- Pécs egy örök regény

Az egyhetes PécsLit Fesztivált zárta volna az a Litera-túra, melyet Pécs belvárosába terveztek, ám az irdatlan mennyiségű eső miatt – mely péntek délutántól szombat estig öntözte a gyönyörű város utcáit – a sétát lefújták, és fedett helyre, a Művészetek és Irodalom Házába helyezték. Így a helyszínek jöttek az ültetett közönséghez, kivetített képek formájában, Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztőjének irodalmi idézetekkel teli előadását kísérve. Bár a valóságos sétát nem pótolja semmi, a különböző korokban készített fotográfiák legalább Pécs múltbeli formáját is elénk idézték, bár a déli város irodalmi emlékei még jóval a fényképezés előttről valók.

Baranya megye székhelye büszkélkedhet például a régi magyarországi irodalom első képviselőjével, Szent Mórral, akinek aláírása még a Tihanyi Apátság Alapítólevelén is megtalálható. Bár Szent Mór latinul írt, műve a magyar irodalomhoz tartozik, ahogy Janus Pannonius költeményei is, hiszen a lírikus szintén egy sort sem írt magyarul. A XI. századi alapokkal rendelkező székesegyház épülete mindkét irodalmi alak számára fontos állomás, hiszen mindkettőjük volt pécsi püspök. – Janus Pannonius, avagy Csezmicei János személye ma is vitát szít a horvát és magyar irodalmárok közt, mindkét nemzet a magáénak tudja, hiszen származását nézve Janus Pannonius horvát, viszont a magyar királyság szolgálatában állt – fejti ki Ágoston Zoltán. – A másik érdekesség a költővel kapcsolatban, hogy mivel nem tudhatta, hogy egyszer püspökké szentelik, nem válogatta meg irodalmi témáit, erotikus epigrammáinak sokáig a szépített verzióit adták ki, majd Csorba Győző fordította le teljes vaskosságukban a pajzán epigrammákat.

Csorba Győző neve nem véletlenül kerül elő az „ülő sétán”, a Kossuth-díjas szerző a helyi könyvtár egykori igazgatója volt, az állományt Weöres Sándor rövid igazgatása után vette át. – Weöres igen hosszú ideig járt a Pécsi Egyetemre, nyolc év alatt végezte el, közben több szakot kipróbált, de gyakran járt az egyetem mellé. – Pécs kávézó- és kocsmafelhozatala fontos eleme irodalmi életének. – Weöres azt írja, itt, Pécsen vált költővé, érett emberré, már amennyire ez esetében elmondható, hiszen örök gyermek maradt – mondja Ágoston Zoltán.

A térbeli elszigeteltség ellenére Pécs átfogóbb megismerése nem okoz nehézséget, még a török koron és Evlija Cselebi török szerző útleírását is megismerjük, török szemszögből látjuk a várost, ahogy azt Horváth Zoltán Török tükör című művéből is ismerhetjük.

Ezután újabb szöveget idéz: „Pécsett ülünk / és tervekbe merülünk / vagyis zongorán hegedülünk” – áll Weöres Sándor a Jelenkor akkori főszerkesztőjéhez, Szederkényi Ervinnek címzett négysorosában.

A Jelenkor története természetesen újra és újra előbukkan a mostani főszerkesztő előadásában. A Köpködő környékén, a Mecsek Cukrászda fölött volt Jelenkor szerkesztősége. Az 50-es években települt ide az Írószövetség egy csoportja, a hatalmas tér minél jobb felhasználása végett még pingpongasztal is állt a szerkesztőségben. A Jelenkor előtt egy Dunántúl című folyóirat lakott az épületben, aminek tagjait azzal vádoltak meg, hogy 1956 októberében lövéseket adtak le az épületből. A vád egy időre börtönbe juttatta a lap főszerkesztőjét, akit az irodalmi körök legjobb tudomása szerint is egy olyan rendőr vitette el, akinek írásait a folyóirat nem közölte. Ezután költözhetett be az 1958-as alapítású Jelenkor. – Valóságos csoda, hogy még ma is megvagyunk – mondja Ágoston Zoltán –, egykor politikai aknákat kerülgethettünk, utóbb inkább gazdaságiakat, akad ez is, az is.

Mészöly Miklós is itt kezdte pályafutását, a szekszárdi születésű író számára Pécs volt az igazi város, azt mondta róla egy interjúban: Pécs valóban „urbs” volt. – Ha ide érkezett, rendszeresen megírta barátainak „a Nádorban megtalálsz”, mivel a szintén a főtéren Nádor Szálló ugyancsak a szerzők kedvelt helyei közé tartozott. Konrád György is a Nádorban írta A városalapító című művét, ami Pécs egyik regénye. Parti Nagy Lajos, Csordás Gábor, Zalán Tibor és a kortárs magyar próza több meghatározó alakjának is kapcsolatban állt a szerkesztőséggel.

Zárásként Ágoston Zoltán egy olyan szerzőt említ, aki ízig-vérig a városhoz kötődik, és aki művészregényében megörökítette a századfordulós Pécs teljes világát. Surányi Miklós az iskolaéveit itt töltő Babits Mihály jóbarátja, Kantate című regényében ír a Széchenyi téri nagypofájú, gömbölyded kofákról, a hegyoldalból „aláömlő” házikókról, a diákoktól uzsorakamatot szedő és a sok borral ebédelő polgárról, a grasszáló úri népről, az idejáró bosnyák zenészekről, a jó árban mért sillerről, és arról, ha semmi különösebb gond nem zavarta a város kedélyét, „akkor Pécsett úgy éltek az emberek, mint az istenek Árkádiában”.