Fidelitas;I. kerület;voksturizmus;

2022-09-16 12:46:00

Az időközi választást megelőző napokban lett az I. kerületi klinika "lakója" a Fidelitas-alelnök és több ismerőse

Gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére lakóként az I. kerületi időközi választást megelőző napokban.

A portál információi szerint Baczkó Norbert Fidelitas-alelnököt és ismerősei az időközi választást megelőző hetekben „költöztek be” az egészségközpont ingatlanjaiba, és így akár szavazhattak is az időközi választáson - írja a 24.hu. A kormánypártok jelöltje egyébként hatvan szavazattal nyert. A Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke például hat nappal a választás előtt létesített budavári lakcímét, noha előtte több mint tíz éven át Csömörön politizált. Az I. kerület 5. számú egyéni választókerületében azért kellett új választást tartani, mert a körzet korábbi képviselője, a Momentumban azóta pártelnökké választott, korábban alpolgármesterként dolgozó Gelencsér Ferenc listáról bejutott a parlamentbe. Az alpolgármesteri posztot korábbi munkatársa, Korsós Borbála vette át, és ő indult a megüresedett képviselői helyért is. A momentumos politikus végül 60 szavazattal (423-363 arányban) maradt alul Fazekas Csillával szemben, ám kifogást nyújtott be az eredménnyel szemben a helyi választási bizottságnál. 

Az Opten céginformációs adatbázisa szerint mindössze hat nappal a budavári időközi választás előtt létesített lakcímet az Ostrom utca 16. szám alatt Baczkó Norbert, a Fidelitas alelnöke, aki a Fidesz listás országgyűlési képviselőjelöltje volt az április 3-ai választáson. A 24.hu a politikus több ismerősét is név szerint azonosította. Az Opten céginformációs adatbázisa szerint hat nappal a budavári időközi választás előtt létesített lakcímet az Ostrom utca 16. szám alatt Baczkó Norbert, a Fidelitas alelnöke, aki a Fidesz listás országgyűlési képviselőjelöltje volt az április 3-ai választáson. 

A cégnyilvántartás és a Momentum birtokába került bizonyítékok alapján körülbelül húsz olyan ember lehet, aki az időközi választást megelőző napokban vagy hetekben jelentkezett be lakóként az Ostrom utcai címre. Ráadásul a tulajdoni lapok alapján a lakóhelyükként szolgáló hat ingatlan egyaránt két, járóbeteg-ellátással foglalkozó cég tulajdonában van, ugyanis a bérházban egy egészségügyi centrum működik. Baczkó először azzal védekezett, nem tudta, hogy egy magánklinika található az épületben - miközben a házra, ahol a hivatalos adatok szerint immáron lakik, hatalmas betűkkel ki van írva, hogy „Egészségközpontok”, másrészt a lakás, amely az új lakcíme, szintén a járóbeteg-ellátással foglalkozó cég tulajdona.

Arra nem adott érdemi választ, miért létesített itt lakcímet. A tulajdonosra utalva azt mondta, régi barátja. Amikor arról kérdezték, ténylegesen beköltöztek-e a magánrendelő ingatlanaiba az ismerőseivel együtt, azt mondta, „nem tudom, ki hova jelentkezett be, én Böröcz Laci munkáját fogom segíteni a kerületben.” Baczkó Norbertet arról is kérdezték hogy élve az új lakcím nyújtotta lehetőséggel elment-e szavazni az időközi választáson. Erre azt felelte: ez magánügy.

Külön érdekesség, de a Fidelitas alelnöke a beszélgetést követően SMS-ben azt írta: nem járul hozzá, hogy róla személyes jellegű információkat hozzanak nyilvánosságra a cikkben, és a telefonbeszélgetést is személyes beszélgetésnek tekinti. Ám a 24.hu értékelése szerint politikussal közügyben folytatott beszélgetést lapunk azonban semmiképpen sem tekint magántermészetűnek, a választás előtti tömeges lakcímbejelentések ügyének tisztázása pedig egyértelműen közügy.