"Ezek a gyárak olyanok Magyarországon, mint amikor az elefánt begyalogol egy gyömölcsösbe“ – szemlélteti lapunknak az akkumulátorüzemek hazai elszaporodását Bod Péter Ákos, közgazdász, korábbi jegybankelnök. Csakhogy – tesszük hozzá – ezeket az elefántokat mi hívtuk ide, kárt pedig nem csak egy gyümölcsösben tehetnek, hanem az ország vízkészleteiben, bérszínvonalában, oktatási rendszerében és tovább növelhetik az import-, és energiafüggőségünket.
A kormány mégis ünnepel: épp tegnap Menczer Tamás külügyi államtitkár büszkélkedett el egy biatorbágyi beruházás elindításakor, hogy Magyarország mára akkumulátorgyártó nagyhatalommá lépett elő és ezzel is alátámasztotta, hogy szerinte helyes volt a kormány keleti nyitás politikája.
Pusztán gazdaságilag egyelőre sikersztorinak tűnik az akkumulátorgyárak idecsábítása: eddig 20 kisebb-nagyobb, többségben ázsiai beruházó cég jelent meg nálunk, ők 17 településen működnek. Összesen 2800 milliárd forintot fektettek be, 308 milliárdos kormányzati támogatás mellett. Ehhez jön még hozzá a kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) debreceni üzemének építése, ami egymaga 3000 milliárd forintos befektetés, 88 milliárdos állami támogatás mellett. A második legnagyobb befektető ezer milliárddal a koreai SK Innovation (állami támogatás 95 milliárd), a harmadik pedig a szintén koreai Samsung 760 milliárddal (150 milliárdos támogatással). Az akkuiparhoz kapcsolódóan eddig több mint 10 ezer munkahely jött létre, a debreceni gyár pedig egymaga további kilencezer embernek fog munkát adni. Mire ez utóbbi 2025-ben megnyílik, Magyarország a harmadik legnagyobb akkumulátorgyártó országgá lép elő az EU-ban Németország és Lengyelország után. (Menczer Tamás egyébként úgy számolt, hogy már tavaly mi voltunk a harmadikak).
Kaderják Péter a kormányzati, ipari és oktatási szereplőket tömörítő, nyáron megalakult Magyar Akkumulátor Szövetség (MASZ) ügyvezetője szerint ez a növekedés annak köszönhető, hogy az országban közel vannak az autógyárak, mint felhasználók, jól kiépített a logisztikai hálózat, illetve a keleti nyitás során sikerült felkelteni az ázsiai befektetők érdeklődését. Azt elismeri, hogy mivel az akkugyártás nehéz-vegyipari tevékenység, vannak környezetvédelmi kockázatai, ezekre pedig a MASZ igyekszik megoldásokat találni.
Kevéssé zöld technológia
– A befektetők tudják, hogy a jövőjük a környezetvédelmi elkötelezettségüktől is függ – mondja Kaderják. Érvelése szerint mivel az akkumulátoripar a zöld gazdaságra történő átállás egyik pillére, ha ezek a cégek nem lesznek „zöldek", megakaszthatják a technológia terjedését, ami nyilván nekik sem jó. Az ügyvezető idéz is néhány gyártó tájékoztatójából, melyek "teljesen karbonmentes megoldásokat" ígérnek. Ugyanakkor Kaderják Péter „abszolút egyetért“ azzal a közbevetéssel, hogy a szép tervekkel szemben egyelőre a veszélyes anyagok kiszivárgása, a dolgozói mérgezések és brutális mennyiségű ivóvíz gyárakba csatornázása kíséri az iparág hazai hódítását. Ezen szerinte az állam dolga lenne változtatni.
Ennek azonban nem nagyon látja nyomait Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője. "Ez nagyon nehéz kérdés környezetvédőként" – mondja lapunknak, hiszen egyrészt támogatják az elektromos autók elterjedését, ugyanakkor a gyárak építésével és üzemelésével már komoly problémáik vannak idehaza. Simon szerint semmiképp nem kívánatos, hogy ezek az üzemek kiemelt beruházásként, hatástanulmányok és a lakosság érdemi bevonása nélkül, termőföldekre és ivóvízbázisokra épüljenek. Példaként említi a Göd környéki vizekben talált, akkumulátorgyártáshoz is használt NMP nevű oldószert, ami a Samsung gyár megnyitása után jelent meg. Ez a vegyület magzatkárosító lehet, illetve szem- és légúti irritációt okozhat.
De nemcsak az aggasztó, ami kijöhet, hanem az is, ami bemegy ezekbe az üzemekbe: több millió liter tiszta ivóvíz. A gyárak vízfelhasználásáról Kaderják azt mondja, szövetségük - amelynek a Samsung és az SK is tagja - arra törekszik, hogy ezeknek a gyárak a hűtését tisztított szennyvízből vagy ipari hulladékvízből oldják meg. Ennek a törekvésnek viszont ellentmond, hogy Palkovics László akkori innovációs (ma ipari és technológiai) miniszter tavaszi parlamenti meghallgatásán azt mondta, csak friss víz jó ezeknek a gyáraknak.
