötőhöz, látom, a költő majdnem elalél
Egy kissé molett, de boszorkányos nő lépett hozzánk, s köszönt:
– Szervusz, Erdne!
– Ó Drága Adél!
– Ó hát maga mégis eljött? Korábbra vártam.
Mondja meg, ha nővel volt!
(és felhúzta csökönyös csőrös orrát)
– Szerelmem én megpróbáltam…
De aztán összetámolygott a tekintetük
S valami ősi rabnyelv úrrá lett a zavaron
Szemeik csillogni kezdtek s egy képzelt világban, elhulltak a képzelt avaron
– Na most már menjen fiam!! Dolgom van.
Elég volt a mulatságbul
Amúgy se tesz jót magának a lenti mérges pára,
melytől a halott józanodik, de az élő csak elkábul
– Isten véled, kedves Bátyám!
És még utolsónak, hisz odafönn Te vagy szellemi odva soknak
Mit üzen a Nagy Költő az Őt még mindig olvasóknak?
8.
Gőgicsélt a Styx
Benne Kharón lapátjával lefetyelt
Én hátradőlve a csónakban kortyolgattam kulacsomból édes vizét,
mit ember fia még tán le se nyelt
– Köszönöm a fuvart bátyám!
– Szívesen, de mondjad, miket
hordott össze megint az a bolond Ady?
– Hogy kompország a magyar…
– Dehogy komp, ezt én mondom, a Révész, az egy tüskés kincses sziget
– Nem feledem.
Cerberus rám se hederített, már ismerte a szagot
Egyenletes horkolással fütyült el a légutain egy fülemnek kedves szólamot
Felmentem egy keskeny, rögös lépcsőn
aztán kiszürcsölt a vájat
Nem reméltem, hogy ilyen szép lesz újra látni
a zordon fenti tájat
„Csüggedtem volna lankadt képzelettel
De folyton gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet
mely mozgat napot és minden csillagot”
9.
És végezetül, kedves olvasó, és minden velünk időt töltő
Hallgassuk meg önszájából, hogy a ma emberének mit üzen a költő:
– Teríts rá balzsamos plédet, ha fárad szíved
Jól csak a hideg szép lát
Ha az élet vadászik és elragadtat
Add neki Te a legfenségesebb prédát
Tanulj meg felgyúlni és elhamvadni
Mutass példát, éld át!
És ha szeretni mész, úgy szeress, mint Ady a pokol édenében Lédát.