Az örmények nemzeti öntudata rendkívül erős. Roppant büszkék a messzi múltba nyúló, gazdag történelmükre: legendás ősatyjuk, Hajk a hagyomány szerint 4500 évvel ezelőtt alapította első országukat, saját magukat az ő neve nyomán hívják Hajasztánnak, a fia, Armenák nevéből származik az általánosan használt Armenia név. Tény, hogy jelenlegi fővárosukat, Jerevánt ie. 782-ben alapította egy urartui király, és önálló államként Armeniát egy 2500 éves óperzsa felirat említi először.
Gyakran büszkélkednek azzal is – néha túlzásokba esve -, miben voltak elsők a világon, milyen sok szempontból egyediek és mennyi mindent adtak a világnak.
Kétségtelenül igaz, hogy 301-ben elsőként Örményország lett keresztény, köszönhetően a pártus hercegi származású Világosító Szent Gergelynek, védőszentjüknek.
Az általa alapított örmény egyház ortodox, de mind hittételeivel, mind pedig szervezetileg teljesen különálló. Sajátos stílusú, dísztelen és ablak nélküli templomaikat a kupola nyílásai világítják meg, meghitt hangulatot teremtve ezzel. A történelmi pusztítások ellenére az 5. századtól kezdve máig számos gyönyörű épület, főleg kolostor maradt fenn. Legjellegzetesebb motívumuk az örmény kereszt, melyet Krisztus feltámadására emlékeztetve rügyező hajtások díszítenek.
Kevés nép szenvedett annyit létezése óta, mint az örmény, érthetően mindmáig mély lelki sebeket hordoznak.
Évezredek óta ki voltak téve a népvándorlások hullámainak, a nagyhatalmak hódító törekvéseinek, a vérengzéseknek. Ez utóbbiak közül a legszörnyűbb a 19. század végi pogromokkal kezdődő és az 1915-16-os népirtásban kicsúcsosodó török agresszió volt, amelynek becslések szerint másfél millió örmény esett áldozatul. Ennek tényét Törökország tagadja, annak ellenére, hogy a felelősöket az első világháború után maguk a török bíróságok ítélték el, persze távollétükben. A büntetésüket azonban nem kerülték el, az örmények bosszút álltak, az elmenekült főbűnösöket néhány éven belül felkutatták és megölték. /Érdekes módon a berlini merénylet elkövetőjét a német bíróság felmentette…/ Ma a tragédiára hatalmas emlékmű és megható múzeum emlékeztet.
A veszteségeiket sorolva az örmények megemlítik, hogy a mai országuk területe és kétmilliós lakossága csupán a töredéke az egykori Arméniának, amely a Kaukázustól Kisázsia belsejéig húzódott. A jelenlegi határok között a szovjet időkben lettek ismét önállóak, a valódi függetlenséget 1991-ben nyerték el. Sok köszönet nem volt és azóta sincs benne: a palackból kiszabaduló nacionalizmus fűtötte etnikai-vallási ellentétek azonnal a felszínre törtek. Ehhez jó alapot szolgáltattak a korábban mesterségesen megrajzolt határok az örmények és a szomszédos azeriek között. Egyedülálló módon egy enklávé, Hegyi-Karabah és egy exklávé, Nahicseván jött létre: az előbbi Azerbajdzsán területén, nem határos Örményországgal, bár lakosságának nagy többsége történelmileg örmény, az utóbbi pedig távol van Azerbajdzsántól, amelyhez jogilag és etnikailag tartozik, Örményország déli határán.
Ez a furcsa helyzet súlyos konfliktusforrás, amelyet a két ország a 90-es években erőszakkal akart rendezni. Az azeriek hadjáratot indítottak örmény kisebbségük ellen, aminek ezrek eshettek áldozatul. Az örmények viszont azeri területeket annektálva benyomultak Karabahba és elfoglalták azt, menekülésre kényszerítve az ottani azeri kisebbséget. Az ellenségeskedés azóta is tart, a törökök az azerieket, az oroszok és a szomszédos Irán inkább az örményeket támogatják. A háborúskodás a kevesebb erőforrással rendelkező Örményországtól kíván nagyobb áldozatot, válságba sodorva az amúgy is gyenge gazdaságot. Az erőviszonyok alakulása lehetővé tette Azerbajdzsánnak, hogy 2020-ban újabb véres háborúban visszafoglalja Karabahot, kiűzve onnan az örményeket.