A gyakorlat is ez: a Samsung gödi üzemhez napi 21 ezer köbmétert a váci Déli Forte vízbázisról, az SK új komáromi gyárhoz pedig napi 10 ezer köbméter vizet a tatai karsztvízből fognak szállítani - tízmilliárdokért épülő vezetékeken, amelyeket Mészáros Lőrinc érdekeltségei húzhatnak fel. A Debrecenben építkező BMW, illetve a Mercedes számára termelő kínai CATL hivatalosan várhatóan napi 20 ezer köbméter vizet, lényegében ivóvizet fog elhasználni, de ez a gyár méreteit tekintve jócskán alábecsültnek tűnik. Pontos számok azonban nem ismertek, és a beruházás ellenzői szerint nincs is elegendő víz a környéken.
High-tech, olcsó munkaerővel
„Békén kell hagyni őket, mert idejöttek és mi támogatjuk őket“ – mondja a Népszavának az állami hivatalok hozzáállásáról Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke arra utalva, hogy az iparágban nem csak a környezetben és vízgazdálkodásban tett károkkal, hanem a dolgozók mérgezéses eseteivel "sem foglalkoznak kellő mélységben“ az állami szervek, szerinte nem függetlenül a százmilliárdos kormányzati támogatástól. Székely azt mondja, több esetben különböző veszélyes anyagok törvény által meghatározott határértékeit nem vették figyelembe. Volt, hogy rákkeltő anyagokat találtak a dolgozók szervezetében, és volt olyan eset is, amikor kényszerpihenőre küldtek dolgozókat, hogy kiürüljenek a mérgek a szervezetükből.
A Samsungot vagy tucatszor megbüntették a hatóságok, de a szankció minden esetben néhány millió forint volt, ami egy ekkora üzemnél aprópénz.
– A bődületes állami támogatás egyik indokaként felhozott munkahelyek jó részét török, fülöp-szigeteki, vietnámi, indiai munkásokkal töltik fel, nem utolsó sorban azért, hogy az alacsony bérszínvonalat - bruttó 1200-1700 forintos órabér - tartani tudják – mondja Székely Tamás. A Samsungnál foglalkoztatott nagyjából 3000 dolgozónak például a fele külföldi, de Székely szerint pontos adatokat nem lehet tudni, sokakat ugyanis munkaerő kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatnak. A szakszervezeti elnök hozzátette: az utóbbi 10 évben olyan beruházások valósultak meg az autóiparban, amelyek nem a magas hozzáadott értéket biztosító, hanem olcsó munkahelyeket teremtettek, és ezt a tendenciát látja folytatódni az elektromos autók, és az ehhez kapcsolódó akkugyárak esetében is.
– A magasabb hozzáadott értékű munkát a befektetők (jelen esetben ázsiaiak) végzik, azt is „otthon“, mivel az elektromos közlekedés területén Európa elaludt – ezt pedig már Kaderják Péter tette hozzá. A fejlesztések Ázsiában és az USA-ban ugyanis már egy évtizede megindultak, és reményei szerint majd mi is megtanulunk akkumulátorokat gyártani, ahogy autókat is megtanultunk.
"Ha Magyarországon legyártottak egymillió Audi motort, abból következik, hogy a Tóth és társa Kft. átvesz öt mérnököt a németektől és elkezd autót gyártani? Hát, nem“ – jellemezte a helyzetet egy sarkított példával Bod Péter Ákos. Szerinte a multik szaktudásából szinte semmi nem szivárgott le a kis- és közepes vállalkozásokhoz, a magyar gazdaság nem lett sem innovatívabb, sem modernebb, sem dinamikusabb az elmúlt harminc évben, ezeken a területeken mind az utolsó harmadban vagyunk. Csak abban lehet reménykedni, hogy néhány magyar tulajdonú cég bekerül a szintén jóformán kizárólag külföldi nagyvállalatok által dominált beszállítói körbe.
Alig vannak tanulmányok
A magyar akkugyár-forradalomból egyelőre zömében az árnyoldalak látszódnak, arra vonatkozó számítások azonban nem elérhetők, hogy hosszú távon megéri-e a magyar embereknek az, hogy energia- és vízzabáló monstrumok telepednek meg az országban.
„Ilyen tanulmányok nagyon ritkán készülnek“, válaszolta Kaderják Péter arra a kérdésre, vannak-e hatásvizsgálatok arról, hogy a gazdasági mellett összességében milyen társadalmi, környezeti, egészségügyi és oktatási haszonnal jár az országnak, hogy teljesen beleálltunk az akkumulátor iparba. Az ugyanakkor látható, hogy egy, a jövőt meghatározó kulcsfontosságú iparágról van szó, ami nagy tempóban bővül, és ebből nem szabad kimaradni.
– Lehet, hogy készülnek kalkulációk, de ezeket soha nem kötik az orrunkra – fogalmazott Bod Péter Ákos. Pedig ezeknek a döntéseknek messze ható következményei vannak és minél nagyobbak ezek a cégek, annál jelentősebb változásokat okoznak, illetve annál nehezebben korrigálható a „stratégia“ a jövőben.
Túl nagy a lábnyom
Bod Péter Ákos szerint az akkugyártásnak „túl nagy a lábnyoma“ az ország méreteihez képest. Ha egy ilyen monstrum Amerikában épül fel, az „fel sem tűnik”, míg itt kimutatható hatással van az energia- és munkaerőpiacra, közvetve pedig a környezeti állapotokra, az oktatásra és az életminőségre. Ezek a gyárak ugyanis túl sok energiát, vizet és munkaerőt igényelnek, hazánk pedig egyikben sem dúskál: az energia külföldről, jórészt orosz forrásból érkezik, a vízbázisok folyamatosan csökkennek a túlzott kivétel és a folyók apadása miatt, a munkaerő szükségletet pedig sok helyen az országon kívülről kell biztosítani.