Nem állnak meg itt: az örmények történelmi jelenlétét is tagadni igyekeznek, szerintük nem ők, hanem kaukázusi albánok éltek arrafelé. Ilyen népcsoport valóban létezett és ortodox vallásuk hasonló az örményekéhez, de jellemzően nem itt, hanem a Kaukázus észak-keleti részén éltek. Bár a nyílt háborúnak megállapodás vetett véget, mely szerint orosz békefenntartók választják el a két felet, összetűzések és áldozatok továbbra is vannak. A súlyos háborús és területi veszteségek, a gazdasági válság tömegtüntetéseket váltottak ki Örményországban, a kormány képtelen kezelni a helyzetet.
Ennek látható jelei vannak.
E sorok írója döbbenten tapasztalta, hogy a városok képe alig változott a szovjet időkhöz képest: leromlott épületek és lakótelepek, rendetlen, gyakran koszos utcák, szegénység.
Kivételnek főként Jereván központja számít, ahol a több milliós örmény diaszpóra támogatása érződik: ilyen a látványos Modern Művészetek Múzeuma és annak gyönyörű parkja, egy külföldön élő milliárdos beruházása, valamint a város főtere a csodás, esténként zenére működő szökőkútrendszerrel, Jacques Chirac volt francia elnök ajándéka, nyilván az ott élő örmények ösztönzésére.
A gazdasági gondoknak az emberek is nyíltan hangot adnak. A legnagyobb fővárosi piacon elbeszélgettem egy eladóval, idősebb, elegáns hölggyel, aki kifogástalanul beszélt németül. Elmondta, hogy nyelvtanár volt egy középiskolában, de a nyugdíjából nem tud megélni, ezért kénytelen volt munkát keresni, ami nem könnyű, ezért kész bármit elvállalni. Egy másik helyi beszélgetőpartner levéltári kutató, 78 ezer dramot keres havonta – nagyjából ugyanannyi forint -, amiből képtelenség megélni, ezért idegenvezetést vállal. Az átlagfizetés szerinte 100-120 ezer dram, ami rendkívül alacsony a mienkéhez közeli árszinthez képest.
Ront a helyzeten, hogy az ukrajnai háború óta rengeteg orosz érkezett ide az országuk elleni szankciók megkerülésére, ami felverte az árakat. Már korábban sok orosz élt itt, mindenfelé orosz beszédet hallani, többet, mint örményt. Az ország legnagyobb támogatója is Oroszország, ellensúlyozandó az azeri-török szövetség hatásait. Örményországot Irán is segíti, szintén az azerieket féken tartandó, a Jereván külvárosában lévő amerikai nagykövetség pedig az egyik legnagyobb a világon: számos épületével hosszan húzódik az egyik főút mellett, állítólag 1700 munkatárs dolgozik benne.
A stratégiai érdeklődés érthető, itt találkozik a török, örmény, azeri és iráni határ, sok iráni és közel-keleti fordul meg itt, többnyire odahaza tiltott szórakozási lehetőségeket keresve. /Helyi pletykák szerint némi diplomáciai problémát okozott, amikor az egyik iráni katonai vezető fiát erősen illuminált állapotban találták az utcán./ A perzsa látogatók egy része azért jön, hogy beutazási engedélyt szerezzen az Egyesült Államokba vagy Európába. Hírek szerint az amerikai képviselet létszámát részben a jelentkezők kihallgatása indokolja.
Ami lenyűgöző Örményországban, az a gyümölcsök és zöldségek választékának bősége. Nemzeti gyümölcsüknek az innen származó sárgabarackot tartják, amiből káprázatosan finom, a mienkéhez hasonlóan 50 fok körüli pálinkát is készítenek. Ugyancsak csodás élmény a táj, főleg - ha jó idő van - a gyönyörű Ararát havas csúcsa. Minden örmény bánata, hogy ez a szentnek tartott hegy, ahová a Biblia szerint Noé bárkája érkezett, ma Törökországhoz tartozik. Ha az ember a felhők fölé magasodó Ararátot látja, megérti, miért fűződik érzelmi kötődés és oly sok legenda hozzá.
